Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-01 / 1. szám
LJ I onnan a derű, a nyugalom, itt e falak között, ahol naponta szembesül sikerrel és kudarccal, élettel és elmúlással?- Alapvetően optimista alkat vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy gond nélkül, mindig kacagva járok-kelek a világban, de az életszemléletem bizakodó az egyéni életemben és a közéletben, a haza sorsát illetően is.- Pedig ma valahogy nem sikk hinni és bízni. Ma mindenki csalódott, elfásult, életunt... Ón hogy van ezzel?- Az én optimizmusomnak mély gyökerei vannak: a hit táplálja. Hit nélkül nincs optimizmus és élet sem. Ha nem lenne erős hitem, nem lettem volna orvos , hiszen egy orvos munkájában, minden tevékenységében alapvető, hogy higgye, amit csinál az jó, hogy segíteni tud, hogy életeket képes menteni.- Miben hisz Ón, professzor úr?- Mélyen vallásos nevelést kaptam, ma is hívő katolikus vagyok. Édesapám a tolcsvai római katolikus iskola igazgatója volt, én Nyíregyházán, a királyi katolikus gimnáziumban kitüntetéssel érettségiztem és nyolc éven át voltam az egri érseki Szent Imre fiúintemátus lakója, ahol spártai nevelésben részesültem. Sokáig pap akartam lenni, jezsuita. Azután mégis a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultására jelentkeztem, ezt a szolgálatot vállaltam, az ember, a beteg ember megsegítését.- Ezt viszont nem akármilyen fokon.- Mindig maximalista voltam. Elsősorban önmagámmal szemben. Mert az optimizmus önmagában semmit nem ér, ha közben nem teszünk meg mindent a sikerért, ha nem tűzünk ki nemes célokat, ha nincs akaratunk, hogy ezeket megvalósítsuk. Nekem valóban mindig volt akaratom és szorgalmam, tudtam, hogy a tudást nem adják ingyen, naponta keményen meg kell küzdeni mindenért, a sikerért, az előmenetelért.- Úgy tudom, annak idején az egyetemet kiválóan végezte el?- A legnagyobb fokozattal,,,Sub Lauera Almáé Matris” aranygyűrűvel diplomáztam. Amikor végeztem, a Haynal-klinikára kerültem tanársegédnek, majd a balatonfüredi Állami Szívkórház osztályvezető főorvosa lettem. Az ott töltött 18 év alatt megszereztem az orvostudományok kandidátusa, majd doktora címet. Ezután 1975-ben jöttem újra a fővárosba az akkori Orvostovábbképző Intézet II. belgyógyászati klinikájára.- Hogyan élte meg az elmúlt négy évtized politikai fordulatait?- Hadd mondjam gyorsan, párton kívül. Nem voltam soha párttag. Azon kevesek közé tartoztam, akik tudásukkal akartak érvényesülni. Mindig keményen dolgoztam és tanultam, mondhatnám úgy is, hogy a tanulásba és a munkába menekültem.- Mint kardiológus-belgyógyász tanár ennek nem kis hasznát vette.- Valóban. Tizenöt könyvem jelent meg, sok tanulmányom, szabadalmaim vannak, orvosi eljárások, műszerek. Igyekeztem átadni a tudásomat fiatal kollégáknak és közben gyógyítottam, vállalva hittel a gyógyítás reményét az utolsó pillanatig és néha még azon túl is. Ahogyan az eskünk szól. Nem arról van szó, hogy rózsaszín ködben látom a körülöttem lévő dolgokat, de hiszek az ember és a társadalom megváltoztathatóságában. És mikor ne hinnék igazán, ha nem most, mikor igyekszünk levetkőzni és feledni az elmúlt negyven év bilincseit, kötöttségeit, alakoskodását. Keressük önmagunkat. És ehhez békesség, a lélek csendje kell. Ez elengedhetetlen a haladáshoz.- Nem osztja azt a nézetet, hogy a magyar önsanyargató, önrontó nemzet és csak siránkozik?- Tudom, sokan ezt tartják rólunk, de nincs igazuk. Annyi vész, teher, baj után más nemzet már elsüllyedt volna, a magyarságot a hite mindig életben tartotta és fel is emelte. Mert a hit táplálta az életet, a reményt évszázadokon át itt; Zrínyi, Széchenyi, Madách, Ady hite.- Ön komolyan foglalkozikfilozófiával, pszichológiával, szereti a zenét és a képzőművészetet is. Most mi áll a leginkább érdeklődése középpontjában?- A teljes élethez sok minden hozzá tartozik. Sok a szépség körülöttünk, ha A feltámadás Dr. Antalóczy Zoltán egyetemi tanár, az orvostudományok doktora az Orvostovábbképző Egyetem II. belgyógyászati klinikáján 1980 óta igazgató tanár. Ahogy itt ül velem szemben e kora délutáni órán, túl a nagyviziten és a nap legsúlyosabb tennivalóin, úgy érzem, fehér köpenyében, kezében a sztetoszkóppal, állandó készenlétben él, ugrásra készen ül, hiszen bármelyik pillanatban hívhatják, szólíthatják, olyan ember, aki szolgálatot vállalt és ez a szolgálat állandó. 16 HARANG
