Harangszó, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952-10-01 / 1. szám
8 portálásra szánt öreget. Ajánlatára nem is válaszoltak. Itt szorítjuk meg holland testvéreink kezét. És testvéri öleléssel várjuk brazíliai holland testvéreinket, kik kis Egyházunkhoz készülnek csatlakozni. Báthory László Nyíró József: Kopjafák cimü könyvéből Esténként ki szokott jönni a temetőbe Szándoki, a cigány s el szokott klanétázgatni a fia sírja mellett, ki a télen halt meg. Már harmadik napja dühöngött a hóvihar. Míg az ember a szomszédba ment, befagyott a szája. Este nyolc órára már elcsendesedett a falú s csak a farkasok álmodoztak az Olt jegén szaladgálva a meleg vérről, Színes, ízes, kéjes ital lehet az ilyenkor! Ügy fertájtízkor jött először Szándoki, a cigányunk, hogy istái egy „betegségmérőt”. — A miafene Gyuri? — Amivel mérik a lázat. — Hát ki beteg? A cigány megrázkódik: — A legénkém, Mihájka. — A nem lehet, Gyuri. Pár nappal ezelőtt láttam csicsónkázni az úton. — Nagy baja van — reszket a cigány— No, itt a lázmérő. — Aztán, ha Isten éltet, lemuzsikálom, amiért ideadták. — Nem veszünk össze, Gyuri! Találgatjuk, hogy mi baja lehet a fiúnak. Elsajnálgatjuk a feleségemmel, aztán megfeledkezünk róla. Még egy órácskát elszórakozunk és éppen lefeküdni készülünk, mikor ismét visszadörömböl Gyuri.. A konyha közepén megáll és felzokog. — Nem használt! Látjuk rajta, hogy a gyermek meghalt. Az asszonyomnak tele lesz a szeme könnyel. Magam is küzdők az elérzékenyedéssel. — Vigasztalódjék, Gyuri! — bíztatom. — Jól járt ebben a mai világban! A cigány tovább tétovázik. Valami baja van még. — A betegségmérő... — nyögi ki végre. — Talán eltörött? — Nem a — rázza a fejét. — Csak mi nem merjük kivenni. — Miért? A Cigány fekete arca eliszonyodik. — A halál! A halál megfogta... Nem ereszti... Próbáltuk kivenni, de szorítja. Mindjárt tudom, hogy az utolsó görcs, az utolsó lehellet rettenetes rándulása merevítette hozzá a hőmérőt a holttesthez. — Tessék átjönni! — sürget a cigány. — Csak pár lépés. Feleségem ijedten suttogja: — Ne menjen! ! — Miért ne mennék? A cigánv esdődik: — Engedje el a tekintetes asszony. Nem kell félni. Az a szegény gyermek már nem csinál semmit.. . Oh, ha látná, milyen szépen fekszik! Tényleg a halál békessége van már a kis házban. Elernyedt, fáradt minden benne. A szétbontott hajú, szép cigányasszony az ágy lábára borulva síratozza a kis halottját, ki olyan, mint egy kedves, élettelen csokoládéfigura. „Bemeszelem a házamat sóstéjjel — kesereg az anya — s meggyászolom én fiamat nagy kedvvel..." A kis testből kiálló hőmérő ezüst hegye ragyog csak a szomorú lámpafényben. Óvatos mozdulattal magamhoz veszem és a lámpához tartom. Gyuri s az asszony feszülten várakoznak.
