Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
Tso-fou-pangban és a tartomány fővárosában, Hangcsouban tevékenykedett. Ezekről a helyekről küldte beszámolóit is. Arra törekedett, hogy honfitársai közvetlen forrásból ismerkedjenek meg Kínával, mert azt tapasztalta, hogy a külföldi beszámolókban sok téves közlés olvasható. Erre utalva az 1883 januárjában közölt beszámolójában írta: „Egyébiránt nem hinné ön, mennyi badarságot olvas az ember a különben még hitelesnek tartott művekben is, igen sokat kötve kell hinni; leggyakoribb hiba a nagyítás és túlhajtás. Tavasz elején írtam Erdélyinek s kérve kértem őt, hogy jönne a jó ügynek segítségére gyakoribb tudósítások és közlemények által. ” Erős testalkata ellenére szervezete nehezen alkalmazkodott a dél-kínai éghajlathoz, s leveleiben gyakran jelezte, hogy betegeskedik. Már 1881 végén arról írt, hogy június óta folyton beteg. Eleinte a hidegláz gyötörte, majd erősen köhögött és étvágytalan volt. Rendtársai attól tartottak, hogy a tüdejével lesz baj. Betegeskedése a kínai nyelv tanulásában is hátravetette. Még így is két év alatt megtanulta a kínai nyelvet. Korának jelentős Kína-ismerőjévé képezte mar gát, amit az is tanúsít, hogy amikor két évre hazatért a missziós telepen felépítendő templomhoz szükséges pénz összegyűjtésére, a Magyar Földrajzi Társaság tudós testületé felkérte, tartson előadást Kínáról. Az 1889 márciusában Kína - földrajzi, népismei, vallási tekintetben címen felolvasott tanulmányát a Földrajzi Közleményekben még áprilisban közölték. Szerénységére vall, hogy előadása bevezetőjében szinte mentegetőzve jegyezte meg: „... Khináravonatkozó tanulmányaim közelebb állanak kezdetükhöz, sem mint befej ezésökhöz, jóllehet nincs okom tagadni, hogy ismereteim azon része mellett, amelyet a mindennapi tapasztalás, érintkezés, megfigyelés közvetlensége nyújt, a megfelelő források kutatásának, tehát az elméleti résznek is meglehetős időt szenteltem. Ennélfogva noha teljes erővel rajta leszek, hogy előadásom a tudományosság azon magas fokával, melyen önök t. uraim állanak, egészen aránytalan ne legyen, mégis késztetve érzem magamat szíves elnézésökre számítani a netalán észlelendő fogyatkozásokért annál is inkább, mert a rám szabott másnemű foglalkozás véghetetlensége mind figyelmemet, mind kivált időmet fölöttébb elrabolta.” A saját mentségére megemlített másnemű foglalko-Kínai mandarinok sajátos öltözetükben. Mint tanult emberek gyakran a legveszélyesebb ellenfelei voltak a hithirdetőknek. (Rajz a 19. század második feléből.) A hittérítő halála zás a gyűjtés volt. Nagy reménnyel jött haza, mert azt hallotta, hogy Magyarországon nagy az érdeklődés a külföldi missziók iránt. Reménye teljesült is. Nagy érdeklődéssel hallgatták társas körökben a kínai életről szóló felolvasásait, a különböző templomokban buzdító beszédeit. Rengeteg felolvasást és szentbeszédet tartott, kínai öltözetben járt. Sikerült is hatalmas arányú érdeklődést keltenie a kínai magyar miszsziós munka iránt, nemcsak a papság, hanem a világiak is lelkesen felkarolták és támogatták munkáját. Az akkori körülmények közt szinte óriásnak mondható az az összeg, amelyet összegyűjtött. Ebből a pénzből több kórházat tudott építtetni a ningpói miszszióban. A kórházakat irgalmas rendi nővérek vezették. Elöljárója, Paul Reynaud, Csekiang apostoli helynöke a legnagyobb elismeréssel és szeretettel nyilatkozott fáradhatatlan és buzgó munkájáról; kiemelve, hogy minden baj és nélkülözés közt is kifogyhatatlan szeretettel és lángoló buzgósággal dolgozik a pogány kínaiak térítésén. Az itthon tapasztalt támogatásról ő maga azt írta: „Senki sem tagadott meg. Akármerre mentem, mindenütt és mindenkinél a legnagyobb előzékenységet, figyelmet, részvétet észleltem. Különösen áll ez a papságról. Nyilván bizonyságot teszek róla és minthogy életemben sok földet bejártam, a tanúságomnak némi súlya lehet, hogy sehol a világban nem található annyi szívesség, mint a magyarországi papságnál. De ugyanazt mondhatom bármely rangon és renden lévő egyénekről és családokról”. Visszatérése előtt még elment Rómába, és 1889 novemberében részt vett egyik rendtársa, Perboyre Gábor vértanú hithirdető boldoggá avatásán. Csaknem egy évtizedig dolgozott még szakadatlanul a lelkek üdvén. Minden munkájában és szenvedésében az a szent meggyőződés fűtötte, hogy nemsokára eljön az az idő, amikor a katolikus egyháznak Kínában bő aratása lesz. Az európainak szokatlan éghajlat és a szinte emberfeletti munka megtörte erejét. 1898 végén erős szívbaj gyötörte; igen gyenge volt. Sanghajban gyógyították, de a gondos ápolás sem tudott erőt venni a halálos betegségen: 1898 végén halt meg. Hamvait a ningpói missziós telep temetőjében helyezték örök nyugalomra. Rendtársai azt mondták róla, hogy állhatatosság és kitartás tekintetében méltó volt a lazarista rend alapítójához, pauli szent Vincéhez. A 19. század végén Ürge Ignác volt a katolikus magyarság legnagyobb hőse a távol-keleti misszióban és az ő nevéhez fűződik a kínai hittérítés honi újjáéledése és virágzása, ami a huszadik század harmincas éveitől a magyar hithirdetők rajait vonzotta Kínába. Munkáját Wilfinger József folytatta. BŐGŐS LÁSZLÓ DS ÜRGE IGNÁC HARANG 43
