Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
i „KERESZTÉNY már nem a miénk. Ugyanakkor egy bizonyos önkritikának, gyermekiességnek nem volna szabad időhöz kötöttnek lennie. Lehet, hogy mindig ritka virág marad, de mégis mindenkor virág. Assisi Szent Ferenc sajátja volt ez a kritikus gyermeki érzület. Innen is származhatott az a hippi jellegű lázadása megtérése előtt, és hogy nem törődött semmiféle gáttal, még egyházival sem, amikor új társaságát szervezte. Kritikus szeme nem a tudományé, hanem a gyermeké. S ezt a látásmódot sohasem veszítette el. A legszebben éppen ott ragyog fel, ahol legkevésbé gondolnánk: a Klárával való kapcsolatában - aki magát a „Testvér Virágjának” szerette nevezni. Noha kora számára teljesen elfogadhatatlan kapcsolatnak minősült, az egyszerű emberek nagyon is megértették. Igazi Érosz: szellemivé nemesedve, sza-Assisi Szent Ferenc badon minden ösztönösségtől. De nem mentes a valódi férfi-női jellegtől. Ferencet tisztelte Klára, a lovagi család előkelő származású leánya - és szerette is. Ferenc viszonozta szefetetét. Ez a szeretet nem volt plátói. Klára számára nem ideál: a „NŐ”. Fájdalmas szakadás és lemondás a minden idegszállal szeretett lényről, akit aztán magasabb szellemi szinten, de mindig személyes értelemben megtalál. Ferenc teljesen vállalta az evangéliumi tanács alapján a nőtlenséget a mennyek országáért. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már olyannyira elmerült a misztikus világban, hogy szexuális ingerek már nem is értek el hozzá. Gyakran - amikor szentnek mondták - válaszolta: „Honnan tudjátok, hogy nem lesznek-e még gyermekeim?” A házasságról való lemondása szegénységének egyik része volt. Érezhető és reális, mint a gazdagságtól és a pénztől való radikális tartózkodása. Naptestvér éneke - Altissimo, omnipotente bon Signore ... -Mindenható, fölséges jó Uram Isten, Téged áldás, hír, dicséret dicsőítsen. Neved venni ajkára ki van méltó magába? Senki sincsen! Sokféle szép teremtményed mind dicsérjen, bátyánk-urunk, kedves Napunk, kiváltképpen. Hintve arany sugarat, jelenti szent magadat, szerelmében. Dicsérjen Hold-asszonynénénk s minden Csillag; az ég boltján szende fénnyel világolnak. Odavaló vagyok én, ahol ragyog az a fény biztatólag. Dicsérjen jó Szél-öcsénk is, frissen fúvó; oszthat Derűt, hozhat Borút: minden szél jó! Uram Isten, te tudod, szándékunkat te bírod, igaz Bíró. Dicsérjen szép hugocskánk, a csobogó Víz; alázatos, tisztaságos, csupa jóíz; észrevétlen elsuhan, neked hódol, jó Uram, s minket hódít. Dicsérjen vad öcskösünk, a daloló Tűz; jókedvében messze fénylik, éjét száműz; hatalmas és fiatal; lobogó lángjaival égfelé húz. Dicsérjen Föld-asszonyanyánk, drága dajka, fűvel pompás, gyümölcstermő fával tarka; keblén zsendül minden ág, ékesíti vadvirág ezerfajta. Dicsérjen, ki szerelmedért Béketűrő, valamikor betegség, vagy háború jő. Boldog, aki megbocsát, tőled nyer majd koronát, Könyörülő. Dicsérjen a testi Halál, édes nénénk; rosszaknak: jaj; értünk is jő, hogy megtérnénk. Boldog, aki hozzád tért, benned hunyt el, kiben élt s ma is él még! Dicsérjétek Istent minden Teremtmények, hálaszóval hódoljatok szerelmének, szolgáljátok, ahogy kell s alázatos szívekkel szeressétek ASSISI SZENT FERENC (ford.: Szedő Dénes) 28 HARANG
