Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
SZIMBÓLUMOK NYOMÁBAN ISTEN BÁRÁNYA Isten Báránya. Terrakotta A. della Robbia műhelyéből A bárányként ábrázolt hívek a pálma formájú életfa tövében Isten Báránya a hétpecsétes könyvön, amelynek pecsétjét ő méltó feltörni A trónon vagy könyvön fekvő bárány a VI. században jelenik meg az Apokalipszist már középkori szellemben illusztráló festményciklusban. Szobrászati formát ölteni sem ez, sem az előbbi nem tudott. A domborító művészetben először az az ábrázolási mód terjedt el, amely a milánói Szent Ambrus-katedrális híres szarkofágján ismeretes. Itt a Bárány oldalt áll és visszanéz. A homloknézeti és oldalnézeti ábrázolás e különös egyesítése a ravennai szarkofágokon válik általánosan használttá. Ezért kapta a művészettörténészettől a „ravennai” epithetont. Ez a típus terjedt el leginkább a középkori szobrászatban is. Időközben azonban változásokon ment át. Krisztus megdicsőülését kifejező járulékos elemei elmaradtak vagy újak jöttek a helyére. Az ábrázolás központi alakja a Bárány, önálló képpé fejlődött. Eltűnt a Sion-hegy és a paradicsomi négy folyó ábrázolása és megjelent a Kereszt. Egyesek szerint a keresztet tartó Bárányban a győzelmi szimbolikát a kereszthalál fájdalmas realizmusával próbálták valamiképpen összeegyeztetni. Ez a járulékos részeitől elvált, önálló képpé fejlődött, keresztet tartó Isten Báránya került fel sok magyar templomkapura. Művészettörténetileg legérdekesebbnek a szeged-alsóvárosi, szentmihályfai, jáki, csempeszkopácsi, nagysitkei, zalaháshágyi, domokosfai domborműveket tartják. (Feltétlenül megemlítendő a Magyar Nemzeti Múzeum 1984-es, vétel útján birtokába került I. András kori pénzérme Agnus Dei ábrázolása. Kubinyi András professzor készíti elő publikálásra.) A szegedi timpanon kőbárányának eredetét a szakértők a XII. század elejére teszik - korai formáira való hivatkozással. Akik az Isten Bárányaszimbólum templomkapukon megjelenő ábrázolásának európai elterjedését megvizsgálták, igyekeznek bizonyítani, hogy ez a szegedi kőbárány lenne egész Európában az Isten Báránya-timpanonok legelső példája. - Van olyan feltevés is, hogy a szentmihályfai timpanon még a szegedit is megelőzi, mivel kivitelezése a szegedinél is kezdetlegesebb. A kapu formája és az ívmező délnémet típusú keretelése azonban e feltevéssel ellentétesnek tűnik. A XIII. század közepére teszik a jáki apátsági templom déli kapujának timpanonját, mely az Isten Bárányamotívum legmagasabb színvonalú magyar képviselője. Különös, hogy itt a Bárány nem fogja a kereszt szárát, mint a többi rokonalkotásokon. Feltehető azonban, hogy ez a restaurálás „újítása”. Ennek a jáki timpanonnak szinte tükörképe a jáki temetőkápolna, a csempeszkopácsi és nagysitkei Isten Báránya-domborművek. Különös megoldásokkal találkozunk a zalaháshágyi és domonkosfai Isten Báránya-ábrázolásoknál. A Vas megyei Domonkosfa 1872-ben teljesen átépített templomának déli falában egy román kori kapu bukkant elő, melynek timpanonját az Isten Báránya beállításában ábrázolt hosszú, felfelé kunkorodó farkú állat - oroszlán - díszíti. Hasonló ehhez a zalaháshágyi ábrázolás is, melybe annak idején Rómer Flóris a „Vicit leo de tribu Juda” („Győzött a Juda törzséből való oroszlán” Jel 5,5) illusztrálását gondolta. Izgalmas történeti vita alakult ki a kérdés körül. Az ellenvetések legerősebb érve az volt - Rómerrel szemben -, hogy e provinciális alkotás mestere vagy megbízója aligha választhatta a Jelenések könyvéből éppen ezt az ószövetségi hagyományokra utaló és biblikus jártasságot igénylő témát, amely egyébként is alig tudott képtémává kristályosodni a művészetben. A kérdés tisztázásához a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő ezüstcsésze aljába vésett rajz segítette hozzá a kutatókat. Ez az övre akasztható füles ivócsésze 1871-ben, hazai vétel útján került a múzeum tulajdonába. Lelőhelye ismeretlen. Népvándorlás kori alakja sem szolgálhatott alapul eredete pontos meghatározásához. A csésze aljába vésett rajzban a szakértők az Isten Báránya ábrázolását ismerték fel, de a zalaháshegyi és domokosfai formával megegyező felfogásban - azaz a bárány helyett oroszlánnal. A csésze oroszlánja megegyezik a magyar címertörténetben Imre és II. András uralkodása alatt szereplő oroszlánábrázolásokkal. A kutatók megegyeznek abban, hogy az oroszlán soha nem volt az Árpádok családi címere. S a címereken csak mint a hatalom és az erő jelképe kapott helyet. Lényegtelen, hogy mint ilyen keleti származású-é avagy aragóniai. A lényeges az, hogy úgy a szóban forgó domborművek mestere ennek a hatalmat reprezentáló oroszlánjelképnek átvételével akarta sajátos módon kifejezni a megváltásban győzedelmeskedő Krisztust. R.T. HARANG 29
