Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
NEPEK ES VALLÁSOK A szerzetesek szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat is tettek, s rájuk a világiak ötparancsolatán túl még további öt is vonatkozott: Meg nem engedett időben ne egyél; a szórakozástól tartózkodj; ékességet ne viselj; magas és széles ágyban ne aludj; pénzt, értéket ne fogadj el! A felvételt nem korlátozta semmi - bármely kasztból be lehetett lépni, csak a túl fiatalokat (a korhatár 15 év volt) és a betegeket tanácsolták el. A 15 éves kort betöltötték novíciusok lettek, teljes jogú taggá 20 éves koruk után válhattak. Ezt az indokolta, hogy a szigorúan fegyelmezett életmódot csak érett emberek vállalhatták. A kilépés igen egyszerű volt, mindössze egy nyilatkozatot kellett tenni. Szabályok írták elő a szerzetesek ruházkodását, étkezését, egész napirendjét. így például összesen nyolc tárgy lehetett a birtokukban. Ebből három a ruházatuk volt, mely egy alsóruhából, egy térdig érő felsőrészből és egy földig érő köpenyből állt. Ezt egy öv egészítette ki. A többi négy tárgy a koldulócsésze, a borotva, a tű és a szűrő volt - ez utóbbival ivás előtt szűrték meg a vizet, nehogy egy kis élőlényt elpusztítsanak. Naponta egyszer étkeztek, délben. Táplálékukat alamizsnából szerezték, koldulni délelőtt mentek. A többi idejüket a tannal való foglalkozásnak - beszélgetésnek, ezekből lettek a kolostorok. Kezdetben nem voltak templomok sem, Buddha halála után az ereklyetartó sztúpákat övezte tisztelet. Ugyancsak ismeretlenek voltak a szertartások. Az első ilyen jellegű rítus, a rendszeres közös gyónás, szintén Buddha halála után alakult ki. Buddha sokáig ellenezte a női szerzetességet, később azonban változtatott álláspontján, mostohaanyja többszöri kérése után. A női szerzetesekre lényegében ugyanolyan szigorú szabályok vonatkoztak. A vallás története Már Buddha halála előtt szinte egész Indiában voltak kisebb-nagyobb közösségek, melyek lényegében önállóak, s egymástól függetlenek voltak. Amennyiben valami vitás kérdés merült föl a tannal vagy a rendi fegyelemmel kapcsolatban, úgy döntőbíróként Buddhához fordultak. A gondok Buddha halála után jelentkeztek, ő ugyanis nem jelölt ki utódot tanítványai közül, vagyis nem volt a buddhista közösségeknek szellemi irányítója. Buddha ugyanis úgy vélte, mindenkinek önmagában kell keresni a „világosságot és a menedéket”. Ám a hamarosan kirobbanó viták és veszekedések - melyek aztán a különböző irányzatok kialakulásához vezettek - jelezték, hogy elképzelése nem vált be a gyakorlatban. Az egyre anarchikusabb állapoton segíthetett volna ugyan valamiféle központosított egyházi szervezet létrehozása, ám ez még csak föl sem merült. Helyette néhány tanítvány egy bizottság fölállítását javasolta, melynek feladata a tan tételeinek és a rendi fegyelem szabályainak a rögzítése volt. (Ne feledjük, Buddha tanát prédikációk és beszédek révén adta át, s ezekből életében semmit sem rögzítettek írásban.) A bizottság nem sokkal Buddha halála után ült össze - ez volt a buddhizmus nagy zsinatjai közül az első. Már ezen két meghatározó irányzat körvonalai kezdtek kibontakozni. Áz elsőhöz azok tartoztak, akik Buddha szavait változatlan formában akarták megőrizni (pártjuk neve „a legidősebb szerzetesek”, théra), a másikhoz pedig a szabadabb felfogású fiatalok (ácsárja), akik a többséget alkották. A tan története szempontjából korszakos jelentősége volt az i. e. 244 táján, Asóka király uralkodása alatt tartott harmadik zsinatnak. Ezen foglalták kánonba - az ortodox iskola, az idős szerzetesek szellemében - a hitelesnek tartott Buddhaszövegeket, a buddhizmus szent iratainak a gyűjteményét, melyet később Ceylonban rögzítettek írásban, páli nyelven. E kánon három részből állt, neve Tripitaka (páliul Tipitaka), „hármas kosár”. Áz első kosár, a Vinaya-pitaka, a rendi fegyelem Templom Bódh-Gajában. Azon a helyen emelték, ahol Gautama megvilágosodott, Buddhává vált meditációnak - szentelték. Egyéb munkát nem végeztek. Ez a szerzetesi életmód merőben különbözött a keresztényitől. Buddha szerzetesei közösen éltek ugyan, de nem alkottak igazi, szervezett és elöljárókkal irányított közösséget. A megváltást itt mindenki a maga számára kereste. A szerzetesek eleinte erdőben, kis kunyhókban vagy barlangokban laktak, később a települések közelébe húzódtak, hogy könnyebben tudjanak koldulni. A világi hívek épületeket emeltek számukra, Buddha halála. (Tibeti festmény után.) A haldoklót nemcsak tanítványai veszik körül, odagyűlnek az állatok is. Az égben édesanyja, Mája siratja fiát 48 HARANG
