Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
NÉPEKÉS VALLÁSOK tesen nem ő alapította. Részét képezték viszont a tanításai, s őt magát is istenként tisztelték a kínaiak. Kung mester a hagyomány szerint i. e. 551-ben született. Életéről kevés adat, annál több legenda maradt fenn. Tanító volt, majd Lu állam egyik hivatalnokának tanácsadója. Sikeres reformjai jutalmául miniszternek nevezték ki. Az irigy szomszédos fejedelem ármánykodásai hatására elűzték az országból, s csak hosszú idő után térhetett vissza. Tiszteletet igen, hivatalt már nem kapott, ezért idejét munkái rendezésének és kiadásának szentelte egészen haláláig, 479-ig. Az első császára Kínának ki akarta irtani tanításait. Csin Si Huang-ti összegyűjtötte és elégette kéziratait, tanítványait elevenen eltemettette. Ám az erőszak ezúttal sem tudott győzni az eszmék felett, az új uralkodói dinasztia (Han) ismét engedélyezte tiszteletét, templomot kapott, és egyre népszerűbbek lettek tanításai. Olyannyira, hogy egy idő után ismeretük kötelező volt az írástudók számára. Tanításainak az alapja a régi idők szellemének, az ősök szokásainak a tisztelete, a régi rendhez való ragaszkodás volt. Döntéseit, tanácsait a józan, bölcs mérlegelés jellemezte. Tanulás és munka, alázat, nemes gondolkodás, jóság - ezek a fogalmak állnak eszménye középpontjában. Hogy a dicsőített múlt minél jobban érvényesüljön, tanítványaival összegyűjtötte, rendezte és kommentálta a régi korok írásait. így jött létre az öt Könyvből álló kánon, mely a klasszikus kínai kultúra - és persze az államvallás - alapja volt. Ezek: a Ji-king (Változások könyve), a Si-king (Dalok könyve), a Su-king (Okmányok könyve), a Csun-csiu („Tavasz és Ősz” - Lu ország krónikája) és a Li-king Szertartások könyve). Létezett egy hatodik könyv is, a Jo-king (Zene könyve), ez azonban elveszett. Ezeket az alapkönyveket négy későbbi egészítette ki: a Lun-jü, mely Konfuciusz beszélgetéseit és mondásait tartalmazza; a Ta-hszüe (Nagy tanítás) és a Csung-jung (Középső mérték) két rövid tanulmánya a konfuciuszi erkölcsi tanokat rögzíti; a negyedik kötetben Kung mester legkiválóbb követőjének, Menciusznak (Meng-ce, i. e. 372-288) munkái olvashatók. E kilenc könyv összegzi tehát azokat a tanításokat a szokásokról, a szertartásokról, az erkölcsről, a rendről, melyek az ősi természetvallással együtt a kínai államvallás alapját képezik. Hozzájuk a későbbiekben már csak olyan szertartáskönyvek kapcsolódtak, melyek a hivatalnoki rangban lévő papság tevékenységét szabályozták. (Ezek a papok a társadalmi rangsorban felette álltak a népvallás papjainak, akik elsősorban jóslással, kuruzslással, ördögűzéssel foglalkoztak.) Lao-ce és a filozófiai taoizmus Azt, hogy a taoizmus milyen helyet foglalt el a kínaiak vallásos életében, többen eltérően ítélik meg. Van aki önálló vallási irányzatnak tartja, más a meglehetősen primitív és felszínes államvallás teológiai megalapozásának. A kérdést tovább bonyolítja, hogy a tao (út, világrend, logosz) fogalmát Konfuciusz is használja, továbbá az, hogy eleve kétféle taoizmus létezik: a filozófiai taoizmus, és a vallási taoizmus, mely nem független az elsőtől, de nincs is szoros kapcsolatban vele. A filozófiai taoizmus Lao-ce (öreg Mester) nevéhez fűződik, akinek élete a legendák homályába vész. A hagyomány szerint az i. e. 7. század végén született Honan tartományban és levéltáros, mások szerint vándor-filozófus volt. A császári udvarban állítólag Konfuciusszal is találkozott, ám ez csak akkor következhetett be, ha valóban több mint kétszáz évet élt. Halála-pontosabban eltűnése - előtt egy fekete bivaly hátán nyugatra (Indiába) indult - a képzőművészetben így ábrázolják a leggyakrabban - mert nem érezte magát biztonságban országában. A határon egy hivatalnok megkérte, hogy írja le tanításait. Ekkor született meg az 5000 írásjegyből álló Tao te king, Az Út és az Erény könyve. A legenda szerint Indiában Buddhával is találkozott. 46 HARANG Lao-ce útban nyugat felé egy fekete bivaly hátén. Bronzszobor a 17. századból
