Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Markó Iván Kossuth-díjas, érdemes művész. Lent: egy jelenet a Tűzmadárból így aztán nem csoda, ha az újságíró ugyanezt az összhangot keresi, ezt a mármár megváltó hatást várja a színpadon kívül is Markó Ivántól. Az új bemutatóra készülő Markó napokig szinte ki sem jön a próbateremből, ha mégis, akkor a társulat szervezési gondjai kötik le maradék idejét és energiáját, mielőtt az éjszakára megüresedő színpadra ismét visszajutna próbálni.- Úgy látom ideges, fáradt...- Természetesen, hiszen ugyanazokat a helyzeteket éljük meg itt valamennyien ebben az országban. Ma már nekem is mindennel bajom van. Amiben most vagyunk, ahogy most élünk, az már annyira feszült, hogy határán van az elviselhetetlenségnek. így egyre nehezebb nem csak dolgozni, de túlélni ezt a válságot.- Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogyan marad ideje és ereje jótékonyságból fellépni?- Nem az első alkalom, hogy jótékony célból szerveztünk előadást. A Sportsegély koncertünket majdnem meghiúsította a taxisblokád, kevesebben jöttek el az előadásra, mint ahogy terveztük. Ilyenkor jön az a kérdés, hogy tisztában vagyunk-e tetteink következményeivel? Hisz ahogy látjuk mostanában, nem csak egyféle igazság létezhet.- Ón angyaloktól, Megváltótól, Jézustól vezérelve találja meg az „igaz utat" a színpadon. Manapság új és új „megváltók" kerülnek elő, akik előbb vagy utóbb belebuknak ebbe a szerepbe. Hisz abban, hogy a káoszból, amiben élünk, egyszer csak kivezet bennünket valaki? BOSCH-KÉP A XX. SZÁZADRÓL Aki látta már színpadon a Győri Balettet, az - még ha nem is tetszett az előadás - érezhette azt az összhangot, melyre oly hiába vágyunk hétköznapjainkban. S az összhang itt nem csupán a zene, a tánc, a látvány, fények és színek együttesét jelenti, hanem azt is, hogy a néző valóban képes gondolatban végigjárni azt az utat, melyet a táncosok „bejárnak” a színpadon, valóban azonosul a néző azokkal az érzésekkel és gondolatokkal, melyeket Markó Iván produkciója közvetít. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az a mélységes csend, mely az előadás végén kirobbanó tapsorkánt megelőzi.- Nehéz erről beszélni, mert túl sok nyomasztó dolog vesz körül bennünket. Kínlódunk, kínlódom... Mindazért ami megtörténik, valamennyien felelősek vagyunk, jóért, rosszért egyaránt. De én úgy gondolom, hogy az ember próbája épp a lehetetlen elviselése, és mindazt, amit érzek és gondolok, bármennyire is nehezek a körülmények, megpróbálom a munkámmal kifejezni. Azt hiszem, csak így tudunk megmenekülni, csak így tudjuk ezt az időszakot túlélni. 34 HARANG
