Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
képpen effajta sikerélményre idehaza is sokaknak szüksége lenne, ha nem háborús játékkal, akkor is. Lám, gyerekeinknek naponta kínálják a Barbie álomszép-hazug, (pardon) mesevilágát, mégis dühösek vagyunk a televízióra, a reklámozókra, sőt a gyerekekre, mert hisznek a csodában, a lila ködben, a szép-drága játékokban. Pedig hol van ez a játék, csak pénzben, az Öböl-menti napi egymilliárd dollárjától. Már több pénz leketyegett, mint az egész államadósságunk, s még nem tudjuk, hogy mi is mennyit veszítettünk piacban, nyersanyagárban, lélekben. Miközben visszavonhatatlanul lemondhatunk néhány korábbi rögeszménkről, hallgatjuk a rádiót, érkeznek az újabb borzalmak. Estére már tudjuk, mit kell megnéznünk a televízióban. A profi televízió nem maradhat le semmiről, ami fontos, láttatja velünk az eseményeket a csömörig, a borzadásig. Nem lesz-e kérges lassan a lelkünk? Egy bankrablás, két rendőrgyilkosság, száz betörés, egy kis nép eltaposása... Megint rablás, megint gyilkosság, a betörés már nem is hír, s lám, megint kevesebb lett egy népecskével. Lehet, hogy csak az atlaszkészítők strigulázzák egy idő után, amiért sikoltoznunk kellene/kellett volna? Közben itt Európa közepén Európába készítenek bennünket szónokaink, de talán egyre többen húzzák össze fázósan kabátjukat, s egy pillanatig megelégszenek a zsíros kenyér gondolatával is, csak ne kelljen közelről megtapasztalni az Új Kelet elvakult fanatizmusát, s egy régebbi Európa, sőt Közép-Európa túlcsorduló nemzeti önérzetének lehetséges következményeit. Milyen jó lenne egy csésze orosz tea mellett néhány észt költeményt elolvasni, majd az Ezeregyéjszaka meséiből úgy felolvasni, hogy a teáról csak az aroma, a melegség, a versekről csak a költészet maga, s Bászráról is csak Aladdin jusson eszünkbe. HALÁSZ LAJOS HARANG 3
