Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
dát mívelték: másfél évezred zsidóságát ezek tették képessé páratlan megpróbáltatások közti helytállásra. E könyvekben és módszerben lélek lüktetett. Nemcsak elvont ismereteket közöltek, hanem a midennapos zsidó élet irányításának igényével léptek fel. Vitái életkérdések. A talmudban a közkeletű mondás szerint „minden benne van és mindennek az ellenkezője is”. Ám a kevés számú, következetesen hangoztatott elvek egyike az, amely a tettet, a cselekvést többre becsüli minden elméleti tudásnál. A szentély pusztulásának napján a megdöbbent és zokogó tanítványok előtt rabbi Jóchánán Hosea próféta szavát idézi: „Szeretetet kívánok, nem áldozatot”. A „szeretet” e kontextusban nem csupán érzelmeket jelent, hanem a megbomlott rendnek, a törvénynek, a harmóniának helyreállítását a közösség iránti kötelezettségjegyében. Az új, önként vállalt rend sok Imádság közben mindent jelent. Rengeteg lemondást szellemi téren is, a saját szellemi életük mesterséges korlátozását, a kutatás szabadságának megszorítását. Megszabják az érdeklődés körét, hogy mely könyveket tekintenek szentnek, melyek olvashatók és melyek tilalmasak. Megtiltják a nem zsidó, főként a görög szellemiség befogadását. Hillél még szabadon társalog a rómaiakkal. A II. században élt rabbi Juda hanászinak már mentegetőznie kell, hogy leányai görögül tudnak. Megszorítják a nép fogalomkörét is. Hosszú ideig a zsidó vallás az ókor egyetlen expanzív religiója. Horatius is tréfálkozik: „veluti Judaei cogemus te in hanc concedere turbánt”, a szentély pusztulása óta olyan veszedelmesnek tartják a prozelitákat, „mint a bélpoklosság kiütését”. Az egykori csodaváró hivatás: Meghódítani a világ lelkét! - Izrael maradéka megőrzésének köznapi, kemény küzdelmévé szürkül. Rideg idegengyűlölet ez? Nem! Hiszen a szentély pusztulása után néhány évvel éppen rabbi Jóchánán szünteti meg a prozelitákra addig kivetett minimális - évi egynegyed sékel összegű - különadót, s azzal eltünteti az egyik legfontosabb válaszfalat zsidó és prozelita között. A tendencia itt is ugyanaz, mint amit már korábban megismertünk: véget vetni a zsidóságfogalom bonyolult voltának, és az eddigi rendkívül összetett, egyistenhívő nem zsidókat, szombattartó félzsidókat és Zeus Sabatiost tisztelő zsidókat magába foglaló közösség helyébe egy egészséges, egyértelmű zsidóság megteremtése. Az emberfeletti korrektívumok ellensúlyozták mindenekelőtt a kisebbség jogának elismerését. A misna - talán - egyetlen törvénykönyve a világnak, amelyik a kisebbségi véleményt is kodifikálja. Ezzel megteremti a hagyomány fejlődésképességének feltételét: a későbbi idők minden vitájában rendelkezésre áll az egykori kisebbség véleménye. A tanházak tárházak: minden vélemény megengedett. S ha ki is közösítik azt, aki a többségnek már kialakult véleményével továbbra is szembehelyezkedik, ez a kizárás - akárcsak a görög ostrakismos - nem megalázó. De a vallástörvény: a halácha megszorító, egységre törekvő irányzatának van még egy nagy korrektívuma: a vallásos elmélkedés, az aggáda. Ugyanazok, akik minuciózus pontossággal megállapították a szombaton tilalmas 39 főmunkát, azok származékait, ágazatait és ezen ágazatokat körülbástyázó óvatossági rendszabályokat - tudták azt is, hogy „a szombat van miértünk, nem pedig mi a szombatért”. S hogy „értékesebb egy Isten kedvéért elkövetett vétek, mint egy parancs, amit nem Isten akaratának teljesítése kedvéért tartottak meg.” Több mint 19 évszázad elteltével felvethetjük a kérdést: helyes útra irányította-é a javnéi iskola a zsidó közösséget? Bizonyos, hogy a zsidóság érdeklődési köre másfél évezred alatt beszűkült. Kifelé - az arab-zsidó fénykor epizódjától eltekintve - nem adott semmit és kívülről tudatosan alig vett át valamit. A mi ideálunk a renaissance óta az egyetemes érdeklődésű „homo universalis” és kisebb értékűnek valljuk a „homo unius libri”-t, az egy könyv emberét. De - nem önkényes-é ez az értékítélet? Nem jogosult-é éppenúgy egy másik felfogás, hogy nem az az igazi érték, ki „mindenhez ért”, hanem az, aki azt az egyet, amihez érzéke van, igazán és kimerítően ismeri. A sokféleség színes, bonyolult világával nem egyenrangú-é a zárt egységnek, az egyszerűségnek szinte matematikailag tiszta világa? Nem egyenrangú-é a minden emberi értéknek egyaránt kitáruló lélekkel az a másik, amelyik csak egy célért hévül, de annak az egynek feláldoz minden mást, abba beléönti minden szeretetét? A törekvések végsőkig való összpontosításának, a szent egyoldalúságnak is mély tüzű fénye van, ha a begyűjtött sugarakkal már nem is játszik. Javne betetőzés, de kezdet is. A szellemi élet, a könyv uralma, az önként vállalt törvény: az erkölcsi autonómia belső fegyelme immár végigkíséri a zsidóság évszázadokon át tartó kietlen sorsát, mint a sivatagi létben a hajnali harmat hűvöse. R. S. T. Mea Seárimi zsinagóga HARANG 29
