Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
AZ ÖRÖK ÉLET VÁC Egyiptomban a sivatagi homok és a termékeny iszap örökös küzdelme, az évenként megismétlődő jótékony áradás és az általa bekövetkező „újjáéledés”; a Nap természetfölötti, életre keltő erejének érzete, naponkénti „halála” és „feltámadása”, mind olyan természeti jelenségek voltak, melyek a halál utáni életbe vetett hitet korán felébresztették. Ez a változás alapvetően átalakította a temetkezési szokásokat is. A sírok közelebb kerülnek a szárazabb talajú sivatagi területekhez, a hullák zsugorított helyzete is mindinkább nyújtott lesz, a holttesteket gyékényszőnyegbe vagy állatbőrökbe burkolják, s többnyire kelet felé fordítva fektetik a sírgödörbe. E meghatározott fektetési módnak - a Nap-kultusz kifejlődésének hajnalán - kimondottan vallási jelentősége van. A halottaknak kelet felé kell tekinteniük, arra a helyre, ahol az este elhunyó, „öreg” Nap reggelre kelve „fiatalon újjászületik, feltámad.” Ezzel egy időben megszűnik a tetemek feldarabolása, s a korábbi bizarr temetkezési szokásokat már csak halványan őrzi, örökíti tovább az egyes halotti imák archaikus tartalma - ám azok mindinkább érthetetlenné váló szövegekké válnak (melyekben a hozzátartozók az elhunyt testrészeinek „összefűződéséért és fejének a törzshöz való összeillesztéséért” könyörögnek). A tisztaság csarnokai A későbbi korokban, amikor a halottakat mumifikálják, a régi temetési szokások annyira feledésbe mennek, hogy a különös halotti imák titokzatos értelmét egy mondával hozzák összefüggésbe, mely Ozirisznek, a mitológia szerint egykoron földi emberként élt ősegyiptomi isten holttestének földarabolásáról szól. A halál utáni továbbélésbe vetett hit megerősödését kell annak a vallási alapokon álló törekvésben látnunk, mely irtózattal fordul el a holttestek megcsonkításától. A test valóságos értelemben vett, húsból és vérből való feltámadásának elképzelése teremti meg a bebalzsamozás igényét s gyakorlati módszereit. Célja: a tetemek „örök élet”-re való átmentése, vagyis elkészíteni azokat a „feltámadásra”. Az igazi feltámadás és azáltal az örök élet az egyiptomiak felfogása szerint csak akkor következhet be, ha a lélek (=Ba) az érintetlenül fenntartott, illetve fennmaradt testbe (=Ka) visszatérhet. A holttestek konzerválásának artisztikus, azaz művészi színvonalú eljárását a Nílus völgyében dolgozták ki. Egyiptom levegőjének állandó és egyenletes szárazsága, a talaj tökéletes nedvességmentessége természetes gátlója a rothadási folyamat megindulásának. A forró homok sajátossága, hogy a be-Anubisz, a balzsamozás sakálfejű istene felkészíti a holttestet a temetésre. A múmia egy oroszlánutánzó ravatalon fekszik 38 HARANG
