Harangszó, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952-10-01 / 1. szám
3 Nekrológ? Felkelt és járt. Mk. 5:42. Brazíliai protestáns testvéreinknél szokásban van az, hogy a lelkipásztoruk megbecsülését kifejezésre juttassák azzal, hogy: gyakran imádkoznak érette, hogy segítse meg az Űr, sőt évente egyszer minden gyülekezet még egy külön ünnepnapot is ül a papjáért, annak munkájáért hálát mond az Űr Istennek. Mi közöttünk ilyen szokás nincs. Imádkozunk-e mi a lelkipásztorunkért? Dehogy! A hibáit keressük s kritizálgatjuk a munkáját. Pedig, ha imádságos szeretet venné körül, legalább belül az Egyházban, — hisz kívülről annyi támadás éri — akkor bizonyára különb munkát tudna végezni. Most, a huszadik évfordulón, ha nem a lelkipásztorunkért, de tegyük meg Egyházunkért: imádkozzunk! Hogy az Egyházunkért és annak munkájáért az Űr Istennek hálát tudjunk adni és fejlődéséért könyörögni tudjunk, ahhoz ismernünk kell, mi volt az Egyház a múltban, hogyan van a jelenben s milyen legyen a jövőben. Itt, Braziliában, hovatovább mindenkinek megvan a rendes munkája, tisztes mindennapi megélhetése, lakása, sokszor saját háza, önálló műhelye vagy gyára. Ezekben mindenkinek megvan a maga feladata, felelőssége, gondja. Vegyük a fáradságot s a mi kis egyéni, családi gondjainkon túl figyeljük meg a nagy család: az Eklézsia munkáját. De necsak nézzük, hanem lássuk is meg a küzdelmeit, ismerjük meg a gondjait s igyekezzünk résztvenni a törődéseiben. Legyen bennünk a közös ügy iránt komoly érdeklődés, akarjuk segíteni a munkájában és támadjon bennünk imádságos felelősségérzés iránta. Aggódó szeretettel vegyük észre bajait, betegségeit és könyörögjünk a gyógyulásáért. Ha hittel, szeretettel vagyunk iránta, akkor nem azt várjuk, hogy a másik segítsen, mert annak több esetleg az anyagi java, vagy több az ideje, hanem megtesszük azt, amit külön-külön mindegyikünknek meg lehet érette tennie. Boldogok leszünk, ha a magunk részét elvégezhetjük, vagy akár az erőnkön felül még a mások nem vállalt (vagy nem végzett) feladatait is elintézzük. Imádkozzunk és dolgozzunk az Egyházunkért. Legyen felelősségtudat bennünk az Egyházunkkal szemben és akkor megszűnik majd a nagy átok: a közöny, mely szent közületünket most rágja. Az, ami pusztulásba viheti a legszebb ügyet is. Nekrológot írtunk a megemlékezés címéül. Miért? Hisz azt halott felett szokás tartani! Ma ez a mi brazíliai Egyházunk, olyan, mint egy szép, egészségesnek indult, jól fejlődött, szebb jövőre érdemes, de korán hahalálravált fiatal teremtés. Vájjon feltámad-se? Kettő kell ahhoz: Az élő hitű, élni akaró ember, meg a segíteni tudó életetadó, életrekeltő Krisztus! A gazdag örökös A Reformáció 435. évfordulóját ünnepeljük, de tulajdonképpen az Ősegyházat, az ahhoz való visszatérést, tehát azt a nagy örökséget tartjuk a magunkénak. így emlékezünk arról, hogy a reformátorok nem valami megmásított vallást hagytak reánk, hanem Krisztus eredeti tanítását állították helyre. A krisztusi formában, az apostoli egyszerűségben és eredetiségben gyakorlott vallás ez a mi lelki örökségünk. Gazdag örökség. Érte a mi őseink, magyar őseink is üldöztetést, börtönt, kínoztatást, mártíromságot szenvedtek. Vannak, akik lekicsinylik azt, amit
