Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

Előző számunkban még a háború veszélyeiről írtunk. Fájdalom, hogy a nyomdában a veszély szót már ki kellett húznunk, mert amitől tartottunk, bekövetkezett. Bárha a mostani, háborús napokban írott sorok is elavulnának — nem megjelenésig, de mire ma délután január utolsó napján a kézirat nyomdába érkezik.

Milyen lesz az életünk? Ezután újra hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy a háború nem végleg felejthető, a múlt süllyesztőjébe való? Milyen jó is lenne csak a történelem lapjain ismerkedni a gazdasági és politikatörténetileg egyaránt jól körüljárt, okosan elemzett háborúkkal. Ott, ahol világosan érthető, hogy mi miért történt, s belátható, hogy másképp nem is lett volna lehetséges.

Hiszen ki vitatja ma már a római-pun háborúkat, a marathoni győzelem és a futó örök dicsőségét, az orosz telet nem eléggé ismerő Napóleon és Hitler végzetes tévedését?

Igaz, vannak hadtörténeti klubok szerencsésebb és gazdagabb országokban, ahol az emberek nem második és harmadik munkahely után törekednek, hanem újrajátszanak nagy csatákat. Élethű katonácskákkal megrakott terepasztalon vonultatják fel Wellington, Julius Caesar, Nagy Sándor és Hannibál seregeit a szükséges összes kellékkel, ágyúkkal, kőhajító gépekkel, számszeríjakkal, markotányosnőkkel - melyik korhoz mi dukál.

Érdekes módon a vesztes seregek parancsnokait sorsolással kell eldönteni, mert mindenki nyerni szeretne. Azt választani,ami tényszerűen, dokumentáltan, befejezetten tuti nyerő.

Ahogy így utánagondolok, tulajdon-Barbie

háborúba mecWl