Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-08-13 / 21. szám

ISMERETLEN SZERZŐ

István király verses históriája

1.

ím, eljött az áldott új nap: zengő üdvös ünnepe szent királyunk-lstvánunknak! Míg tart e világ heve, örvendjen, ki őáltala lön Urunknak örököse s érdeméből nyeri vala, hogy a mennynek részese.

E szent volt a magyar népnek első hithirdetője és a keresztény törvénynek Isten-küldte szerzője.

Két tálentom helyett négyet, megkettőzve megadott, ötért tízet Istenének kamatosán juttatott.

A királyok, ha meghalnak, bevégzik uralmukat, meg nem őrzik a hatalmat s felséget a hant alatt,

Ám e szent, mihelyt bevégzé a földi uralkodást, örök dicsőségben kezdé újfent a királykodást.

Üdvözítőnk, mikor újra mennyországba visszavitt, övéire árasztotta a Szentlélek kincsit.

Tizenkét fő választottja végigjárt a föld felett,

Isten igéjét hordozta, megváltani lelkeket.

Az apostolok beszéde mindenüvé elhatott, általuk Isten igéje világ végéig jutott.

Minden ország örvendezett, elnyervén patrónusát, és e nagy-jóért szerfelett áldotta Ur-Krisztusát.

Épp csak Pannónia népe nem találta támaszát, tévelygés ködéből nézte a világ forgatagát.

Körülötte a föld szerte igaz hitére talált s egyre nagyobbra növelte már a tiszta szívű nyájt.

A nemzet, mely a homályba megfogózott makacsul s a halálnak cselfogása volt felette ősi úr: rég azért nem lelt magának üdvösségre vezetőt, mert Isten nagyobb javának részeséül szánta őt.

Mennél később nyer az ország hithirdetőt, igazat: a kegyelmes égi jóság annál derekabbat ad.

2.

Szerencsésnek hirdet téged mindenki, Pannónia, ezért Istenhez dicséret szálljon, ének és ima: méltót, aki mestered lett, nem a köznépből adott, hanem felkent fejedelmed hitvivő apostolod.

Míg Attila állt fölötte, a magyar nép egyedül a zsarnok igáját nyögte ész nélkül s hitetlenül.

De István uralkodása dicső fordulót hozott, jelzi egy szó megtoidása: gaz igazra változott.

Teremtőnk a tenger éve elhagyott Hungáriát mindeddig megtérítésre senkinek sem adta át; eme szentjével kínálta a keresztség balzsamát, övéinek s néki tárta örök égi otthonát.

Magasztos szép fiat nemzett Géza szent fejedelem, kit a méhben már megszentelt az isteni kegyelem:

Krisztus első vértanúja,

István adott jóslatot születése előtt róla hát István nevet kapott.

Magát Istennek ajánlta tüstént, már mint gyermeket, a szemérem rovására semmit el nem követett.

Az ifjúkor küszöbére érkezett szeplőtelen, majd a férfikorba lépve nagy s dicső lett hirtelen. Terjedt híre szerteszéjjel, nyert zengő dicséretet: harcban sosem érte szégyen, vitézül vezérkedett.

És míg harcolt e világban, jól szolgálta Istenét, mert a jótettek sorában lelte legfőbb örömét.

Megváltóját szívből hitte, jelzi sok cselekedét: a kötelesség vezette mindenünkért s minden felett. Király volt s hit apostola: így rótt kétszeres adót; mindig teste-lelke ura s nem kényeztetöje volt. Mindig uráért buzogva fakadtak jótettei, gyönyörű volt szál-alakja, még szebbek rényei.

3.

Párducot a juhakolhoz nem a szent férfi visz-e? s oroszlánt az istállóhoz, hogy ökröt rémíteni?

Hol fenyeget, hol kér, hol ad: ösztökél e szeretet tévelygőket, jók- s rosszakat, hogy elérjék üdvüket.

Ha szelídebb apostolra is hallgatna nemzetünk: talán Isten küldött volna kezesebbet is nekünk.

Merész lázongok hadával gyengébb pásztor mit tegyen? Ezért kemény férfi által szállt reánk a kegyelem.

Oroszlán legyőzésére nagy Sámsont küldé a menny; magyarok térítésére támadt hős fejedelem. Oroszlán torkából akkor édesen csörgött a méz; Istenhez a magyar ajkon ének éneket tetéz.

Mennynek minden adománya közt legnagyobb kegyelem, mely rászállt a szent királyra: csodálatos türelem.

Koldusok tépték szakállát - példaként említettetik - mikor egyszer alamizsnát kegyesen osztott nekik: és elkezdett énekelni hálát, ujjongó fohászt, hogy méltó lett elszenvedni e csúf megaláztatást.

Szent király volt nemes ágból, de a hite nemesebb, mindehhez a remény járult és az erős szeretet.

Mikor véget ért a pálya, minden földit megvetett, Jézus Krisztusnak ajánlta lelkét, a szépségeset.

Immár felvitték a mennybe az angyali csapatok, boldogok közt mindörökre fénylőn uralkodni fog.

Holt királyukért könnyeznek jámbor szívű magyarok, új társuknak örvendeznek a mennyei angyalok.

1280-1290

WEÖRES SÁNDOR fordítása