Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
NÉPEK ÉS VALLÁSOK taoizmus ken: régebben áldoztak embert is, később már csak állatokat, ételeket, használati tárgyakat. Áldozatokat nemcsak az istenek kegyeinek elnyeréséért mutattak be, hanem a halottkultusz és az ősök tiszteletének részeként is. A középkorig a császárokkal eltemették szolgáikat, feleségeiket, ágyasaikat is, az élelem és a tárgyak mellett. Később ezt a szokást rendelettel eltörölték, s az élőáldozatot fából, szalmából, papírból készült élethű másolatokkal helyettesítették. A halottkultusznál mind a temetésnek, mind a 27(1) hónapos gyásznak rendkívül szigorú előírásai voltak. Ezek végső soron a kínaiak lélekről vallott felfogására vezethetők vissza, mely szerint az ember két alkotóelemből áll. Az egyik a lélek, a sen, mely mennyei eredetű, a másik a lélek anyagi része a testtel együtt, a kvei. A halál után a sen, mint jótékony szellem fennmarad, a kvei viszont gonosz kísértetté válik A halotti szertartással meg kellett nyerni a jó szellem pártfogását, a rosszat pedig el kellett űzni. Ez a felfogás természetesen az egész világra is vonatkoztatható, mivel a tao, a világ szelleme is két alkotóelemből áll: a jangból - meleg, tisztaság, férfi princípium , aktív rész - és a /őzből - hideg, sötét, női princípium, passzív rész. A jangnak az Ég, a /innék a Föld felel meg, és a kettő keveredéséből, egymásra hatásából származik és áll a világ. Mind az állami, mind a népi vallásnak fontos része volt az istenek szándékának a megtudakolása jóslás segítségével. (A szokás ősi voltát jellemzi, hogy a legrégibb kínai írásjegyek jóscsontokon maradtak fenn.) Á jóslások az élet minden területére vonatkoztak, az állam jövőjére éppúgy, mint az egyéni sorsokra, az időjárásra, események, csaták kimenetelére, a termésre, az esküvő, az üzletkötés időpontjára, egy utazás megkezdésére, de ház- vagy templomépítésbe sem kezdtek jós megkérdezése nélkül. A köznép vallásos életének fontos részei voltak azok a ritkábban országos, gyakrabban helyi jelentőségű népi kultuszok, melyek egy-egy szent hely, bölcs, szerzetes vagy hős tiszteletéhez fűződtek. Ugyancsak gazdag volt a kínaiak hiedelemvilága - környezetüket szellemekkel, lidércekkel, kísértetekkel népesítették be, amiket mágikus eljárásokkal próbáltak távol tartani. A titkos eljárások birtokosai helyi boszorkányok, taoista, buddhista szerzetesek voltak. A spontán helyi kultuszok külön csoportját alkották azok a démonimádó titkos társaságok, melyek praktikáit nem nézték jó szemmel az amúgy igazán türelmes hivatalnokok. E sokrétű vallási gyakorlatnak két olyan, egymásból következő vonása is van, mely jelentősen különbözik más vallásoktól. Az egyik az említett nagyfokú vallási türelem, mely az államvallás mellett inkáb megengedi, mint eltűri a helyi kultuszokat éppúgy, mint az idegen vallásokat. (így gyökeresedhetett meg Kínában a buddhizmus, vagy egy időben a nesztoriánus kereszténység.) A másik jellemző vonás a teljes közöny a doktrínákkal szemben. Nem véletlen tehát, hogy elsősorban a falusi közösségekben a különböző kultuszok és vallások egyre inkább közös rendszert alkottak. A városokban, nagyobb vallási központokban ez a folyamat kevésbé volt jellemző. Konfuciusz és a mandarinok A kínai államvallás a köztudatban szinte elválaszthatatlan Konfuciusz (Kungce) nevétől, jóllehet azt természe-HARANG 45
