Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
Egy gyermekotthon születésnapjára Az ÉLIM Gyermekotthon 1920. május 1-jén kezdte meg működését. Alapítója Soltész Gyuláné sz. Somogyi Aranka volt, aki a város külterületén lévő gyümölcsösét a rajta lévő épülettel együtt mozgássérült lányok otthonául adta. Az otthon első vezetője, Szokol Ilona diakonissza közel hatvan évig végezte munkáját. Az első években az otthon önkéntes adományokból és lakóinak saját munkájából tartotta fenn magát, később segítséget kapott a várostól, a gyülekezettől és az államtól is. 1934-től az otthon a FÉBÉ Diakonissza Intézet tulajdonába került, majd 1951-ben, a diakonissza intézet feloszlatása után az evangélikus egyház vette át. Ettől kezdve értelmi fogyatékosok otthonaként működött. Az otthon lépésről lépésre fejlődött. 1977-től negyven lakója és húsz dolgozója van. „Otthonunk légkörét meghatározza a gyülekezettel való kapcsolata. A kápolnában egymás mellett ülnek minden vasárnap a gyülekezet tagjai és az otthon lakói. A gyülekezet tagjai nem felejthetik el a fogyatékosok iránti felelősségüket, a lányok pedig jó barátokat és pótmamákat kapnak a gyülekezetből. A lányok maguk is segítenek az otthon tennivalóiban, a műhelyben megtanulnak kis szőnyegeket szőni, különféle ajándékokat kötni és készíteni. Célunk, hogy az otthon lakóinak élete - lehetőségeink szerint - a legnormálisabb és változatos legyen. Otthonunk életében az ünnepek, az üdülések, a születésnapok nagyon fontosak. Gondozottjaink felnőttkorukban is otthonunkban maradnak. Tudjuk, milyen fontos, hogy az otthon számukra örömet és biztonságot jelentsen. Ezért az ÉLIM-ben nagycsaládként élünk, kérve Isten kegyelmét, szeretetét, erejét és áldását.” Hamlet, a katolikus Éjféli sötétségbe vész a vár, amikor a meggyilkolt dán király szelleme a bástyafokra hívja fel fiát. Ott tudja meg Hamlet a bűnt, amit anyja, s annak új férje követett el. Amikor azután a hajnali derengésben titoktartásra eskette meg a jelenés két tanúját, akkor mondja Hamlet: „Ég s föld sok mindent rejt, Horatiom, Miről bölcselmünk nem is álmodik.” Horatiónak - akihez Hamlet fordult - s a mellette álló Marcellusnak is csak a kísértet jutott eszükbe, amely az imént merült alá a ködben. Reszketve még a látottaktól, nem is foghatták fel az elhangzottak valódi értelmét. Karakterük a csak félig értő vagy éppenséggel semmit sem értő magatartásé. Shakespeare éppen ezt az általános - katolikus - magatartást akarta általuk jellemezni. Hamlet és Marcellus megdöbbentek, mert olyasmit láttak, ami kívül esik tapasztalataik addigi körén. Az történt velük, ami rendszerint velünk is megesik, s kiváltképpen a tudósokkal, akik csak akkor lepődnek meg, ha kísérleteik és kutatásaik során valami nem úgy következik be, ahogy számításaik szerint be kellett volna következnie. Más lehetőségeket és a tudományosan meghatározható okoktól különböző. egyéb természetű magyarázatokat ugyanis - elvileg - elutasítanak. S épp az emberi elme önkéntes, elvi bezárkózása az, ami ellen Shakespeare általánosságban szót emelt: „Ég s föld sok mindent rejt, Horatiom, Miről bölcselmünk nem is álmodik.” Igaza-mint mindenkié! - vitatható. Ám az vitathatatlan: a valóság felette áll a tudomány viszonylagosságának. Meghaladja azt! A kérdés viszont most nem arra irányul, hogy ez teoretikusan hogyan értendő, hanem az, hogy a Hamlet ajkán elhangzó szavakat autentikus költői fogalmazásnak tekintsük-é. helyzetkép-magyarázatnak vagy gondolkodói invenció a lét és a nemlét titkai feltárásához? Shakespeare 1602 körül írta a Hamletet. Ez idő tájt élt Itáliában egy kiváló anatómus: G. Cesare Aranzi, aki főleg a vérkeringést tanulmányozta. (A kor orvostudományi problémáját.) Aranzi 1587-ben terjedelmes munkát tett közzé Velencében: De humano foetu. Az emberi magzatról címmel. A 2. kiadásban a vérkeringés csodálatos menetével, anya és magzat viszonyával kapcsolatban találhatóak ezek a sorok: „Ebben a holdalatti világban sok minden akad, amiről bölcselmünk még álmodni sem mer.” Aranzi és Shakespeare szövege ugyanaz. Amennyiben Aranzi és Shakespeare nem tudott egymásról, újabb remek példáját kapjuk annak, hogy a tapasztalatait meghaladó világ tudata - benne él az emberi lélek tudat alatti rétegében. „Óstípus” - jungi fogalmazásban. S ez nem a „gondolat tragédiája”. Ellenkezőleg! Mert az, hogy a benne felvetett nagy kérdések „nem oldhatók meg úgy, hogy ne maradjon hátra mindig egy ismeretlen mennyiség töredéke” - korántsem tragédia. Ez maga az élet valósága. Életvalóság.-i-r HARANG 43
