Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-09-01 / 22. szám
sott belőle virradattól délig. A nép nagy figyelemmel hallgatta a törvénykönyv szövegét. Felismerve hiányosságaikat és mulasztásaikat, amikor hallották a törvény rendelkezéseit, szomorúak és levertek lettek. De Nehemja, a perzsa király helytartója és társai szóltak az egész néphez és mondták nekik: „Az Úrnak, a ti Isteneteknek szent napja ez. Ne gyászoljatok, ne sírjatok! ... Menjetek, egyetek jó ételeket, igyatok édes italokat és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunk szent napja ez.” A zsoltárköltő is már erre a napra utal, amikor azt mondja: „Fújjátok újholdkor a kürtöt, kiszabott időben, ünnepünknek azon napján, amikor a hold még rejtve, takarva van előttünk (ez a hetedik hónap első napja, Ros Hásáná). Mert törvénye ez Izraelnek, rendelete Jákob Istenének.” (Zsoltárok, 81:4—5.) A rabbinikus irodalomban már úgy emlegetik az újévet, mint amikor az egész emberiséget megítélik. A Talmud Ros Hásáná traktátusában Rabbi Eliezer és Rabbi Josua a világteremtésnek az idején vitatkoznak. Rabbi Eliezer véleménye, hogy ez Tisri hónapjában történt, tehát a zsidó újév egybeesik a világ teremtésének idejével. Rabbi Josua viszont Niszán hónapjára teszi ennek az idejét. A liturgia Rabbi Eliezer gondolatát tükrözi, mert a nagyünnepi ima szövegében azt olvashatjuk: „A világvajúdás napja ez...” A Talmudban, az „ígéret földjével” kapcsolatos mózesi szöveget, hogy: „... olyan ország, amelynek az Örökkévaló, a te Istened gondját viseli... az év elejétől az év végéig”, úgy magyarázzák, hogy Isten dönti el az év elején, mi lesz a sorsuk az év végén. Más vélemény szerint abban is az isteni akarat nyilvánul meg, hogy az egyes embernek mennyi lesz a jövedelme abban az évben. Három könyvből melyikbe? Ugyancsak a Talmudban olvashatjuk, hogy újév napját megelőzően a zsidóság azért nyiratkozik, majd beköszöntésével ölt fehér ruhát, eszik, iszik, mint más ünnepen, mert bízik Isten könyörületességében. Tekintve, hogy a nap össze van kötve az ítélettel, így Istent, mint királyt emlegetik. Ezért legalább 10 olyan szentírási verset találunk ünnepi imakönyvünkben, ahol Istenről, mint királyról beszélnek. Héberül a Málchujot (királyság) rész. Ugyancsak 10 olyan vers kerül imáinkba, ahol az emlékezés áll az előtérben. Ezt a szakaszt nevezik héberül Zichronotnak. És 10 vers a sófárt, a harsonát említi, amelyet meg kell szólaltatni. Ez a rész a Sofrot. A harsona vagy kürt eredetileg minden állat szarvából készíthető volt, kivéve a tehénét, mert az az aranyborjú bűnére emlékeztethette Istent. Éppen az emlékezés miatt azonban a kosszarv került az előtérbe és kizárólag csak ebből készítik a sófárt, mert ez Ábrahám Isten iránti feltétlen hűségére és Izsák áldozatkészségére utal. Akkor ugyanis, amikor isteni parancsra Ábrahám feláldozni készült fiát, Izsákot, de az angyal közbelépésére örömmel letett erről, akkor helyette egy kost áldozott fel. A kos tehát az ős erényeire emlékeztet és enyhítheti az utódok tetteinek szigorú megítélését. A hagyomány szerint szükség is van Isten kegyének elnyerésére, mert ezen a napon, újévkor három könyv van nyitva Isten előtt. Áz egyikbe a gonoszokat, bűnösöket, a másikba az egyértelműen jókat írja be. Az átlaggal kapcsolatban, akikben vegyesen van jelen a jó és a rossz, a döntést elhalasztja az Engesztelő napig, ami Tisri Fújják a sófárt (kürtöt) Újévi üdvözlőlap a század elejéről hónap 10-én van. Ezért készítik a sófárt görbének, meghajlottnak. Szimbóluma ez annak, hogy az embernek ilyenkor meg kell hajolnia Isten ítélete előtt és könyörögnie megbocsátásért. A nagy ünneppel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért van egyáltalán szükség a sófárra? A hagyományos irodalom a választ 3 pontba foglalja össze: 1. Istent királyként emlegetik ezen a napon és a király jöttét harsona kell hogy jelezze. 2. A sófár hangja figyelmeztet bennünket, hogy kezdődnek a bűnbánat napjai. 3. A Tórát sófárfúvás kíséretével adták a Szináj hegyén. Szokás, hogy az újévi étkezésnél mézbe mártják a kalácsot, hogy édes legyen az előttük álló év. Almaszeleteket is szoktak mézbe mártani, ugyanezen okból. Egyes helyeken létra alakú kalácsot sütöttek ilyenkor, szimbolizálva a szerencsét: van, aki felfelé megy az élet létráján és van, aki lefelé. A halak szeme éjjel Az ünnep első napjának délutánján szokás, hogy kimennek a tenger vagy folyó partjára, ha ezek nincsenek közel, akkor valamilyen vízforráshoz és ott imákat mondanak, majd kifordítva zsebüket, háromszor megrázzák azt, jelképezve ezzel, hogy lerázzák magukról a bűneiket. Ugyancsak szokás, hogy kenyérmorzsákat szórnak a folyóvízbe, azt szimbolizálva, hogy amiképpen a folyó elsodorja a morzsákat, úgy vigye el Isten a bűnt az embertől. Ezt a szertartást „Táslichnak” nevezik. Ugyanis Micha próféta könyvében (7:19) azt írja: „... eltapossa bűneinket és a tenger mélyére dobja minden vétkünket.” A „dobja” szóra a „táslich” héber kifejezést használja. Ezért dobják a vízbe a kenyérmorzsákat a bűn szimbólumaként. Chászid felfogás szerint azért kell a vízhez menni, mert amiként a halak szeme állandóan nyitva van, még éjjel is, úgy Isten szeme is mindig nyitva van a könyörületre, a megbocsátásra. DOMÁN ISTVÁN HARANG 9 A zsidó újév
