Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK . Tibeti tantrikus festmény a 19. század elejéről, mely a magasrendű öntudat állapotait ábrázolja szimbolikusan Lamaista istenek összefoglaló ábrázolása. Selyemre festett tibeti kép a 18. századból Cong Kapa reformjaival a tiszta indiai buddhizmus tanításához nyúlt vissza. Elsődleges célja a hitélet megújítása és a szerzetesi fegyelem megszilárdítása volt. Követői számára új szektákat alapított, a sárga sapkásokét. Tagjait két osztályba sorolta. Az elsőbe a tényleges szerzetesek tartoztak, akik számára tilos volt a nősülés, tartózkodniuk kellett a varázslás és a mágia minden formájától, be kellett tartaniuk az egyházi rend szabályait. A második csoportba azok az alacsonyabb rangban lévő varázslók tartoztak, akikhez a köznép továbbra is ragaszkodott. Ők is a kolostorok közelében lakhattak, viszont kevésbé szigorú szabályok vonatkoztak rájuk, így például engedélyezve volt számukra a nősülés. A hitbéli megújuláson túl Cong Kapa kétségtelenül a nősülési tilalom érvényesítésével avatkozott be leginkább a lámaista egyház életébe. Ezzel ugyanis megszűntek a főpapi dinasztiák, s így a korábbi öröklési rend is, ugyanakkor a főapátok valamilyen módon továbbra is szabályozni akarták hatalmuk továbbadását. Cong Kapa nem a hagyományos választásos rendszerhez tért vissza, hanem új elméletet kreált a reinkarnáció, vagyis az újjászületés gondolatköre alapján. Eszerint a legnagyobb rangú lámák - számuk 160-ra tehető - tulajdonképpen buddhista istenek és félistenek földi megtestesülései, akik haláluk után nem szállnak vissza a mennybe, hanem 49 napon belül újjászületnek egy gyerekben. Nem kell mást tenni, mint megtalálni e gyereket, s az újjászületés jogán át is veheti főpapi méltóságát - természetesen nagykorúságáig régens viszi a hivatalt. (A tibetiek ettől kezdve élő isteneknek nevezték a lámákat.) Szigorú előírások határozták meg, milyen módón lehetett és kellett felkutatni a reinkarnációkat, ám bizonyos manipulációs lehetőség mindig adott volt, és ezzel éltek is. Cong Kapa két kedvenc tanítványának is megjósolta, hogy halála után rá száll a sárga egyház legfőbb méltósága. S miután így mind a ketten maguknak követelték a hatalmat, kettős vezetés alakult ki a lámaista egyházban a 15. századtól. Az egyik méltóság a dalai lámáé lett, aki a Ihászai főpalotában, a Potalában lakott, a másik a tasi vagy pancsen lámáé, akinek székhelye Thasilhumpóban volt. Kettőjük egyházi hatalma között nem volt lényeges különbség, de a vezető szerep mindig is a dalai lámáé volt. A lényeges különbség világi hatalmukban mutatkozott meg. Míg a pancsen láma csak néhány tartományrész felett uralkodott, addig a dalai láma a 17. századtól nemcsak az egyháznak, de Tibetnek is tényleges ura volt. Ekkora ugyanis a lámák hatalma olyan mértékű lett, hogy elkergették a királyt is. Olyan teokratikus államforma jött így létre, melynek élén a dalai láma és egy főpapokból és nemesekből álló kis csoport állt. A lámák tanításai A lámaista vallás egyrészt a rendkívül nagy számú - indiai, nepáli és helyi, 46 HARANG
