Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
VANITATUM VANITAS Augusztus 8- án kétszáz éve született Sződemeteren Kölcsey Péter és Bölöni Ágnes házasságából Kölcsey Ferenc. Élete, pályája az utókor számára ugyanúgy ellentmondásos, mint kortársai szemében lehetett. Költői nagyságát például az utókor inkább elismeri, mint a kortársak, szónoki, államférfiúi, bölcseleti-kritikusi tevékenysége viszont mára a középiskolai, egyetemi tankönyvek lapjain is sorokká zsugorodva emlékeztetnek arra a sokrétűségre, ami Kölcsey életét jellemezte. ő maga Ond vezérig vezette vissza családfáját, s nem kis része volt eme hitnek abban, hogy gyengécske fizikuma ellenére oly hamar a hazafias líra húrjait kezdte pengetni. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy nemcsak fél szemét, de hat-, illetve tizenkét éves korára mindkét szülejét is elveszítette. Ettől kezdve a tudás iránti végtelen szomjúság, a tenni, cselekedni akarás patetikus heve, s a valóság sárba rántó volta közötti ellentmondás feszülésében élte le életét. Korának modern természettudományos ismeretei mellett a görög klasszikusok (eredetiben olvasva) és a magyar nyelv jelentették a tanulóévek életre szóló élményeit, hatásait. Jellemző mozzanat, hogy több mint egy évtizedig Debrecenben, az „orthológusok” központjában tanulva, ő az egyik szerzője a „neológusok” győzedelmes válaszának, a Feleletnek. Ez az ellentmondás, olykor hősieskedő kiállás később sem maradt ki az életéből. Amikor kritikai írásaival berobbant az irodalmi életbe, szokatlan volt a megütött hang, a bírálat kíméletlensége. Nem javított sokat rövid - és igen elfogult - kritikusi tevékenysége a népszerűségén. A kritikából kiábrándulva, néhány bölcseleti munka torzóit maga mögött hagyva a politikába vetette magát. Ugyanazzal a költőiséggel és hévvel, mint korábbi dolgaiba. Menthetetlenül bekövetkezett a véleménykülönbség, az elszakadás a küldő megyétől. Soha emlékezetesebb elköszönést nem élt meg a magyar országgyűlés. Búcsúbeszéde után berekesztették az ülésszakot, Kossuth gyászkeretben jelentette meg tudósításainak aktuális részét. Az itt közölt versei mutatják költői arculatának változásait, a tárgytalan, megfoghatatlan búsongást, az emelkedett hazafiúi lelkesedést. Beszédei közül pedig ez a kettő jól jellemzi hangjának változását. Élete döntő részét a bihari és szatmári tájak marasztaló, visszahúzó ölelésében élte, miközben Pozsonyba, sőt olykor Amerikába vágyott. Ki más írhatta hát ennek az országnak a himnuszát? Ha műve nem is, de élete ma is rejtély. Megfejtésre vár. (Halász) Alkonyi dal Nyögve kél az esti szellet, Balzsamillat szárnyain, Csolnakom száll a part mellett Csörgő víznek habjain. Csillag s hold a víz tükrében, Zöld erdő partja mentében, Bokrain száz rózsa leng, Philomela köztök zeng. Csattogó bájhangozatja Mint ezüsthab ömledez, Lelkem minden gondolat ja Lágy érzésbe sűlyedez. Szívem habzik, mint az ének, S cseppje hő szemem könnyének Vízen, parton, erdőn túl Ismeretlen tárgyért hull. Ég, ó sátorod pompáján Merre vonz a messzeség? Leng egy csillag nyűgöt táján, Mely ott rózsaszínben ég. Csillaga a Szerelemnek! Habja mért dagad keblemnek? Hozzád mért gyújt ily erő? Idvesség tán tőled jő? Cseke, 1825. máj. Vanitatum ^WinitaH Itt az írás, forgassátok Érett ésszel, józanon S benne feltalálhatjátok Mit tanít bölcs Salamon: Miképp széles e világon Minden épül hitványságon, Nyár és harmat, tél és hó Mind csak hiábavaló! Földünk egy kis hangyafészek, Egy perchozta tünemény; A villám és dörgő vészek Csak méhdongás, s bolygó fény; A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék: Egy ezred egy buborék. Sándor csillogó pályája Nyúlvadászat, őzfutás; Etele dúló csordája HARANG 51
