Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-04-01 / 4. szám

őszén a felkérés ellenére sem vállalta a kormányalakítást, még nem látta elérkezettnek az idejét.

A koalíciót felváltó gróf Khuen-Héderváry Károly kormánya 1910. január 17-én alakult meg. Jellemző módon a kormányalakulás után került csak sor a kormánypárt megalakítására. Az új 67- es kormánypárt a sokatmondó Nemzeti Munkapárt nevet vette fel. A pártban a vezető szerepet az egykori szabadelvűek, a finánctőkésekkel szoros kapcsolatban levő nagybirtokosok vitték. Ekkor lépett újra a politikai tevékenység terére Tisza István és részt vett a párt szervezésében. Az 1910-i választások előkészítésében nagy szerepe volt, és az ő lázas, fáradhatatlan agitációjának volt köszönhető a Nemzeti Munkapárt nagy győzelme a júniusi országgyűlési választásokon (258 mandátuma biztosította a kormányzat abszolút többségét). Az elemeire hullott függetlenségi ellenzék mellett a választások másik nagy vesztese a néppárt volt.

Ez a munkapárti többség határozta meg 1918-ig a parlament arculatát. A párt vezére Tisza István volt, jelszavuk pedig a REND és a MUNKA, a nemzeti EGYSÉG és erőgyűjtés. Tisza, bár ez időben nem volt vezető kormányállásban, a politika irányzatára döntő befolyással volt. 1911-ben részt vett a Magyar Figyelő c. folyóirat megalakításában és abban mindvégig jelentős tevékenységet fejtett ki, nemcsak politikai, hanem irodalmi, művészeti és társadalmi kérdésekkel is foglalkozva.

1912. május 22-én az immár egy évtizede húzódó, s a Balkán-háború miatt a Monarchia hatalmi politikája számára égetővé váló katonai javaslatok elfogadtatása céljából a képviselőház elnökévé választották. Megbízatása másnap a korszak legnagyobb, „vérvörös csütörtök” néven ismert munkásmegmozdulását, sztrájkok sorát váltotta ki. Tisza június 4-én önkényesen elfogadtatta a véderőtörvényt. Az 1910-es évek elején állandósult háborús feszültség szükségessé tette a hadsereg fejlesztését. A honvédelmi miniszter még 1911 májusában teijesztette be az új véderőjavaslatot, amely az újonclétszám és a katonai kiadások jelentős felemelését irányozta elő: az újonclétszámot négyezer fővel, a költségeket 220 millió koronáról 345 millióra emelte volna. Az ellenzék ezt obstrukcióval meg akarta akadályozni, de ő karhatalommal eltávolíttatta a tüntető ellenzéki képviselőket. Június 7-én Kovács Gyula képviselő a parlamentben revolveres merényletet kísérelt meg ellene a ház nyílt ülésén, de a golyók célt tévesztve

Fiával és vendégeivel a geszti kastély teraszán

süvöltöttek el a rendíthetetlen nyugalommal tovább elnöklő Tisza felett. Miután a főrendiház a képviselőház szavazatát állásfoglalásával jóváhagyta és a szigorúbb házszabályokat a többség megszavazta, a parlamenti tanácskozás rendje helyreállott, bár a helyzet az ellenzék engesztelhetetlensége miatt továbbra is feszült maradt és az új házszabályokkal szembeszegülő képviselők karhatalmi megrendszabályozása nehéz feladat volt. Tisza azonban következetes eréllyel hajtotta végre a házszabályokat és nem engedett. A Lukács-kormány távozása után Ferenc József Tiszát nevezte ki miniszterelnökké (1913. június 10- én) és haláláig (1916) törhetetlen bizalommal viseltetett iránta.

(Ennek ellenkezőjét kellett Tiszának tapasztalnia az utód, IV. Károly királynál, aki kezdettől fogva nem rokonszenvezett vele.)

Tiszának sikerült a kormányzati rend működését biztosítania. Eszméinek és politikai rendszerének megismertetése céljából 1913-ban létrehozta az Igazmondó című lapot, melybe ő maga is számos cikket írt.

Az első világháború

1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst. Halála a magyar belpolitika számára nem jelentett fordulatot, inkább bizonyos megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy az immár nyolcvannégy éves királyt nem a magyarság iránti ellenséges érzületű uralkodó fogja követni. A merénylet viszont azonnal háborús feszültséget keltett Európa-szerte. Tisza ellenezte a háború megindítását, az adott helyzetet alkalmatlannak tartotta erre. Győzelem esetén sem látta sok értelmét, mivel az esetleges területi hódítások a dualizmus kényes erőegyensúlyának megbontásával fenyegettek. Tisza emellett félt egy Erdélyt veszélyeztető román támadástól is, és egyáltalán az egész háborút kockázatosnak tartotta. Amikor azonban II. Vilmos német császár határozottan megígérte, hogy orosz támadás esetén melléjük áll, s lehetségesnek tűnt Romániával szemben Bulgária bevonása a háborúba a központi hatalmak oldalán, végül beadta a derekát, annál is inkább, mert háború kérdésében a kiegyezési rendszerben a magyar miniszterelnöknek nem volt döntő szava, a háborút nélküle is elhatározhatták, s a közhangulat is a háború mellett állt. Tisza ott akart maradni e nehéz időkben az ország élén. A háborút az adott helyzetben mint felkényszerített önvédelmi harcot fogadta, abban a szilárd meggyőződésben, hogy a háború, melynek kitörését megakadályozni nem sikerült, most már a magyar nemzetre nézve a létfenntartás kérdése, melyre az összes erőt koncentrálni kell. Háborús politikáját a német szövetséghez való ragaszkodás, a belső gazdasági és politikai erőknek a háború szolgálatába állítása jellemezte, miközben - még IV. Ká-20 HARANG