Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
avatás is meg fogja tekinteni. Innen, Kelet-Európából nézve a tolerancia az egyik legnagyobb távol-keleti erény! A templomban semmilyen bútor nem volt, Buddha aranyozott szobra és a szentély előtt folyt a hosszas beavatási ceremónia, melynek során a kolostor tagjai maguk közé fogadták a 10-25 éves, leborotvált fejű, már beöltözött fiúkat. Hátul, a földön ülve követte végig az ünnepséget a közönség, mely leginkább családtagokból és barátokból állt. A bonccá avatás minden ember és család életében nagy és örömteli esemény. Sokkal szélesebb körben elterjedt, mint nálunk az első áldozás vagy bérmálás, gyakoriságát és jelentőségét inkább az érettségihez lehetne hasonlítani. Minden szülő szeretné, ha fia legalább egy darabig élné a szerzetesek szigorú, önfegyelemre szoktató életét a 20 ezer templom vagy kolostor egyikében. Nemcsak oktatási és nevelési szempontból, hanem - mint kérdésemre elmondták - azért is, mert munkavállalásnál előnyben részesül az, aki legalább három hónapra beállt a boncok közé. Úgynevezett „jobb” állások csakis így szerezhetők meg. Egyébként nemcsak fiúk lehetnek szerzetesek, lányok is állhatnak egyházi szolgálatba. A buddhista apácák haját is leborotválják, de narancssárga lepel helyett fehér köntösszerűséget viselnek. A boncok élete európai szemmel tekintve érzelmektől mentes, sivár és egyhangú, napjaikat meditációval, tanulással, istentisztelettel töltik. Semmilyen vagyontárgyuk, így pénzük sem lehet. Napjában csak egyszer esznek, élelmüket hajnalonként kéregetéssel - pontosabban szólva adományok elfogadásával - ki-ki saját maga szerzi be. A fiúk legnagyobb része nem választja élethivatásul a papi pályát, 1-2 hónapig, legföljebb 1 évig élik csak a kolostorok szigorú, a világi örömöket és szenvedélyeket megvető életét.-SCHHARANG 51
