Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

^ azokkal a „különcségekkel” összeegyeztetni, amiket külsőleg tapasztaltak rajta. „Miért visel hosszú hajat, nevetséges viharkabátot, miért jár nadrágtartó, harisnyatartó, öv nélkül, miért nincs gallér az ingén, miért nem köt nyakkendőt?” A választ közvetlen munkatársa: Leopold Infeld fogalmazta meg: „Az egyszerű, magányos életből következik, hogy szükségleteit a minimumra csökkentse. A hosszú haj feleslegessé teszi a gyakori nyiratkozást. Harisnyatartó nélkül jól megvan az ember. Az egyetlen bőr viharkabát hosszú évekre megoldja a zakó problémáját. Nadrágtartó sem feltétlenül szükséges, mint ahogy a hálóing vagy a pizsama sem. így minimálisra csökkentette igényeit: elég volt a cipő, alsónadrág, nadrág, ing és a viharkabát - mert ezek valóban szükségesek. A készlet további csökkentése már nehézségekbe ütközött volna.”

Az élete így láthatóan elszigetelt volt a társadalom életétől. Hogy magányában mégis az emberszeretet izzott, azt nagyfokú természetes jóságának és alázatosságának köszönhette. „Legtöbbet a fizikán kívül az emberi jóságról tanultam tőle - vallja Infeld visszaemlékezésében. - A világ legjobb embere volt. Jóságának forrása a magányos ember benső kötelességérzete. Ez irányította belülről kifelé a jósághoz és a közösségérzéshez. Ilyen erényeknek kettős forrása lehet: szívből és fejből eredhet. Az ő jósága a világos gondolkodásból forrásozik és elszakad minden érzelmi talajtól.”

Mindezekből nyilvánvaló, hogy hatása nemcsak a tudóstársadalomra, hanem a közvéleményre is rendkívülinek minősíthető. S ez súlyos erkölcsi-politikai következményeket is rejtett magában. Az atomenergia története a tömeg-energia kapcsolatának problémájával kezdődik - melynek megoldását pedig Einstein nyújtotta.

Az urán maghasadásának felfedezése után felfigyelt arra a veszélyre, amit az atomerővel való visszaélés jelent. 1939. augusztus 2-án Roosevelt elnökhöz írt levelében az atomerő ambivalens használati értékéről szól. A háború után közvetlenül így szólítja meg tudóstársait: „Rajtunk, tudósokon, akik ezt a szörnyű erőt felszabadították, rajtunk áll, parancsolóan bennünket terhel a felelősség az atomenergia irányításáért, azért, hogy ez az emberiség jólétét szolgálja s ne a megsemmisítését idézze elő... A tudomány idézte fel azt a fenyegetést, de a tulajdonképpeni probléma az emberek agyában és szívében rejlik. Meg kell változtatnunk kortársaink szívét, de nem mechanikus úton, hanem azzal, hogy megváltoztatjuk saját szívünket és bátran kiállunk... Csak ha szívünkben és szellemünkben megtisztulunk, csak akkor lesz meg a bátorságunk, hogy legyőzzük azt a félelmet, amely most a világot próbára teszi...”

Einstein hitt az emberi szellem ama képességében, hogy a természetet nemcsak megfigyelheti, de meg is ismerheti. Ugyanakkor hitt a tudatunkon kívül is létező világban.

Éppen ezért sokan Einsteint idealistának minősítették - pedig éppen realista voltát bizonyítja, amikor arra int: egyszerű megfigyeléseinket még ne azonosítsuk a valósággal. A jelenségek csupán alapul szolgálnak a lényeg kutatására. Az emberi ész a tapasztalatból szüntelen elvonások útján jut el az általános ismeretig. „... tudásanyaga gyarapodásának eredményeként a valóság képe állandóan egyszerűbbé válik és érzékszervei útján nyert benyomásaiból az mind többet tartalmaz. Hihet ugyan a tudomány eszményi határában, sőt abban is, hogy az emberi értelem már közeledik ehhez az eszményi határhoz.

Ulmban, a Duna menti városban 1879. március 14-én született. Társaságot kerülő, félénk gyermek volt, akiben semmi különös tehetséget nem vettek észre. Nagyon későn tanult meg beszélni. Idegen nyelvek iránt nemigen volt érzéke. Keresnie kellett élete végéig az akcentussal kiejtett angol szavakat. Kéziratait mindig németül fogalmazta. Kollégái „biedermeier”nek nevezték, mert mindig olyan lassan és kényelmesen beszélt. Középiskoláit Münchenben, a Luitpold gimnáziumban végezte - de csak közepes eredménnyel. Elsősorban nagybátyja: Jakob Einstein ösztönzésére foglalkozott külön matematikával. Zenekedvelő anyja befolyására ebben az időben kezdett el hegedülni. Hegedűje azután egész életén át elkísérte. A klasszikus kamarazenét minden más zenei élvezetnél jobban kedvelte - különösen Bach és Mozart műveit.

Tizenöt éves korában költöztek át szülei Milánóba. Innen folytatta tanulmányait a zürichi polytechnikumban. A főiskolai felvétel előtt leíró természettudományi és nyelvi ismereteit gyarapítandó, az aaraui kantoniskola hallgatója. Itt foglalkozik először azokkal a problémákkal, melyek megoldása később forradalmasította világképünk alapjait.

Zürichben Boltzmann művei gyakoroltak különösen nagy hatást szemléleté-CURRICULUM

VITAE

ALBERT

EINSTEIN

re. Tanulmányai végeztével sehol nem tudott elhelyezkedni. Hontalansága és zsidó származása is gátolta egzisztenciális helyzetének rendezését. Előbb Schaffhausenben, majd Bemben vállalt házitanítóskodást. 1902-ben jut álláshoz a svájci Szövetségi Szabadalmi Hivatalban. Hét évig működött ott. Fizikai tanulmányait a berni egyetemen folytatta tovább, amit a doktorátus elnyerésével együtt fejezett be. Még 1903-ban feleségül vette horvát származású kolléganőjét s e házasságból két fia született. Feleségétől később elvált.

A magántanári képesítést 1909-ben sikerült megszereznie. Közben már a tudományos világ felfigyelt az Annalen der Physikben közölt tanulmányára. Mindenekelőtt Henri Poincaré és Madame Curie álltak ki mellette. Egy évig Prágában működött mint egyetemi rendes tanár, 1911 és 1913 között ismét Zürichben professzor. 1914-ben a Porosz Tudományos Akadémia tagjává választotta. Berlinben újra megnősült, unokahúgát: Else Einsteint vette el. 1933-ig élt a birodalom fővárosában. Goebbels propagandahadjárata elől az USA-ba emigrált, ahol haláláig a Haladó Tudományok Intézetének professzoraként kutatott és tanított. 1922-ben Nobel-díjjal tüntetik ki.

26 HARANG