Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-10-01 / 23. szám
ROSARIUM vagy PATER-NOSTER (a szeretet imádságos illata) A római breviárium klasszikus meghatározása szerint „a Rózsafüzér bizonyos imádkozási mód, amelyben tíz angyali üdvözletét mondunk el tizenötször az Úr imádságával elválasztva őket. És mindegyikükhöz üdvösségünk titkaiból egyet-egyet áhítatos elmélkedéssel végiggondolunk.” A Rózsafüzér kimagaslott az u. n. coronák: „koszorú-imádságok” közül. Népszerűségét tanúsítja az ünnep - melyet október 7-én ülünk - az 1572-ben megnyert lepantói győzelem emlékére, mikor a török flottát egyszer s mindenkorra megverték a keresztény seregek s megtörték a Földközi-tengeren a török hatalmát. A M \ múlt század a Rózsafüzér-mozgalomé. Ekkor alapította Szent Cottolengo (1842) a Rózsafüzér remetéinek rendjét. E században alakulnak Franciaországban, Belgiumban, Itáliában, az Egyesült Államokban, Kanadában... a Szentolvasóról nevezett Miasszonyunk nővéreinek szerzetei. 1926-ban Indiában, a tamilok megtérítésére jött létre a Szentolvasóról nevezett Miasszonyunk szolgái nevű férfi és női ágat egyaránt tartalmazó társulat. A múlt században alapította Jaricot Mária Lyonban az Élő rózsafüzér-társulatot, amelyben tizenöt résztvevő naponta egy tizedet, havi titokváltással végez el. így az egész „bokor” egy napon közösen elmondja a teljes Szentolvasót. A XVII-XVIII. században a janzenizmus ridegsége megborzadt a Rózsafüzértől s - a szerinte lélektelen ismételgetés helyett - Szűz Mária kis zsolozsmájának imádkozását ajánlotta. Ez a janzenista szemlélet a jelenkori európai értelmiségtől nem esik nagyon távol. Az egyház, hogy a Rózsafüzér-ájtatosságot kedveltté tegye, számos búcsút fűzött elmondásához. Hogy ezeket el lehessen nyerni, az arra felhatalmazással bíró paptól megáldott Rózsafüzért kell használni. Ha azt eladják vagy darabokra szakad, a búcsú nem nyerhető el vele. A Rózsafüzér-imádság óriási jelentőségét a keresztény lelki életben történetiségét szem előtt tartva értékelhetjük megfelelően. Akadtak, akik egyes magán-áj tatosságokat azért kifogásoltak, mert azokat egy-egy adott korszellem kifejezésének tekintették. Ilyen alapon a rosariumot Szent Domonkos szellemi gyermekének vélve, a mendikáns (kolduló) rendek létrejöttének idejére teszik. Ám a rosarium története éppen azt igazolja, hogy az nem köthető egyetlen szerzethez, főként nem tekinthető egyetlen szent alkotásának. Három mozzanatban ragadható meg a Szentolvasó lényege, ám ez a három motívum nem egyszerre jött létre. Ezek az elemek a következők; az Üdvözlégy Mária sokszorozó elimádkozása; az imák számának ellenőrzése a számoló füzér útján; s az imádság alatti elmélkedés, az istenes hangulat biztosításával, Jézus és Mária egybefonódó életének titkairól. A sokszorozó imádkozás „találmányának” kora a XII. század: a gótikáé. Jóllehet e szokás elődjét már két évszázaddal korábban felfedezhetjük a clunyi bencéseknél. A clunyieket ugyanis az különböztette meg más bencés monostoroktól, hogy éles határvonalat vontak a pap és laikus, azaz a tanult és a képzetlen szerzetes között. Ezek a laikus testvérek nem ismerték a zsoltárokat- s így a pap-szerzeteseknél mindinkább hosszabbra nyúló karimádság helyett bizonyos számú Miatyánkot kellett mondaniuk. Amikor a közösség valamely tagja meghalt, 150 zsoltárt kellett érte mondani. A laikus testvérek ehelyett 150 Miatyánkot imádkoztak - később megelégedtek harmadával is.Ugyanezt az előírást találjuk meg a keresztes háborúk idején a templomos lovagrend tagjainál is. A gondolat tehát - hogy 150 Miatyánk az írni-olvasni nem tudó ember zsoltározása - már a X. században megvan. A XII. század az „angyali és evangéliumi vers”: az Ave Maria ima meghonosodásának ideje. Ez az imádság Mária kis zsolozsmájának egyik antifónája (keretverse) - mindmáig. Mint népi ájtatosságot a keresztes háborúk előtt kezdték, azonban az egész középkorban az újkorig csupán bibliai szövegből állott (azaz a jelenlegi szövegben csak a „Jézus” szóig terjedt). Leglelkesebb propagálója Szent Bernát. A régi laikus Miatyánk sokszorozása mellett vagy helyette ugyanis a XII. században kezdték el az Üdvözlégy Mária 150 vagy 50 ízben való elmondását. Az angol remeték 1150 táján „a Szentlélek szálljon tereád és a Magasságbelinek ereje árnyékozzon be téged, ezért a Szentet is, ki tőled fog születni, Isten Fiának hívják majd. íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” szövegű imával választották el a tizedeket egymástól. Hogy a népnek ne kelljen új, ismeretlen imádságot megtanulnia, ami mindig nehezebben ment, egy karthausi szerzetes: Kalkari Henrik a XV. század elején azt ajánlotta, hogy Miatyánkkal válasszák el egymástól a tíz Üdvözlégyet. Ezzel a középkor vége felé kialakult a rosarium lényegének első mozzanata. A IV. században egy Pál nevű remete naponta elvégzett háromszáz imáját ugyananynyi kaviccsal „mérte”. Példáját tökéletesítették: a számláló kavicsokat füzérre fűzték és ujjaik között pergették. A keleti keresztények magvakat, kövecskéket, csigákat, gyöngyöket fűztek össze, s azt „Kombologion”-nak hívták. Ezt az „imagépet” a nyugati keresztények a keresztes háborúk során ismerték meg. Nyilván a keleti keresztényektől tanulták meg a mohamedánok Állah 99 tulajdonságának ilyetén számbavételét. Nyugaton nem az Üdvözlégyekkel kezdték az imádságot megszámlálni, hanem még a Miatyánkokkal. Ezt a számolófüzér régi nevei bizonyítják. Franciául népiesen ma is „pate-nőtre” = Miatyánk a neve. (Németül „pater” vagy „pater, bajorul „nuster” = noster, a horvátoknál a mai napig „ocsenás” = Miatyánk a rózsafüzér népi neve az irodalmi „krunica” helyett. Megjegyzendő, hogy a „pater-noster-lift” neve is a rózsafüzér francia nevéből származik, mert az örökös közforgásban lévő liftfülkék körlánca a rózsafüzérhez hasonlít.) Az újszerű Mária-ájtatosság neve is megvan már a XIII. században. Egy cisztercita szerzetes élményéhez kapcsolva. Amikor elimádkozta - egy alkalommal - az 50 Üdvözlégyet, úgy érezte, hogy 50 rózsa nyílik ki az ajkán és 24 HARANG
