Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
GELLÉRI ANDOR ENDRE: MUFICS (A szerelem költője) Akikről most megemlékezünk a nagy legendateremtők, a szerencsés-szerencsétlenek számát gyarapítja a magyar művészek sorában. Gelléri Andor Endre becsületes vasutasok és lakatosok közé született, s maga is könnyen az utóbbi lehetett volna. Felsőipari iskolába jár, ahol géplakatos és páncélszekrény-készítő szakmát tanul - később apja kis üzemében időnként gyakorolja is az ott tanultakat -, amikor az Est novellapályázatán a Trombitálnék című novellájával nyilvánosságot nyer. Szó, ami szó, felfedezőjének, Mikes Lajosnak, röntgenszemei lehettek, mivel ebben az említett írásban még egyáltalában nem fedezhetőek fel azok az erények, amelyek a későbbiek során legjobb novellistáink közé emelték. Az írás mindenesetre megjelent, s bár a család jótékony terelgető hatása egy ideig még megmarad - van már jó író elég, minek a számukat szaporítani, különben sem úgy nézel ki, mint egy Jókai, vagy Mikszáth - egyre inkább az írás felé kacsingat a fiatalember. Még kitanulja a kelmefestő szakmát -, ő ugyanis az apja műhelyében nem bízik százszázalékosan -, de a Király gőzmosoda kazánjának felrobbanása a tényleges detonációnál is erősebben és tartósabban az irodalomhoz röpíti. Ehhez a röpüléshez persze egyre több és jobb novella kell. Még csak huszonkét éves, amikor Gellért Oszkár, majd Móricz is támogatni kezdi, megjelenik a Nyugatban. Külföldi tanulmányutat nyer, majd Baumgarten díjat. Közben Németh László ajánlatára megjelenik első kötete a Szomjas inasok, s a legjobb korabeli kritikusok, Halász Gábor, Illés Endre, Kardos László elemzik alakuló életművét mélyen-elismerően. írásait olvassák, hiszen az ösztönös tehetség csalhatatlan jelei mellett témái is érdeklődést váltanak ki. Nagymosoda című regénye és számtalan elbeszélése idézi a kétkezi emberek világát. Nem úgy tesz, mintha ismerné életüket, nem empátiával közeledve éli bele magát a sorsukba: átélt, irodalmiatlannak hitt történéseket emel a művészet magasságába. A mindenütt közöset, az emberit találja meg és mutatja fel: a hiúságot, az akarnokságot, a becsületet, a kacérságot, és mindenek fölött a szereleméhséget. Elsősorban persze a sajátját, s ebben ugyancsak legendateremtő. Buja fantáziájáról, alakjai szexuális életéről, a szeretetéhség állandósultságáról izgalmas dolgozatokat írhatnának pszichiáterek. Történelmietlen lenne beteljesült sorsát visszavetíteni, mintegy előzetes megérzést sejtetve a korai végre, ami mint sokakat az idő tájt, őt is elért. A munkaszolgálatot még legyűrte, a láger felszabadulását még megérte, de a flekktífusz erősebbnek bizonyult. Negyven éves sem volt. S ennek immár negyvenöt éve. (halász) Nagy a baj! Mufics Antonnak igen nagy a baja! Noha állása van, s ebből kifolyólag élelme és lakása. Mufics mégis korholja a sorsot! Talán a nőkben van a hiba? Ugyan! Mint a pelyva, annyi ma a hölgy! Újabban női zenekarok működnek a Szalonna utcai kiskocsmákban, és ezt a divatot már átvették a sárga házikós Nád utcai kocsmák is! S ha valaki kicsípett magának egy citerás vagy fuvoláshölgyet a zenekarból, elmegy a nóta citera vagy fúvóka nélkül is! Egyszóval Mufics havonta egyszer vagy a Szalonna utcába, vagy a Nádas utcába megy s ott kiveszi részét a Paradicsom gyönyörűségeiből. Csakhogy ezekből az utcácskákból sohase tér vissza senki szépségtapasz nélkül. Nem afféle valóságos szépségtapaszokra kell gondolni. Azon a vidéken így nevezik az ilyesféle aprób dolgokat: mint a koponyabeverés sörösüveggel, székkel vagy esetleg a balta fordított végével: aztán ide számít az arasznyi hosszú késsel ejtett nyak-, mell- és karátszúrás. Mufics is szerzett ilyen kitüntető jelvényeket, vagyis legény a talpán, de... mégiscsak nagy nála a baj! Ej no, ki kell hát mondani, hogy mit szeret a szegény ember. Hát ha jő a karácsony, kissé elcsevegni arról, hogy lesz-e hó az ünnepestre! S általában milyen hírek tévelyegnek a nagyvilágban? Emelik-e a bért s lenyomják-e a kenyér árát? Lesz-e háború, vagy pedig elég volt már belőle? Hányat ellett Vinkovicsné malaca? S ott, a Kálvária alatt levő hegyibarlangban csakugyan élt-e egy Xavérius nevű remete? Egyszóval Mufics Anton beszélgetni óhajtana! Kissé csevegni a korai fagyról, egy cigányasszony jóslatáról... de sajnos, sem Vinkovicsné, sem pedig Tucsákné nem áll kötélnek. Ez a két tehénszerű, bebugyolált asszony örökösen a krumpliskosarakkal bíbelődik, a hámozókést keresi, gőzt követel Muficstól, aki a krumplifőző kazánját kezeli. S míg más nők nagyot sikítanak, ha lefut a cipőjük orránál egy-egy pincei patkány, ez a két némber utánpislant a tovasiető állatkának, s hámoz és paszíroz tovább. Mivel a szegény ember mindenben alárendeltje a gazdagnak, ez a két krumplifőző-asszony is azért olyan hallgatag, mert a főzöde tulajdonosnője, Hibrickyné, dadog.- Pö, pö, pö, pö! - dadogja, s ebből kitalálják az alája tartozók, hogy a pénzről kíván szólani. Mufics hallotta a házmestertől, aki valaha hajókormányos volt a Feketetengeren, hogy Hibrickyné ura tényleges „agtyv” tiszt volt a királyi honvédelemben.- Aztán púk csinálda magának - mondta a hajókormányos házmester és hogy Mufics elképzelje a „púk” hatását, hát lerogyott a székre, nagyot sóhajtott, s látszólag kiadta a lelkét. Állítólag akkor jött rá a dadogás a szegény nagyságos asszonyra, aki csipkekendőben jön le közéjük és ezüstlomyonon át nézi a rohadt krumplikat és millió csalódással a szívében nem szereti hallgatni az emberi beszédet. Ki tudja, mivel utáltatták meg annyira előtte. Azt szereti, ha a két asszony és Mufics is némán, tisztességtudón, csak munkálkodással tölti az idejét, s azok nem beszélnek többet, csak annyit, hogy „gőzt”, s erre Mufics is csak annyit felel, hogy „adom már, no”. Pedig Jézusuram, nem lenne-e szebb az élet, ha Mufics elmesélné, hogy a Flórián téri öreg ékszerész belebolondult fiatal cselédlányába, s a lány az egész bal lába szárát telerakta arany karperecekkel? S a cselédke, hi, hi, úgy ment el sétálni! Ó, csakúgy csörgött a sétája, mint a szarka farka! S hogy a tegnap esti holdvilágnál a parti őr már I HARANG 55
