Harangszó, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1952-10-01 / 1. szám
azok a törhetetlen meggyőződésű hitvallók tettek. Számolgatják, menynyi tört meg közöttük a kínvallatáskor, mennyi rohadt meg a börtönökben, mennyi hullott el közülük a száműzetés, vagy a rabságba húrcolás útján és mennyi került belőlük — az életbenmaradottok közül — a gályák padjaira, vagy a bitófára. Ezen már nem töprengünk! Hálát adunk az Űr Istennek, hogy nekünk vannak mártírjaink, külön magyar evangéliumi keresztyén mártírjaink, akik hitükhöz való hűségért, a lelkiismereti és vallásszabadságért, a meggyőződésért szenvedni: az életüket feláldozni tudták. Boldogok vagyunk, hogy mártíromságuk nemcsak a mi kincsünk, és hogy szolgálatuk még azoknak is áldást hoz, akik áldozathozatalukat nem is ismerik, nem értékelik. Nem lenne magyar nyelv, nem lenne magyar kultúra, irodalom a magyar reformáció szolgálata nélkül s nem lenne lelkierő bennünk krisztusi hitük nélkül. Halott emlék e2? Vagy pedig élő, ma is ható örökség! Csak emlékezés; vagy életetadó erő számunkra? Bizony, akkor miénk ez az örökség, ha életetformáló, s hitvallóéletet alakító erő. Itt, Brazíliában van még más különleges, nagyértékű örökségünk. Ugyanaz a Kálvin János, akinek genfi iskolájában a két legelső külföldi diák a magyar Skaricza Máté és Szenczi Molnár Albert volt, 1557-ben miszszionáriusokat küld Brazíliába. Közel négyszáz évvel ezelőtt azok — Igreja Reformada néven — itt, Rio de Janeiróban alapítják meg az első evangéliumi Egyházat, egész Amerika földjén. Ez is mártírvérrel megszentelt örökség. Az Egyház híveit kivégzi az inquizició, de hitvallásuk fennmarad. Nem halott emlék ez se és a mi eklézsiánk hivatalos alapokmányába foglalta. A mártírok vére szent vetés, mely4 ből élet, hívő élet, krisztusi élet fakad és nő ki. A korai halott Brazíliai magyar protestáns testvéreink 1930-ban kezdtek összejönni istentiszteletek tartására. Ebből az Ötvös Lajos által indított mozgalomból fejlődött ki, széthúzó áramlatok ellenére is, a magyar eklézsia. Hű szíveken, a híveken épült meg. Azokon, akik hitet, vallást, krisztusi élet állapján végzett cselekvő és alkotó munkát akartak. Ezek a hitvallók, a hitüket megtartó, a hitért kiálló s a hitet élő lelkek, ezek az alapja ennek az Egyháznak. Ezek kitartottak még akkor is, ha egy-egy érdemeden vagy széthúzó megtévedt s bontani próbálta építés helyett ezt a szent ügyet. Érdemes, lesz egyszer részletesen leírni, mi mindenen ment át az Egyház s annak szervezői a több, mint húszesztendős küzdelmek közt. A Brazíliai Református Keresztyén Egyház fenntartó tagja alig pár száz család. Hadd számoljunk be röviden egy-két alkotásáról. A hívek áldozatkészsége az első tíz esztendő alatt megépítette az árpádfalvi kőtemplomunkat, az északparanai Bocskay- és Bethlen-telepeken három egyházi iskolánkat és két egyházi lakást, Sáo Paulóban, az Egyház központjában pedig az erdélyi fatornyos templomok mintájára az Isten házát. Ezt az utóbbit tizenegy esztendővel ezelőtt szentelte fel. de már előbb elkészült a vele kapcsolatos terme, mely gyermekeink, ifjúságunk vallásos nevelése és társadalmi összejöveteleinkre alkalmas. Földi értékben is tekintélyes az, ami az Egyházé, de fel sem mérhető a lelki értéke annak, ami ebben a munkában van. Élő dolog volt ám a jelenben is ez az Eklézsia s nem valami halott múlt csupán. Az első úttörő szervezők áldozatos munkája mellett gondoljunk csak arra, mennyit dolgoztak a kurá
