Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-10-01 / 23. szám

l\^Í i is a jelmezter­vezés? - kérdeztem János­kád Mártát személyes ta­lálkozásunkkor.- Semmiképpen sem szolgáló műfaj. A színház kollektív művészet. Sok ember közös munkájával jön létre az igazi előadás. A karmester a rendező, fősze­replők a színészek, de a látvány, a díszlet-jelmez, sőt a világosítók, a varró­nők, a súgók is aktív létre­hozói egy-egy produkció­nak. Akkor jó a színház, ha összmunka, egymást segítő munka során jön létre. A csapatmunkát úgy is értem, hogy mi, hajdani évfolyam­­társak megkeressük egy­mást. Kötősök, ötvösök, szobrászok, bőrösök és így tovább. Egy indíttatás, egy korosztály, hasonlóan gon­dolkodunk, hasonlóak a problémáink, egyidejűek voltak családi gondjaink. Engem persze a terve­zés grafikai része is hallat­lanul izgat. Ha grafikailag is megfogalmazom az el­képzeléseimet, akkor a színpadon megjelenő lát­vány is jobban elképzelhe­tő. Tudja, a színházi elő­adás végül is a pillanat, egy-egy este múló művé­szete. Ezért illékony, az emberek emlékeiben él csupán tovább. Éppen ezért a rajzok-akvarellek, grafikák őrzik egy-egy konkrét tervemet. Múlt év végén a székesfehérvári színházban volt egy kiállí­tásom, ahol új életre kel­tek darabjaim, aztán me­gint mappákba és bőrön­dökbe kerültek...- Hogyan alakult pályá­ja?- Egészen fiatalon, 15 éves koromban sziklake­ményen elhatároztam, hogy a színházzal akarok foglalkozni. Második ne­kifutásra vettek fel a főis­kolára, majd amikor elvé­geztem, négy évre a szol­noki színházhoz kerültem, ezután felkerültem a Víg­színházba, ahol az idén jubilálok, húsz esztende­je vagyok itt. A Víg- és a Pesti Színház mellett vi­déki színházaknak, a film­nek, a tv-nek is dolgozom. A klasszikus daraboktól a modem magyar drámá­kig, az operettig - mindent terveztem. Nem vezetek pontos leltárt, de több mint 600 produkcióhoz készítettem eddig jelmez­tervet.- Ez rendkívül sok, most is több darabon dol­gozik egyszerre. Hogy bírja mindezt a család mel­lett?- Kétségtelen, hogy ennyi munka mellett nem kis gond a család. Tudom azt is, hogy a család lelke az asszony, de nekem eh­hez nagyon jó partner a két fiam, s a férjem, aki rendkívül nyugodt, s teljes mértékben tolerálja, hogy én vibrálóbb alkat vagyok. A kisebbik fiam 18 éves, most fog érettségizni, a nagyobbik a Széchényi Könyvtárban dolgozik, az idén felvételizik majd az új tagozatként induló szociá­lis szakra. Baráti légkör­ben, ugyanakkor örök vi­tában éljük a mindenna­pokat. A gyerekek szíve­sen vannak velünk.- A férje?- Civil ember. Mérnök.- Van valami, amit gyer­mekkorából feltétlenül meghatározónak tart?- Az én gyermekkorom az úgynevezett ötvenes évekre esett. Nem voltam kedveltje az akkori társa­dalomnak, nehéz körül­mények között éltünk. Itt, ebben a lakásban nőttem fel, mindig a szüleimmel éltünk együtt. Mégis me­leg, szeretetteljes családi légkört biztosítottak ne­künk, nem éreztük soha, hogy szegények vagyunk. Gondolja el, volt egy öcsém, velünk élt a nagy­mama és mindig voltak társbérlőink is. Velük is Találkozás Jánoskúti Márta jelmeztervezővel A lélek játékos kutatója Bulgakov: Molléra furcsa figurái Jelmez- és díszlettervezők. Olvassuk nevüket szín lapokon, látjuk a filmek, a tv-produkciók végén. Mégis olyan személytelenek. Méltatlanul keveset figyelünk rájuk, alig ismerjük őket. Vannak, akik szolgáló, alárendelt művészetnek, mások önálló, szuverén alkotómunkának tartják tevékenységüket. 32 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents