Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Magyar hittérítők Ázsiában A kínai misszióra vállalkozó magyar lazaristák sorába az 1900-ban elhunyt Wilfinger József után állt be Tóth Ernő, aki éppen elődje halálakor indult el távoli állomáshelyére. Családja a hitterjesztő munka lelkes támogatója volt, amit az is tanúsít, hogy bátyja, Tóth Ferenc kántortanító részt vett a Wilfinger tervezte Taicsui templom felépítésére szervezett hazai adományok gyűjtésébe. S igaz már Wilfinger atya halála után, Tai-csuban fel is épült a Magyarok Nagyasszonya temploma. Tóth Ernő 1883. február 7-én született a Temes megyei Lúgoson. A Bánság peremén fekvő város a trianoni szerződéssel Egy lazarista Kínában: Tóth Ernő Romániához került. Középiskolai tanulmányai után 1903-ban lépett be a lazarista rendbe, s mivel a magyar lazaristák akkor még az osztrák rendtartományhoz tartoztak, az újoncéveket Grazban töltötte. Tóth Ernő diákoskodása idején a hitterjesztés munkáját s a hittérítők életét figyelemmel lehetett kísérni a Nagyváradon kiadott Katolikus Hitterjesztés Lapjaiból. S abban időnként megjelentek Wilfinger atya levelei, beszámolói is. A levelekből tudhatta, hogy kemény feladatra vállalkozik. Wilfinger József 1904. március 1-jén keltezett levelében azt írta: „A kezdet nehézségeit főképp az anyagi eszközök képezik. így folytonos önmegtagadással lehet csak boldogulnunk. A jó Istenbe vetettem minden bizalmat, azért az anyagi gondokkal nem sokat törődtem, az apostoli szegénység erejében bízom és az önmegtagadást oly tőkének tekintem, mely a szentséges Szív áldásánál fogva bizonyosan bőven fog kamatozni. Ilyenformán az anyagi gondokat könnyebben viselem ugyan, de mivel a költségeket, mint eszközt a cél elérésére mégis valahogy elő kell teremtenem, mindenekelőtt tintát és papírt szereztem be magamnak, hogy mindenfélét írhassak, abban bízva, hogy a jó Isten sugallja a legjobb címeket és megjutalmazza fáradtságomat, hogy ezen új hittérítő állomásomon éhen ne haljak.” A hittérítő munkára készülő fiatalember a reá váró nehézségeket ismerhette az egyik amerikai hithirdető rend felhívásából is, amiben a misszionáriusi pályára toborozta az ifjakat. Ez így hangzik: „Fizetés nincs. Jómód nincs. Szabadság nincs. Visszalépés nincs. Nyugdíj nincs. De ehelyett van sok kemény munka, szegényes lakás, talán egy kevés vigasztalás, de csalódások egészen biztosan, gyakori betegségek, erőszakos vagy elfeledett halál és a végén egy magányos sírhant a távoli idegenben. Jöjj!” A hittérítői hivatásra készülő ifjú 1905. szeptember 20-án tette le fogadalmát. A lélekben már régóta Keletre vágyakozó Tóth Ernő ismételt kérése meghallgatásra talált, s 1906. január 2-án Párizsba utazott, hogy onnan induljon több rendtársával a misszióba. Leendő hithirdetési területe a francia lazarista rend irányítására volt bízva. Hajójuk 1906. március 31-én hagyta el Marseille kikötőjét és május 3- án érkeztek Sanghajba. Megérkezésekor Csekiang apostoli helynöke még mindig az a Paul Reynaud püspök volt, aki már Ürge Ignác atyát is fogadta. (P. Reynaud 1884-ben foglalta el állomását.) A francia püspök a legjobb benyomásokat szerezte a magyar hittérítőkről, s ezért is fogadta örömmel új magyar munkatársát. A betegeskedő Wilfingert ő szállíttatta Sanghajba, az európai kórházba. A püspöknek a 40 HARANG
