Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-10-01 / 23. szám

■ „1888 májusában a főváros utcáin járóke­­kelőknek feltűnt egy magas, erős testalkatú, hosszú vörhenyes szakálú férfi. Sötét­kék reverendaszerű ruhát és fölötte fekete gyapjú kabátot viselt, haja fél méter hosszú, gondosan befont varkocsban lógott le fejéről. Sétáiban ala­csony termetű, olaj barna arc­színű, mandula-szemű, alig 14 éves ifjú, Petolo kísérte foly­tonosan, nem kevésbé tekin­télyes copffal a fején. Az em­berek megbámulták a két ide­gent, hiszen fővárosunkban csak nagyon ritkán fordul meg exotikus vendég, s különösen bő öltözetükről, furcsa hajvi­seletükről ítélve, a Mennyei Birodalom két polgárát sejtet­ték bennük. Nagyon kevesen tudták, hogy az a szálas, szolid tekintetű alak Ürge Ignác, aki azelőtt néhány évvel a szépen jövedelmező múzsái plébániát odahagyta, hogy a kínai biro­dalomban hirdesse a katolikus vallás tanait...” - ezzel a leí­rással idézte fel a hittérítő Ürge Ignác száz évvel ezelőtti budapesti látogatását a Pesti Napló 1893-ban, amikor vér­tanúságáról kelt szárnyra vak­hír. A misszionáriusként Kíná­ba került Ürge Ignác - mint Erdélyi Ignác - szintén a csal­lóközi Zsigárdon született 1840. október 14-én földmű­ves szülőktől. Szülőfalujában végezte az elemit. 1853-ban Nagyszombatba került gimna­zistának, hat év múlva Eszter­gomba a kisszemináriumba. Ebben az évben lépett a laza­­risták közé földije, Erdélyi - s ez mély nyomot hagyott lelké­ben. Érettségije után Bécsbe került a teológiára, abban az évben, amikor Erdélyi atya Kínába indult. 1865. július 23- án szentelték pappá, s több he­lyen káplánkodott, de ő is csak négy évig. Nem tudott tovább ellenállni a „hívó szónak”, 1869. szeptember 2-án a laza­­risták rendjébe lépett. (A ma­gyarországi misszióspapok vagy más néven lazaristák ön­álló rendtársasága csak 1926- ban alakult meg, de József ki­rályi herceg fejedelmi alapít­ványából Piliscsabán már 1898-ban megnyílt a magyar lazaristák első rendháza. így 1926-ig a magyar lazarista atyák az osztrák rendhez tar­toztak.) Ürge atya és kis tanítványa, Patolo. (A Vasárnapi Úlság rajza a látogatás Idájából.) Ürge Ignác 29 éves korá­ban lépett a lazarista rendbe. Nemcsak a lelkében élő hiva­tás hajtotta a misszió felé, hanem Erdélyi atya példája is; ezért lépett a lazarista rendbe, ezért vágyott ő is Kí­nába. Az újoncévek után népmissziókat tartott az or­szágban, de továbbra is Kí­nába kívánkozott. Negyven­éves volt, mikor elöljárói Kí­nába küldték; 1880. augusz­tus 8-án ment el. A francia lazaristák gondozására bí­zott Csekiang-tartománybeli Ningpo volt az első állomása, ahol a kínai nyelv tanulásával foglalkozott. Szeretett volna Erdélyi atyával együttmű­ködni, de mélységes alázatos­ságában teljesen az Isten aka­ratára bízta magát. Mélyen átérezte a hittérítő apostoli hivatását és tudta, hogy min­den legkisebb eredményt is keserves fáradsággal, önfelál­dozó munkával és sok szenve­déssel kell megszerezni. Egyik levelében így vallott: Ázsiában A VARKOCS Csónakba száll a hittérítő, így utazott gyakran Ürga atya Is hlvalhaz. (JaHagzatms kép az 1870-os ivókból.) „Itt igazán szegény lehetek és szenvedhetek széles ked­vemre - s így kell nekem, miszerint az Ur Jézushoz né­mileg hasonlíthatok.” Misszionáriusi munkássá­gával párhuzamosan kezdet­től nagy érdeklődéssel tanul­mányozta Kínát és a Mennyei Birodalomról szerzett isme­reteiről már 1881-től rendsze­resen küldött beszámolókat a hazai - főként egyházi lapok­nak. Közlékenyebb volt föl­dijénél, Erdélyi atyánál, s a neki küldött leveleiben időn­ként több beszámoló írására ösztönözte. Az első olyan magyar volt, aki fontosnak tartotta, hogy honfitársait megismertesse a távoli biro­dalommal és népével. Ürge Ignác tudatában volt annak, hogy úttörőmunkát végez. Az Új Magyar Sión 1884 ja­nuári számában megjelent Chinai közlemények című be­számolójában megjegyezte: „Amennyire tudomásunk van róla, Magyarországon mindeddig nem sokat foglal­koztak Chinával. Ennek oka, mint véljük, abban rejlik, hogy hazánknak ekkorig nem lévén s valószínűleg ezután sem igen leendvén akár poli­tikai, akár kereskedelmi, akár fontosabb tudományos érdeke magát a szélső kelet e sajátságos részével érintke­zésbe tenni, az érdek eme hiánya mellett az érdeklődés is természetesen hiányzott. Ebből azonban nem követke­zik, hogy a magyar embernek is, ha épen akarja, ne volna szabad tudnia, hányadán áll a világ azon országban, melyet Chinának neveznek... ” Ürge Ignác a dél-kínai Csö­­csiang, ahogyan meg ő írta, Tche-kiang-tartományban, nevezetesen Ning-póban, 42 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents