Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-18 / 16. szám
ATibetet feltáró Grúber János pekingi működését követően majdnem két évszázad telt el, míg Magyarország újabb hittérítőt tudott adni a messzi Kínába. Erdélyi Ignác, lazarista atya volt ez a hittérítő, akivel a magyar hittérítés új és virágzó korszaka vette kezdetét a Mennyei Birodalomban. Erdélyi Ignác példás hitküldcri munkásságának hatására a magyar lazarista rendház több tagja kérte kiküldését Kínába. A missziós papok kongregációját Paulai Szent Vince alapította 1624-ben Párizsban a St. Lazare bélpoklosházban, s innen ered nevük is, s VIII. Orbán pápa 1632-ben megerősítette. Fő rendeltetésük a belmissziók tartása, de külmisszókba is elmentek. Kínában a 17. század végén jelentek meg. A lazaristáknak Magyarországon Budapesten és Piliscsabán működött rendházuk. Hitküldériink - ahogy akkoriban nevezték a hittérítőket - a Pozsony megyei Zsigárdon született 1828. február 8-án, egyes források szerint február 28-án szegény földműves szülőktől. (A magyar nevekkel nehezen boldoguló francia lazaristák egyik könyvükben szülőhelyét Sieghard-nak tüntették fel.) Gimnáziumi tanulmányai sikeres elvégzése után bölcseleti tanulmányait a nagyszombati papneveldében végezte, a theológiát pedig az esztergomi papneveldében hallgatta. Miséspappá 1854 tavaszán szentelték, s a Nógrád megyei Ersekvadkertre küldték segédlelkésznek. Már ottani rövid lelkipásztorkodása idején kivívta paptársai és hívei osztatlan tiszteletét és szeretetét, s megkezdte önsanyargatását is. Vadkerti káplánsága második vagy harmadik évétől soha húst, de még főtt ételt sem evett, csupán kenyérrel és gyümölccsel táplálkozott; ágyban nem háli, hanem vagy a puszta földön, vagy egy lócán, este pedig ostorozta magát. Vadkerti lelkipásztorkodása során lobbant fel benne a pogányok megtérítésének vágya és levelekben ostromolta főpásztorát, Scitovszky bíbomok érseket, hogy a pogány népeket kereshesse fel. Kérése meghallgatásra találva 1859 januárjában vették fel a lazarista misszóstársaságba. Az újonci két évet Párizsban töltötte. Ennek elteltével elöljárói beleegyezésével 1861-ben Kínába utazott. Elöljárói a Pekinget közrefogó Hopej (működése idején Cseli) tartományi Csenting-i (Erdélyi átírásában olykor Csen-ting-fu, olykor Tchin-Ting-fou) apostoli helynökség területére küldték, ahol megérkezése előtt néhány évvel, 1858-ban szervezték meg a missziót. (Csenting északnyugati részén található a Ming-kor előtti viszonylag épségben maradt öt templom egyike, a Lung Hszing Sze-templom.) Hitküldéri munkásságát a csentingi apostoli helynökség történetét megörökítő A. Morelli is elismerően méltatta a Notes d'Histoire sutié Vicariat de Tcheng-Ting-Fou (Történelmi jegyzetek a csentingi vikariatusról) című tanulmányában. Erdélyi Ignác 25 évet töltött Kínában, s ebbcíl tizenötöt folytonosan a misszióban, nap nap után próbálkozva a kínaiak katolikus hitre térítésével, ami nehezen haladt. A kínai nyelvet elsajátító Erdélyi atya igen változatos módokon igyekezett megnyerni a kínaiakat. Így az 1865-ben az Új Magyar Sionnak írt levelében, amelyben missziója részére gyűjtésre kérte fel az itthoniakat, megírta: kintornát (koldushangszert) szeretne vásároltatni, mert annak zenéjével édesgette hallgatóit a prédikáció előtt, s jutalmazta a prédikáció után. Erdélyi Ignác elsősorban a gyermekek útján igyekezett megközelíteni a kínaiakat. A gyermekek ártatlan lelkét könnyebb volt meghódítani és valóban sok gyermek sietett hozzá, nem ritkán szüleik akarata ellenére is és ezeket alaposan előkészítette a keresztség felvételére. Ezekből nevelt aztán hitoktatókat és valóságos apostolokat, s az ő segítségükkel sikerült eredményesebbé tenni a misszós munkál. Erdélyi Ignác a nagy távolság ellenére sem szakadt el hazájától. Roppant elfoglaltsága, emberi erőt felülmúló fáradalmai közepette is talált időt, hogy a katolikus lapoknak - főként az Új Magyar Sionnak - küldött leveleiben meg-Erdélyi atya csentingi levele az Új Magyar Sionban Magyar hittérítők^ Azsiő6an Első RÍNai tuöósítÓNk, EnbélT 24 HARAMG
