Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1953-06-01 / 3. szám
6 A hozomány Vincze Károlynak ajánlom. Nehéz sora volt odahaza a szegény embernek. Ebből a sorból nehéz volt kikászálódni, kétkézi munkával, tollal, akármi szerszámmal csak tengődni lehetett, gyarapodni csak igen nehezen. De azért volt valami, ami igen csak lendített a szegény ember során : egy jó házasság. Éhes disznó makkal álmodik, a mesében az álmodott vágyak kelnek életre, a szegény magyar meséje a királylányról szólt, akinek a kezét apja fél országával együtt egy derék szegény fiú nyeri el. Az álmokat a modern kor rideg valósága se tudja elseperni. Kedves ez a falusi álom akkor is, mikor a város nyelvén idegen muzsikára szólal meg : Holdvilágos éjszakán Miről álmodik a lány; Hogy jön egy királyfi tán Hófehér paripán Eljött a Julcsa királyfia is. A paripája nem volt hófehér, nem is volt az övé, hanem az esperes űré. Gyurka csak gondviselője volt a paripának, lévén ő az esperes úr kocsisa. Gyurkával jó barátságban voltam. Ha a hívek elfelejtettek meghívni vacsorára, Gyurka szaladt el Bencshez egy kis hideg húsféléért, no nem a “Mercado”— ra, hanem csak a kisvárdai piac ucca végibe. A szomszéd kocsmából jó bor is került és kettesbe szépen megvacsoráztunk. Gyurka hűségesen járt a templomba is. Minden reggel buzgón fújta a zsoltárt az áhítaton. Eleinte Gyurkát stréberséggel gyanúsítottam, ha nem az esperesnél szolgálna, talán el is kerülné a templomot. Ámbár Gyurka igen sűrűn emlegette az Isten nevit, sőt kálomista létire még a szentekét is... no nem épen áhitatos formában. De aztán rájöttem hogy Gyurka tisztességes szándékkal sürgölődött a templom körül, ha talán nem csak áhitatos érzések hozták oda, mindenesetre komolyabb célerányokba forgolódott ottan. Julcsa Dögéből jött be szolgálni. A módos gazdafaluban akadtak szegényebb népek is, Julcsa azok közül való volt. Odahaza megszokta a minden reggeli templomozást és Várdán is ha tehette, legalább piaci napon betért az Isten házába. Ilyenkor Gyurka tekintete el-elkalandozott a z asszonyok padja felé. Nem is lepett meg, mikor egyszer templomozás után bemutatta a jövendőbelit. Esketésre engem kért. Gazdánk az esperes haragudott is. Hogy jösz te ahhoz hogy az én kocsisomat eskesd. De Gyurka nem engedett, megmondta az esperes úrnak, hogy velem jobb barátságban van, mint övele. Gyurka is szegény volt, Julcsáéknál se fonták kolbászból a kerítést, de a lakodalom azért szép volt jó szabolcsi szokás szerint, a násznép összehozta ami kellett. Volt ott finom csigaleves, paprikás, töltött káposzta, sokféle édes és sós holmi, meg egy gyönyörűséges szép nagy torta. A tortát az esperesné asszony készítette, bor is került az esperes pincéjéből, meg egy szál cigány is odaovakodott, volt is ám nagy vigasság. A menyasszonytánc is szépen fizetett. Inkább tréfából mint komolyan, megkérdeztem Gyurkát; mi a hozomány? Egy hajójegy—vágta ki büszkén Gyurka —a Julis bátyja küldte Amerikából. Hát ez igazán szép hozomány, mondom, de hát hogy fognak azzal ketten utazni. Az asszony itt marad—mondta Gyurka—majd megveszi a házat, jószágot, földet a dollárokból, amit küldök. Csak én megyek. Úgy is lett, Gyurka elment Amerikába, az asszonyka ott maradt. Eldanolhatta, ha kedve támadt:
