Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
NEPEK ES VALLÁSOK szabályait, a második, a Szutta-pitaka, Buddha beszédeit, valamint legendákat és verseket tartalmaztak, a harmadik kosárban, az Abhidhamma-pitakában dogmatikus fejtegetések voltak. Ettől a zsinattól lehet számítani a buddhizmus világvallássá válását is. Asóka javaslatára ugyanis misszionáriusokat küldtek a környező és távolabbi országokba a tan terjesztése céljából. A harmadik zsinaton erőteljesebbé váltak azok a tendenciák, melyek a buddhizmus két ágra szakadásához vezettek. Ez teljesedett ki az i. sz. 140 körül tartott negyedik zsinaton, melyen ugyan elismerték az előzőn megalkotott kánont, ám terjedelmes kommentárokkal látták el. (Ez már nem páli, hanem szanszkrit nyelven történt.) Az így létrejött kánon azután Észak-Indiában, s Indián kívül az északi országokban (Kína, Tibet, Korea, Japán) terjedt el, míg a korábbi déli vagy páli kánon Ceylon szigetén és Hátsó-Indiában. A buddhizmus formái A buddhizmus déli és északi ága között jelentős különbségek voltak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az egyes ágakon belül is számtalan szekta, irányzat alakult ki. Az eltérő felfogások azonban soha sem vezettek olyan vallásháborúkhoz, eretneküldözésekhez, amelyek más vallásokban rendszeresen előfordultak. A déli ág, a théraváda (Vének tana) ortodox, fundamentalista irányzat volt, mely kétségkívül közelebb állt Buddha tanításához. Felfogása szerint a nirvánába jutás csak az egyéni megváltás révén lehetséges, ami csak a szerzetesek számára érhető el. Eszménye az „arhat”, aki már a földi életében a nirvánába jutott. Miután ez az irányzat az üdvözülést csak kevesek számára látja elérhetőnek, nevezik hinajánának (kis szekér) is, tudniillik rajta egyszerre csak egy személy jut a nirvánába. A szigorú, életidegen hinajánával szemben alakult ki a mahájána (nagy szekér) irányzat, mely nem csak a szerzeteseknek, a világi hívek számára is üdvözülést ígért. A szerzetesi fegyelem kérdésében nem különböznek lényegesen egymástól, viszont teljesen más a mahánája etikája és filozófiája. Sarkalatos elve az egyetemes együttérzés volt. Ezt fejezte ki bódhiszattva (Buddha-jelölt) eszméje, mely szemben állt a hinajána arhat-ideáljával. Bódhiszattvának azt tekintették, aki már majdnem elérte a megvilágosodás állapotát, és jogosult lenne a nirvánára, de ő mégsem távozik oda, mert segíteni akar a földön szenvedő élőlényeknek az üdvözülés elérésében. A mahájána felfogása szerint az ember célja a bódhiszattvává válás és ez mindenki számára adott. Mindenki törekedhet a megváltásra, de nem csak az önmagáéra, mert mint a bódhiszattva, minden élőlényt segíthet a nirvána elérésében az együttérzés, a szeretet hatalmával. (A mahájána nirvánafelfogása nem azonos az ősbuddhizmuséval. Itt már inkább egyfajta mennyországot jelent.) Az északi buddhizmus a buddhákat és a bódhiszattvákat istenként tisztelte. Ez a panteon azokban az országokban, ahová a mahájána eljutott, kibővült a helyi istenekkel, továbbá kialakultak szertartásai, imái, fölépültek templomai, létrejött egyháza. Mindezek azt jelzik, a mahájána messze eltávolodott Buddha eszméitől. A mahájána elveire épülve - a hindu vallás, főképp a meditáció elméleti és gyakorlati tételeit összefoglaló jóga, és az ezoterikus tanokat rendszerező tantra hatására - az i. sz. 6. században kialakult a buddhizmus harmadik formája, melyet vadzsrajánának, (gyémánt-szekér) vagy tantrikus buddhizmusnak is neveznek. Ebben az irányzatban a mágikus-rituális jelleg került túlsúlyba. Papjai misztikus rendszereket dolgoztak ki, s szemfényvesztő mutatványokkal, varázslatokkal kápráztatták el a népet. Emiatt ugyan népszerűek voltak, viszont a buddhizmushoz nem sok közük volt. A világvallás A buddhizmus csak az i. sz. 800-1000- ig maradt fenn szülőföldjén, ezután a bráhmanák ellenreformációja, majd az iszlám kiszorította a vallást Indiából. A missziós tevékenység eredményeként eljutott azonban már országokba - nyomot hagyva kultúrájukban, irodalmukban, művészetükben, építészetükben -, s némelyikben a tan még ma is él, sőt több helyen államvallássá is vált. A déli egyház, a hinajána ág elsőként Ceylon szigetén vert gyökeret még az i. e. 3. században, s úgy tartják, ma itt élnek a tan legtudósabb képviselői. Hátsó-Indiát valamivel később hódította meg. Burmát i. sz. 540 körül, mintegy kétszáz évvel később Sziámot, a mai Thaiföldet (itt államvallássá lett), s Laoszt. Az északi vagy mahájána buddhizmusnak két változata alakult ki, a kínai és a tibeti. Kína i. sz. 61-ben, Ming-ti császár uralkodása alatt ismerte meg Buddha tanait, de csak lassan honosodott meg a vallás, jóllehet több császár is támogatta - igaz, szerzeteseinek időnként üldözésben is volt részük. Végül azonban Kína harmadik legfontosabb vallása lett a konfucianizmus és a taoizmus mellett - itt született meg egyik legjelentősebb irányzata, a csan (japánul zen), de a 14. századtól jelentőségét vesztette. Kínából terjedt tovább a buddhizmus Vietnamba (i. sz. 190), Koreába (i. sz. 372) - itt is a 14. A haldokló Buddha szobra a 12. századból, Ceylon szigetéről. A hatalmas szobrot sziklából faragták ki. Ez volt az ún. fekvő Buddha-ábrázolások egyik előzménye századtól szorult háttérbe - Japánba (i. sz. 552), továbbá Kambodzsába - itt később a hinajána vette át a vezető szerepet - és az Indonéz szigetekre. Jáván és Szumátrán a 15. századig élt, akkor a szigetek lakói áttértek az iszlámra. A másik fő irányzat Tibetben alakult ki a 7. században, a helyi ősvallás, a bon és a mahájána, illetve a vadzsrajána összeolvadásából. Az így létrejött, lamaista néven ismertté vált vallás kétségkívül a buddhizmus „legelfajzottabb” változata lett. Ez Mongóliába és Szibéria egyes részeire jutott el. A buddhizmus ázsiai történetében fordulópontot jelentett a szocialista jellegű rendszerek létrejötte Szovjetunióban, Kínában (és a bekebelezett Tibetben), Mongóliában, Észak-Vietnamban, Eszak-Koreában, majd Kambodzsában. Ez a fordulat ugyanis a vallás teljes vagy részleges visszaszorulását eredményezte e területeken. Európában a múlt század óta ismerik behatóbban Buddha tanát, ám az érdeklődés iránta tudományos jellegű volt. Csak az 1960-as évek divathulláma óta beszélhetünk arról, hogy fiatalok elenyésző csoportja a buddhizmust tekinti vallásának. A volt szocialista országokban - így Magyarországon is - ez az „ismerkedés” napjainkban megy végbe. Némileg más volt a helyzet Amerikában, ahova a bevándorló ázsiai népek magukkal vitték vallásukat. A nem ázsiai fiatalok azonban ott is a 60-as évektől érdeklődnek behatóbban a buddhizmus iránt. VÉGH HARANG 49
