Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-09-01 / 22. szám
^ se. Vágya teljesült: kereskedőhajók elvitték őt Indiába. Buzgósága, apostoli lelke még keletebbre vitte őt; néhány év múlva Kínában térített nagy eredménnyel, nemcsak szóval, hanem életével is, főleg pedig csodáival, amik tanítását kísérték. A legenda szerint öt halottat támasztott fel, ami a pogányok és boncaik szemében úgy tüntette fel Eskandelit, mint Isten kedves emberét. Sok boncot is megtérített...” A hitküldérünk munkásságát méltató írások Pinto beszámolójára épültek, de annak hiteles szövegét csak néhány éve a nemrég elhunyt történészünk, Tardy Lajos publikálta a Magyar Nemzetben (1984. aug. 11.) Az első magyar Kínában című tanulmányában. Tardyt munkájában az ösztönözte, hogy az Eskandélyi személye és működése körül az évszázadok során egymásra tornyosuló tévedésekből csak úgy lehet kihámozni az eredeti tényállást, ha visszanyúlunk az ősforráshoz. A nyughatatlan természetű Mendez Pinto - emiatt sokan kalandornak minősítették - vándorlásai során Goában telepedett le. Malakkában megismerkedett a jezsuiták keleti missziójának kiemelkedő személyiségével, Xaveri Ferenc szerzetessel is. Eljutott Kínába is, s mint megírta, a Nagy-csatorna mentén Peking és Nanking között keresztényekkel találkozott. Úti beszámolója, a Peregrinacam 108-110. lapján örökítette meg Eskandélyi történetét: „... Miután elhagytuk Pacau és Nacau városait, ár ellenében folytattuk utunkat a folyón. Továbbra is foglyokként egy másik, Mindoo-nak nevezett városba érkeztünk. Ettől fél mérföldnyire, nagy sóstavat láttunk, körülötte temérdek sóbányával. A kínaiak szerint a tavon ugyanúgy jelentkezik az apály és a dagály, mint a tengeren. Majd újabb öt-hat mérföld megtétele után egy teljesen rombadőlt nagy várost pillantottunk meg. Amikor a pusztulás oka felől kérdezősködtünk, a kínaiak azt válaszolták, hogy a várost egykor Cohilouzaanak hívták, ami mezei virágot jelent, s nagy jólét uralkodott benne. 142 év előtt egy idegen kezébe került, aki sziámi kalmárokkal érkezett oda Tanassarim kikötő városából. E férfi szent ember lehetett, a boncok Varázslónak nevezték tettei alapján, mivel öt halottat támasztott fel, s egyéb csodákat is művelt. Hitvitákat folytatott a papokkal, s ezek során annyira megszégyenítette őket, hogy azok felingerelték ellene a lakosságot, s megölték egyik hívét, egy szegény takácsot, fiával és két vejével együtt. A szent ember ekkor a városlakók elé sietett, kárhoztatta őket tettükért, s tudtukra adta: a Törvény Istenét, akiben üdvözülhetnek, Jézus Krisztusnak hívják, akinek Isten megígérte, hogy mindazoktól, akik hittel, s tettel hirdetik törvényét, nem fogja megtagadni a megérdemelt jutalmat. De hozzátette: mindama istenek, amelyeket a boncok szolgálnak s véráldozattal imádnak, hamisak, amelyekbe az ördög lopakodott be, megtévesztés céljából. Erre a boncok átkot szórtak mindazokra, akik nem hoznak tűzifát, s nem gyújtanak máglyát a férfiú megégetésére. Az összehordott hasábok heves lángra kaptak, de a szent ember heveset rikoltott, s néhány szót mondott, mire a tűz nyomban kihamvadt. E csoda láttán az emberek azt kiáltották, hogy e férfiú istenének mérhetetlen a hatalma, s méltó arra, hogy az egész világon imádják. Erre az egyik bonc követ dobott a szent emberre, e szavak kíséretében: aki nem teszi azt, amit én, azt eméssze el az éjszaka kígyója. Erre a boncok halálra kövezték az idegent, majd holttestét a folyóba dobták. Ám akkor a víz folyása megállt, s a szent ember teste öt napon át ott maradt. Ennek hatására számosán követni kezdték a szent ember vallását, maradékaik máig erre élnek. A kínai szavait hallgatva egy fák övezte kis térhez érkeztünk, melynek közepén szépmívű nagy kereszt állt, látványa határtalan boldogsággal töltött el bennünket. Mialatt könnyes szemmel leborultunk a kereszt előtt, oda siettek a közeli Xifangau falu lakosai, s térdre borulva megcsókolták a keresztet. Miután megtudták, hogy mi is keresztények vagyunk, bevezettek házaikba s mindnyájunkat nagy szeretettel vendégül láttak. Mind annak a takácsnak az ivadékai voltak, akinek házában a szent ember lakott. Megkérdeztük tőlük igaz-e mindaz, amit a kínaiak mondtak. Erre elmondták, miként esett ez a történet, sőt egy könyvet is mutattak, amely leírta ama csodákat, amelyeket a mi Urunk tett e szent ember által. Mint mondták Mateu Escündelnek hívták, aki korábban a Sinaihegyen remetéskedett. Azt is elmondták, hogy nemzetiségére nézve magyar volt, s egy Buda nevezetű helységből származott... ” Szerzőnk nem jegyezte fel, hogy a kínaiak hogyan tudták közölni a szent ember nemzetiségét. Mindenesetre egyet kell értenünk első magyar méltatójával, Inchoffer Menyhérttel, aki megjegyezte: tetteit a mennyország jobban ismeri, mint ez a mi világunk. A mártír hithirdetőre a francia történészek is felfigyeltek. így Románét du Caillaud 1886-ban publikált tanulmányában azt írta, hogy Mathieu Escandel 1399-ben szenvedett vértanúságot Santung tartományban, s bár Budán született, neve után ítélve talán egy provence-i bevándorló vagy annak leszármazottja lehetett a „magyar” kínai utazó. A budai Eskandélyi Máté, az első keresztény mártír Kínában, akit a francia történészek hazájukból származónak tartanak, az úttörőkként ismert nyugati misszionáriusokat - Riccit, Schallt - jó két évszázaddal megelőzve jelent meg a Mennyei Birodalomban. S Eskandélyi után a későbbi századokban egészen napjainkig számos magyar hithirdető utazott Kínába, s Ázsia más országaiba. BŐGŐS LÁSZLÓ Kínai istenségek jezsuita ábrázolásban 48 HARANG
