Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

A nagy előd, Newton, a szuggesztiv költő-festő William Blake allegorikus ábrázolásában Odáig is elmehet, hogy a tudás eme bizo­nyos eszményi határát tárgyi igazságnak nevezze.” (Evolution of Physics, 1939. A mozgás rejtélye c. fejezetből). Kutatja az emberi élet értelmét, célját: „Milyen különös is a mi helyzetünk, a föld gyermekeié! Mindenki egy rövid látoga­tásra van itt. Nem tudjuk, hogy milyen célból, néha mégis azt gondoljuk, hogy megsejtjük ezt. A mindennapi élet szem­pontjából mélyebb reflexió nélkül is tud­juk azonban: másokért vagyunk itt! - Mindennap számtalanszor gondolok arra, hogy az én külső és belső életem még élő vagy már elhalt emberek munkáján nyug­szik, és hogy meg kell feszítenem magam, hogy ugyanolyan mértékben adjak, ami­lyenben kaptam vagy még kapok! - Az én eszményeim - melyek előttem ragyogtak -, mindig boldog életörömmel töltöttek el: ezek a jóság, szépség, igazság. Mindig üresnek tűnt volna számomra az élet, ha nem éreztem volna az Objektívvei, a min­denkor Elérhetetlennel a művészet és a tudományos élet terén a foglalkozás lehe­tőségét.” Einstein vallásos attitűddel rendelke­zett. „A legszebb, amit megélhetünk: a titokteljesség - írja a Mein Weltbildben... Aki ezt nem ismeri és már nem tud csodál­ni és csodálkozni, az szinte halott és sze­mei kialudtak. A titokzatosság élménye - még ha félelemmel keveredve is hozta létre az emberi vallásosságot. A számunk­ra áthatolhatatlan Létező tudata, a legmé­lyebb Értelem és a legnagyobb Szépség noha csak a legelemibb módon hozzáfér­hető, mégis ezek tudása és érzése szövi bennünk a vallásosságot. Ilyen értelem­ben és csak ilyen értelemben tartozom a mélyen vallásos emberek közé...” „Mi az életünk értelme és mi az élet értelme általában? Feleletet erre a kérdés­re adni, annyit jelent, mint vallásosnak lenni. Te kérdezed, van annak egyáltalán értelme, hogy e kérdést feltegyük? Aki a saját életét és embertársai életét értelmet­lennek találja, az nemcsak szerencsétlen, hanem alig életképes...” „A zsidó nép szentírásában jól megfi­gyelhető a félelem vallásosságából való fejlődés a morális vallásosság irányába. A folytatás pedig az Újszövetségben találha­tó. Az összes kultúmép vallásossága - a keletieké is - főleg morális vallásosság... Mindezek mellett van egy harmadik foka a vallásos élménynek, még ha ritka is tisz­ta változatban. Úgy akarom nevezni, hogy kozmikus vallásosság... ez nem felel meg semmi emberszerű Isten-fogalomnak... Ilyen kozmikus vallásosságra mutató ösz­tönzések találhatók korai fejlettségi fokon némely Dávid-zsoltárban... Állítom: koz­mikus vallásosság a tudományos kutatás­nak a legerősebb és legnemesebb ösztön­zője. Csak aki fel tudja mérni azt a véghe­tetlen odaadást és megerőltetést, amely nélkül tudományos teremtő gondolatok nem jöhettek volna létre - csak az tudja annak az érzésnek erősségét fölfogni, amelyből egyedül nőhet ki a közvetlen gyakorlati élettől elvonatkoztatott munka. Milyen mélységes hit kellett a világot fel­építő Értelemben és milyen vágyakozás megértéséhez, ha csak ennek egy kis visszatükröződése is megvolt Keplerben és Newtonban, akik ki tudták bontakoztat­ni a sok év magányos munkájával az égi működések mechanizmusait... A kutató minden történés okságától át van hatva. Vallásossága a természettörvények har­móniájának elragadtatott csodálatában rejlik, amelyben egy olyan megfontolt Ér­telem nyilatkozik meg, hogy a legböl­­csebb emberi elgondolás és elrendezés ez­zel szemben teljesen értéktelen visszatük­röződés csupán.” Ennek tudatában vállal­ta élete célját és életének beteljesülő nagy pillanatát - a halált. „Az élet elragadó, pompás színjáték. Tetszik nekem. Ha azonban közölnék velem, hogy három óra múlva meg kell halnom, ez igen kis hatást tenne rám. Megfontolnám, miként hasz­nosítanám legjobban hátralévő időmet. Elrendezném papírjaimat és nyugodtan le­feküdnék, hogy meghaljak.” Miként tette 1955. április 18-án. Meghalt a feltámadás ünnepét követően - annak reményében. SOMLYÓI HARANG 27

Next

/
Thumbnails
Contents