Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
ANTAL Madelon, az eb nek, hogy olyan, mint egy olasz kép. Hogy is hívják azt a híres olasz festőt?- Giovinezzo Giovinezzi - indítványozta Bátky. Igen. És vacsorára is hívták. De ő nem ment. Decens nő nem megy. Mert Jenny egy műkereskedésben dolgozott.- És ott volt Rothesay grófné megint.- O, ott volt? — kérdezte Bátky, némileg felébredve. — Rothesay... gyönyörű. Történelmi név. Az egyik ősét még az első skót Jakab akasztotta fel, valahol St. Albansben. Majd otthon utánanézek. - Milyen nő Rothesay grófné?- Ó, nagyon különös. Igen, határozottan azt lehetne mondani, hogy nagyon különös. Csak bejön, rámutat valamire, mondjuk egy gyertyatartóra, és elviszi... Bátky gondolatokba mélyedt. Otthon, mialatt Jenny elkészítette a teát (Jenny az egész szerelemből ezt élvezte a legőszintébben), Bátky utánanézett a Rothesay-knek. Egyet csakugyan felakasztottak. Skót tavat képzelt el, a kastély előtt a hagyományos két agár, a gróf mélabús, elefántcsontot gyűjt, és titkon, egyedül leissza magát hajnal felé egy ablakmélyedésben. A grófné szívében katolikus már, főorvosoknak maszkírozott jezsuitákat enged be egy tapétaajtón. Az égen tragikus alakú felhők vonulnak. után Jenny közömbösen várta, hogy asszonyi sorsa beteljesedjék. Bátky hallgatott. „Ha Jenny most Rothesay grófné volna, azt mondanám: - Mylady, hogyan tehette ezt? Hogyan kockáztathatta ennyire a jó hírét? Hiszen a szomszéd lakásban egy Rothesay, akinek az ősét oly tragikus körülmények közt akasztották fel, hogyan alázhatja le magát hozzám, a polgárhoz, az egyszerű tudóshoz? A gróf kopói a nyomunkban vannak... meneküljön, asszonyom, azonnal távozzék... És amikor kifelé menne, és már az ajtóban állna dacosan felemelt fejjel, azt mondaná: - O, mylady, csak egy pillanat századrészére maradjon még, jöjjön bár aztán a kárhozat...” És Jenny lába elé vetette magát, Jenny kissé zavartan simogatta a haját, de hozzászokott már sok mindenhez. Azután minden úgy ment, mint rendesen. Jenny megint ott felejtette egy ruhadarabját, és mikor visszajött, már egy végtelenül fanyar Bátkyt talált. Bátky elgondolta, hogy egész életét rémes kis Jennykre pazarolja, mikor gyermekkora óta Rothesay grófnék után vágyódott. A történelem számára olyan erotikus világ volt, mint másoknak a színházi öltözők, és egy igazi nagy szerelemhez néhány száz év történelemre volt szüksége legalábbis. És akkor Jenny... hazugság és onánia az egész.- Mi baja? - kérdezte Jenny.-Semmi. Csak máskor ne jöjjön. Vörös kezű nők maradjanak otthon. És fogyjon le combban. És egyáltalán, szűnjék meg. N _ _. végtelenül csendes utcákban, ahol tudomása szerint az angol arisztokrácia lakik, mikor Londonban időzik. Néha nagy szállítóautók mentek át valamelyik híres londoni cég nevével. „Biztosan estély lesz valahol” - gondolta izgatottan. Itt-ott sikerült szóba ereszkednie egy kapus családtagjaival. „Az arisztokrácia legfőbb ismérve a láthatatlanság - jegyezte fel. Azután némi gondolkodás után hozzáfűzte: Szőke nők nem szeretik a halakat, de eksztázisba jönnek, ha tengeri pókot kínálsz.” De vasárnapra kelve nyomasztónak érezte arisztokratikus magányát, és elment a Regent Parkba, hogy a sétáló bolti lányok valamelyikével kiegészítse női repertoárját. Figyelmét főképp a mókusok kötötték le, melyek hallatlan tömegben szórakoztatják a közönséget ebben a parkban; továbbá a kutyák. Egy rendkívül érdekes fekete kutya sétált előtte, olyasmi volt, mint egy Scotch terrier, de sokkal nagyobb és ördögibb, biztosan valami új találmány. A kutya mögött egy hölgy, kit a kutya nyugtalanul vonszolt maga után. Valamit keresni látszott az eb. Aggodalmasan szaglászta a földet. Végre egy műemlék előtt megállt. A célhoz értek boldog izgalmával hozzálátott, hogy sétájának tulajdonképpeni és fontosabb programját lebonyolítsa. De a terv véghezvitele, úgy látszik, belső akadályokba ütközött, és hosszadalmasnak ígérkezett. A kutya egész különös meggörbüléseket mutatott be, és így meggörbülten is egyre járkált körbe, igen kínos látványt nyújtva. Több angol kisfiú érdeklődéssel szemlélte, és szakszerű magyarázatokkal kísérte a műveletet. A hölgy idegesen elfordult a kutyától.- Ha parancsolja, majd vigyázok addig az ebre - mondta Bátky. - Talán etesse addig a mókusokat.- Nem rossz gondolat — mondta a hölgy, és átadta a kutyát Bátkynak.- Pardon - kiáltott utána Bátky -, hogy hívják a kutyát?- Madelonnak - felelte a hogy és elsétált. Aznap este Bátky egy kutyával gazdagabban tért vissza kis otthonába. A hölgyet a tömegben elvesztette. Eszébe jutott, hogy a kutyáknak remek ösztönük van, és rábízta magát Madelon vezetésére. Kisétáltak a Hamestead Heath-re, ahol a hegy tetején egy tó épült, melyet megcsodáltak. Órák hosszat gyalogoltak. Késő este kiértek Golder’s Greenbe, ahol Londonnak vége van. Itt azután Madelon visszafordult, és nyugodtan elindult a város felé. Bátky rájött, hogy a kutya becsapta. Taxit vett, és másnapi ebédjének feláldozása árán hazaszállította Madelont. Nyugtalan éjszakája volt. A kutya nem evett, nem ivott. Gyanakodva szemlélte Bátky bútorait, majd bevonult egy sarokba és vonított. Hajnalfelé Bátky már nem bírta tovább, elment egy egész éjjel nyitva tartó teaházba, és a márványasztalra borulva néhány órát szunny adózott. P ■ m eggel a nap a kutya jegyében kelt fel. Hazament, Madelon még élt, sőt, nyugodtan aludt Bátky ágyában. Olyan volt, mint egy rojtos szélű fekete kendő. Mikor Bátkyt meglátta, indulatosan morgott. Enni nem akart. Bátky egy karosszékbe vetette magát, és megpróbált módszeresen gondolkodni. Mit csináljon Madelonnal? Esetleg a Kensington Museumnak ajándékozza, ott sok kitömött kutya látható. De humánus szíve tiltakozott ez ellen a terv ellen. ^ HARANG 55
