Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
A vallás ügyében Jól érzem, Tek. Karok és Rendek, hogy ennyi lelkes beszéllő után felállanom szükség nem vala; de azon tisztelet, mellyel küldőim útasítása iránt viseltetni tartozom, parancsolja kinyilatkoztatnom, mennyire nem légyek e főrendi jelen válasszal megelégedve. Ha a tizenkilencedik század felvilágosodása, ha az országos népesség harmadrészének nyúgalma a főrendek előtt eléggé fontosak nem valának: de az egész ország nyilván kijelentett akarata; a törvény szabad kéj szerint történt magyarázatja; a békepontok meg nem tartása - oly tárgyak, mik minden hazafihoz szokatlan érdekkel szóllanak. S ugyanazért nem lehet fájdalom nélkül szemlélnünk, hogy a főrendek ily fontos tárgyat egyóldalúlag vettek, hogy azt úgy látszanak tekinteni, mint felekezeti ügyet holott ennél a nemzetet közönségesbben érdeklő kérdés nehezen foroghat fenn. Igenis, Tek. Rendek! A sérelmekkel, mikre a főrendek e részvét nélküli választ adák, a törvény szentsége, a békekötések ereje, a törvényhatóságok tekintete s az országgyűlési tanácskozások jövendője vétettek kérdésbe. Nemzet hozta a törvényt, s kötelessége is azt oltalmazni; vér ömlött a békekötésekért, s azokat elődeink iránti hálátlanság, s merném mondani, vérárúlás vétke nélkül semmivé tétetni nem hagyhatjuk: s midőn a törvényhatóságok hasonlatlan többsége az ügyet kivívatni kívánja, mi lészen, ha a nemzeti óhajtás kevesek ellenkezése által sikertelenné tétetik? De mi lészen ezúton országgyűlési tanácskozásainkból is? Mert íme, most izenetünk felvétele egy hosszú hónapokig halasztatott, s jól látják a Tek. Rendek, hogy hasonló halasztásokkal legforróbb, legigazságosabb, a törvényben legmélyebben gyökerezett kívánataink is, egész az országgyűlés végéig vagy örökre is elmellőztethetnek. S ily hosszú halasztás után végezetre is mit tettek a méltóságos főrendek? Nem egy száraz, okokat fel nem hozó válasszal adák-e tudtunkra, miképpen várnunk semmit nem lehet? Ezt kívánja-e a két tábla közti tanácskozás természete? ezt hozza-e magával a tekintet, mit a nemzet, melynek képét viseljük, bizonyosan érdemlett? Ez, Tek. Rendek! lenézés; ez magyarúl mondva, megvetés; s mi megvetést a képviselői táblán nem szenvedhetünk, anélkül, hogy küldőink ellen bűnt ne követnénk el. Azért mindezeket óhajtóm a főrendeknek nyilván megíratni; hogy mi puszta szavakra meggyőződésünktől és útasításainktól el nem állhatunk; s anynyival inkább nem állhatunk el, mert akkor, mikor egy nagy nemzetnél már a zsidó nép emancipációjáról van kérdés, magunkat egész Európa szemei előtt sötétségi elvek gyanújába nem ejthetjük. Egyébként is nékünk híven kell maradni azon nemes lelkű nyilatkozásokhoz, miket ez ügyre nézve kerületi s országos üléseinkben e képviselő test katolikus tagjai haza- és emberszeretet s magas míveltség által vezetve, egymással vetekedvén tettenek. S valóban, ha a főrendek egyezéseket továbbra is megtagadják, nem fogja hinni a maradék, hogy e két tábla tagjai ugyanazon idő, ugyanazon világosságterjesztő század emberei valának. De talán meggondolják magokat; s meggondolják, miképpen oly ügy forog vitatás alatt, mely bár most elnyomatik, Betegségem miatt gyengébb vagyok, mintsem hosszasan beszélhessek; gyengébb, mintsem a keblemet égető fájdalom szavait teljes erőben elmondhassam. Mert lehetetlen fájdalom nélkül gondolkozni a pillantásról, midőn küldőimnek e nagy reménységgel kezdett vallásügyben, félévi feszített várakozások után azt kell megírnom: a törvényeken esett tetemes sérelmeket felfedeztük, az ország hárommillió protestáns lakosainak törvény kívüli, bizonytalan állását elpanaszoltuk: de az uralkodó Felség mindezeket maga útján meg nem tudhatta; mert a maga atyai fejedelméhez járúlni akaró nemzet útját a Haza Fő Rendei elgátolták! Óhajtottam volna T. KK. és RR., hogy e dolog kifejlődése másképpen történjen. De, minekutána a Méltóságos Fő RR., a polgári alkotmány természete és ez országgyűlés folytában tett saját nyilatkozások ellen, magokat külön kamarává alkották, minekutána általunk soha el nem ismert s el nem ismerhető Vétónak gyakorlásába, mondanom kellene, birtoklásába léptek; minekutána mindezek mellett sérelmeink nagy részét törvénybe igtatni s kötelező erővel felruházni szándékoztak: nem látok magam előtt más módot annál, amit a T. KK. és RR. e hetedik izenetekben környülményeiktől kényszerítve elfogadtak - a felfüggesztést. elöbb-utóbb maga magát fogja kivívni, így leszen, Tek. Rendek! mert ha elébb nem, a mi sírjainkon s az előttünk elhúnyt küzdők sírjaikon támad fel a kérlelhetetlen Nemezis! és kíméletlen igazsággal fogja számon kérni háromszáz esztendők könnyeit; fogja számon kérni milliomok feldúlt nyugalmát, a sírig üldözött ősznek véghörgését s a gyermekeitől megfosztott anyának jajait; és számon fog kérni minden csepp vért, mely a bécsi és linci békességekért magyar kebelből kiömlött. Nem is történhet ez másképpen! Mert negyedfél millióm lélek kérelme nem puszta kérelem, a törvény sérelméért felszóllamló nemzet kívánata nem puszta kívánat, mely mint epedő leányka sóhajtása a legelső szellőben nyom nélkül enyésszen el. Azonban az óra nem folyt le: még nyúgalomban fekszik előttünk a jelen és a jövendő; még a választás szabad! Pozsony, 1833. május 21-d. Jól látom én, miképpen a felfüggesztés kedvetlen következtetéseket vonhat maga után. Mert mi következik természetesben, mint az, hogy minden alkotványi kérdés alkalmával, ha a Magos Fő RR. a magok bitorlott Vétójával ismét élni fognak, hasonló öszveütközések, s azokból eredő felfüggesztések származzanak? Mi leszen pedig innen a következés? S mi lészen a következés éppen ez organizáló országgyűlés alatt? hosszasan magyarázni nem szükség. Bátran kimondom: a Magyar Országgyűlés egy nagy krízis elején áll, mely a nemzet örömszavait vagy átkait hozza-e majd magával? a jövendő megmutatja. Én mindenesetre szivemre nyúgalommal teszem kezemet; jól érezvén, hogy társaimmal együtt mindent, amit a nemzet jusai s az országos alkotvány szentsége kívántak, lehetségig elkövettem. S ez érzéssel szállók le a hat hónapig fáradatlanúl futott pályáról, mindaddig, mig a nemzet Géniusza a szerencsés pillanatot felhozza, melyben felkelni a pályát újrakezdeni s mind a vérig, mind a végig folytatni ismét kész leszek! Pozsony, 1833. július 13. * A vallás tárgyában HARANG 53
