Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-05-16 / 20. szám
Pondus PU Ki volt Poncius Pilátus? 26 tavaszán Valerius Gratus hosszú uralma után lett Júdea helytartója. Ugyanúgy mint elődje, a zsidógyűlölő Lucius Aelius Seanus baráti köréhez tartozott. Valószínűleg kisgazda családból származott és a nagy hutaimű barát pártfogása mellett úgy érkezett, mint egy törvényen kívüli lovag és a hadijelvények kitűzésével Jeruzsálemben hamar tanújelét adta, hogy nem sokra becsüli a zsidó hagyományokat. A templom kincstárából kivett pénzből akart Jeruzsálemben vízvezetéket építeni, és aki lázadni mert, azt agyonverette; a galileaiak ellenállását meg vérfürdővel torolta meg. Alexandriai Philo szerint „megvesztegethetőség, erőszakosságok. rablások, gyalázatosságok, sértegetések, többszöri kivégzések. bírói ítélet nélküli végtelen és kibírhatatlan kegyetlenkedések" jellemezték kormányzását. Hz. az ember volt Jézus bírája. Ha a passió történetét olvassuk, úgy tűnik, Jézus pere kapcsán Pilátus megingott - mossa a kezét. Ennek az a történelmi oka, hogy Seanus Rómában elvesztette befolyását. Jézus halála után nem sokkal, 31. október 18- án Seanust letartóztatja a szenátus. Azonnal kivégezték, és családját is kiirtották. Amikor Jézus Pilátus elé kerül, a helytartó már óvatos. Nem akar hosszadalmas Krisztus Pilátus előtt (Dürer fametszetei a kis passió sorozatból.) Ecce homo 16 HARANG