Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
„LOREV nekünk a világ közepe” Lórév 340 lakosú kicsiny falu a Csepel-sziget déli csücskében. IV. Béla királytól kapta az alapító oklevelet 1250-ben. Bizonyára a dunai átkelőhelynek köszönheti, hogy lakott hely lett. A török időkben elnéptelenedett, és 1690-ben népesült be újból: többek között a közeli Ráckevére és ide is Csernovics Arzén vezette a szerbeket. Földjük nem sok, de jó minőségű, a szántó mellett elterül legelő, erdő és itt a folyó is. A század első évtizedében lakták a legtöbben, ezután csökken, de a második háború után sem fogy vészesen a lakosság. Lórév nem jutott a hozzá hasonló kis települések sorsára, meg tudta tartani önmagát, vallását, a családot. Görögkeletiek, meghitt kis templomuk van. Rajtuk kívül kisebb számban laknak itt magyar családok is. A megmaradás titkára persze nem jön rá néhány látogatás után az idegen. De egy családon keresztül valami talán megsejthető. Hraniszlav Péter révész, felesége tsztag, két fiúk közül egyik itt lakik, másikuk Ráckevén. Három unoka van. A ház ebédlőjében beszélgetünk egy borongós szombati napon. A gazda saját termésű vörösborral kínál. Hús hetente kétszer- Hol született? - kérdem a házigazda feleségét.- Lóréven. A dédnagyapám is lórévi születésű, talán annak az apja volt pöntölei, máma Dunaújvárosnak hívják. Édesapám magyar volt, édesanyám szerb asszony.- Hol született? - kérdem a házigazdát.- Itt a melletünk lévő házban, az volt édesapámé, ő most is ott lakik.- Mivel foglalkoztak a szülei?- Volt egy kis földjük, azt művelték, meg állatokat tartottak. Termeltek búzát, kukoricát, zöldséget maguknak. Nekünk Hraniszlav Péter ősei házát vásárolta vissza, azt építette újjá a feleségével volt tizenöt hold földünk, két-három tehenünk. Ha lett elég takarmány, mohar, lucerna, zab, akkor többet tartottunk. Akkoriban mindent feletettünk, a búzapolyvát összekevertük a répával, azt ették télen, meg az idejében levágott kukoricaszárat.- Mostani szemmel hogy látják, szegények voltak?- Nem éreztük magunkat szegénynek mi se, mások se - mondja a feleség. - A falusi ember október végére elvégezte a kinti munkát, behúzódott a házba, az asszonyok varrtak, hímeztek, a férfiak az erdőre jártak. Minden megtermett, amire szükség volt. A bankban persze senkinek nem volt pénze.-Rosszul éltek, de megelégedtek avval, ami volt - mondja rá a családfő. Szlobodán részt vesz a község vezetésében- Ha mai szemmel nézzük, akkor más volt a helyzet - folytatja az asszony. - Hetenként kétszer ettünk húst. Csütörtökön gulyáslevest vagy csirkét, amihez anyám sütött tésztát, pogácsát. A másik húsos nap a vasárnap volt. Sok családban csak vasárnapra vettek egy funt húst. Egy funt az negyed kiló. Abból főztek levest, sütöttek hozzá tésztát.- Honnan vették a húst?- Volt itt hentes, kettő is, csak még szegényebbek, mint a nép. Nem mertek vágni marhát, mert féltek, rájuk marad, olyan kicsi volt a forgalom.- Most hányszor esznek húst?- Nem számoljuk. Mivel vendégeket vártam, főztem csirkelevest, paprikást nokedlival, székelykáposztát a kisunokámnak, ő azt szereti, és süteményt sütöttem. Nekünk még jobban van, mint aki boltban veszi. De már nem sokáig. 4 HARANG
