Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK természetesen alacsonyabb rangban, de változatlan megbecsülésben részei lettek a lámák rendjének. Működésüket ugyan időnként megpróbálták korlátozni - így tiltották az olyan eljárásokat, amit az európaiak fekete mágiának minősítenek -, ám e rendeleteknek ritkán tudtak érvényt szerezni. A bon vallás másik jellegzetessége, az ősök tisztelete - mint a legtöbb hagyományos keleti vallásban - kétirányú volt. Egyfelől bőséges áldozatokkal próbálták elnyerni az elődök jóindulatát. A legrégibb időkben ez emberáldozat is lehetett kannibalizmussal „fűszerezve”, később állatokat, aztán már csak jelké-Jóslatot kérő tibeti térdel a jósda előtt Orvos láma két kézzel vizsgálja betege három pulzusát peit égették el. (Még az ősi kannibalizmus nyoma is föllelhető a lámaizmusban: a szerzetesek előszeretettel hordoztak magukkal koldulócsészének olyan edényt, mely emberi koponyából készült, vagy ahhoz hasonlított.) Másfelől mágikus eljárással megpróbálták megakadályozni az ősök visszatérését. Ennek érdekében papírdarabokat égettek a sírokon, a hamut galacsinná gyúrták, amit a sírra tettek, hogy elijessze a halott lelkét. A lámaizmus kialakulása A bon a 7. századig Tibet egyedüli vallása volt. Ekkor érte el az országot a terjeszkedő buddhizmus - két nagy irányzata közül a mahájána (nagy kocsi) ága -, melynek népszerűsítői hasonlóan jártak el, mint Kínában vagy Japánban: nem akarták eltüntetni a helyiek ősvallását, inkább átvették isteneik, ünnepeik, szertartásaik egy részét. így jött létre a bon és a buddhizmus találkozásaiból a tibetiek máig élő különös vallása, a lámaizmus. (Nevét lámáknak nevezett papjai után kapta.) A hagyomány a buddhizmus tibeti kezdetét Szrongcam Gampo (kb. 621 649) nevéhez kapcsolja, aki az ország első jelentős királya volt. Két felesége, egy kínai és egy nepáli hercegnő kérésére emeltette állítólag az első buddhista templomot Tibet fővárosában, Lhaszában. Sokan vélik úgy, hogy e történet valóságalapja az indiai (nepáli) és kínai térítő szerzetesek vetélkedése lehet, melyből időlegesen az előbbiek kerültek ki győztesen. Ami tágabb értelemben azt jelenti, hogy a tibeti írásbeliség és kultúra gyökerei Indiában és Nepálban keresendők, a kínai hatás és befolyás csak valamivel később érvényesült. A buddhizmus királyi támogatással gyorsan terjedt el Tibetben. Fölépítették az első kolostorokat és templomokat, létrejöttek a szerzetesrendek, melyeket viseletűk után vörös sapkásoknak neveztek. Az új vallás 779-ben már hivatalos rangra emelkedett, jóllehet sem a köznép, sem a nemesség nem nézte különösebben jó szemmel. Ez utóbbiak egy új vetélytárs jelentkezését látták benne, hiszen a kolostorok nemcsak falvakat és jelentős birtokokat kaptak adományba, de olyan kiváltságokat is, mint az adómentesség. A kettős nyomás hatására, valamint amiatt az utóbb beigazolódott aggodalom miatt, hogy a lámák a királyi hatalmat is veszélyeztetik, egy későbbi uralkodó, Langdarma parancsára megkezdődött a vallás üldözése: a szerzeteseket elkergették, a templomokat lerombolták. Rövid időn belül az ország középső részéből szinte teljesen eltűnt a lámaizmus minden nyoma. Tibet peremvidékeire azonban már nem ért el az üldözési hullám, így ott 44 HARANG
