Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
rollyal szemben is - minden belső reformnak ellenszegült. Az ellenzék és az SZDP 17-ben tüntetéseket szervezett ellene és a sajtó izgató támadásai a végsőkig kiélezték a helyzetet. Döntő volt a választói jog kérdése, melyben Tisza és a király nem értettek egyet. A két tűz közé szorult Tisza 1917. május 23-án kénytelen volt lemondani, s mint a debreceni huszárezred parancsnoka, kiment a frontra. Pártjának vezetéséről azonban nem mondott le. A háborús Tisza-kor-Tisza István ezredparancsnok tisztjei körében mány lemondását a megegyezéses békét elérni igyekvő IV. Károly kívánta, hiszen tudta, Tisza mennyire népszerűtlen. Tisza harctéri helyét csak akkor hagyta el, ha a politikai helyzet azt szükségessé tette. Utolsó királyi megbízatása az volt, hogy Boszniába ment tárgyalásokat folytatni az elszakadásra törekvő délszláv politikusokkal. A bolgár front összeomlása után végleg Budapesten maradt és támogatta a Wekerle-kormányt. Élete nem volt biztonságban. 1918. október 16-án egy Lékai-Leitner nevű foglalkozás nélküli egyén a nyílt utcán merényletet követett el ellene, de ő a személyére vonatkozó minden óvó rendszabályt visszautasított. Október 17-én bejelentette a képviselőházban, amit mindenki tudott, de tőle döbbenetes volt hallani: „Ezt a háborút elveszítettük.” Az 1918. október 31-i forradalmi anarchia Budapesten érte, ahol az egész napot a Hermina út 35. szám alatti lakásán töltötte. Dacára hozzátartozói sürgető kérésének, nem menekült, holott a kora déli órákban még alkalma lett volna erre. „Soha életemben nem bujkáltam, amint éltem, úgy fogok meghalni” - mondta. Lelkét az utolsó pillanatig az ország megmentésének gondolata foglalkoztatta, s levélben felajánlotta szolgálatát gróf Hadik János kinevezett miniszterelnöknek. Jászi Oszkár az írja, „Tisza sokkal nagyobb és exponáltabb volt, valóságos jelképe az összedőlt világnak, úgyhogy számára - ismerve természete dacos és büszke férfias hajthatatlanságát - alig lehetett volna tartósabb inkognitót és rejtekhelyét elképzelni...”. (Jászi O.: Magyar Kálvária Magyar Feltámadás. Bp. 1989. 60. o.) Tisza István életrajzának megírására az ellenforradalmi (?) rendszer Szekfü Gyulát kérte fel. Szekfű Tisza-életrajza végül mégsem készült el, csupán az 1935-ben megjelenő Három nemzedék Két magyar sors a hanyatló korban c. fejezetében foglalta össze személyiségével és politikájával kapcsolatos nézeteit: „Tisza Istvánnak, a Deák-féle hagyományok szinte egyetlen aktív képviselőjének ugyancsak emberfeletti munkájába került a fokozódó anarchiában államunkat az egyedül lehető kombinációban megtartani. Utóbbi évtizedeink folytonos parlamenti botrányai, állandó izgalmai mögött ott vannak az ő állandó, kemény napi munkája s hatalmas erőfeszítései, hogy a botorkáló, utat vesztett nemzetet legalább az örvénytől, az utolsó lépéstől távol tartsa... Eredményeit nem szabad lekicsinyelnünk... Ferenc Ferdinánd magyarellenes terveinek ő volt sziklaszilárd, soha nem hátráló akadálya... ő volt, mint Magyarország miniszterelnöke az egyetlen, ki a Monarchia tanácsában a világháború ellen nyilatkozott... Tisza István, minden kivételes nagysága mellett, nem született nemzeti reformátornak... politikai felfogásának alapja volt a hit, hogy a parlamentarizmus Magyarországon nemzetfenntartó, az országgyűlés a magyarság életének középpontja, s ha a parlamentben bajok vannak, ezek az egész nemzetet veszélyeztetik. Atyjának a fia, korának a gyermeke abban, hogy a politikai tevékenység fontosságát túlbecsülte s viszont a kulturális tényezőket nem vette eléggé számba. Azt hitte, hogy a nemzet belső életét megváltoztathatja, ha a beteg központi szervet, a képviselőházat sikerül meggyógyítania. Ez a formalisztikus gondolkozás magyarázza folytonos kudarcait, valamint másrészt a szokatlan energiát, melyet a parlamenti anarchia megszüntetésére áldozott... Tisza István... tüneti kezelést végzett közpályáján s ebben különbözik az igazi reformmagyartól, Széchenyitől (aki a kórságok gócpontját... kereste fel)... Nem adatott meg a hanyatló kor e legnagyobb magyarjának, hogy - amire egész erkölcsi lénye és gyökeres magyarsága folytán hivatva lett volna - reformmunkát végezhessen a romlott korszakban s apostoli hévvel szerezzen hitelt és érvényt Széchenyi tételének: vétkesek és betegek voltunk és vagyunk, s bajainkon kisebb kezdemény nem, csak lelki megtisztulás, belső átalakulás segíthet.” (Szekfü Gyula: Három Nemzedék és ami utána következik. Bp. 1989. 371-377. o.) DEÁK KRISZTINA ítélethirdetés a Tisza-gyilkossági perben, 1921. okt. 6. HARANG 21
