Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-04-03 / 14. szám

szertettel fogadták őt. - Nem akarom bántani a nagy egyházakat — mondja csöndesen, szelíd hanghordozással. - De úgy érzem, hogy az ottani közös­ségek többnyire formálisak, és a hívők csak abban különböznek másoktól, hogy templomba járnak. Ezzel szem­ben a miénk igazi közösség próbál lenni, ahol imádkoznak egymásért a tagok és igyekeznek valamicskét egy­más terheit hordozni. Nem csupán a forma kedvéért szólítjuk egymást nő­véremnek és testvéremnek. A Gyülekezetbe járók számára lé­teznek bizonyos szabályok, Schmied András szerint egyházfegyelemre mindéképpen szükség van, de ezek inkább csak jóindulatú tanácsok. El­fogadott dolog például, hogy tartóz­kodnak a vért tartalmazó ételektől, az írás azon intelmét szem előtt tartva, hogy „Egy lélek se egyék vért közüle­­tek” (Mózes 111. könyv, 17/10), és a szeszesital fogyasztásától, azt vallva, hogy a Gyülekezet tagjai csak józan életűek lehetnek. A kultúrával szem­ben rendkívül nyitottak, de vannak a mai kultúrának olyan területei, ame­lyek nem szolgálják a hívő ember nö­vekedését, így a szexualitást és ag­resszivitást előtérbe helyező műveket elutasítják. Éppen ezért nem járnak moziba sem és tv-t is csak ritkán néz­nek. Nagyon érdekes amit Schmied And­rás a bűn megítéléséről mond. Ha va­laki súlyos bűnt követ el a Gyülekezet tagjai közül, akkor azt kizárják a Gyü­lekezetből, mivel az illető megszakí­totta ezáltal Istennel való kapcsolatát, de az ajtó mindig nyitva áll előtte. Ha bűneit őszintén megbánta, visszafo­gadják őt. A házasságtörést és a válást igen súlyos bűnnek tartják, aki ilyet tesz, többet nem lehet szolgálattevő a Gyülekezetben. A bűnöket a lelki­­pásztor előtt vallják meg a tagok, aki nem oldja föl őket, tehát nem mondja, hogy megbocsájtattak a te bűneid, ha­nem együtt imádkozik Istenhez a bűn­vallóval. A bűnbevallás nem történik minden héten. Schmied András megemlíti itt, hogy a szentek tiszteletét elutasítják, meggyőződésük, hogy Jézus az egyet­len közvetítő, és ez mindenkor elég kell hogy legyen. Ami a világhoz való viszonyukat illeti, azt vallják, hogy Isten kihívta őket a világból, hogy keskeny úton járjanak, de megbízást is adott nekik, hogy bizonyságot tegye­nek Róla. A világban kell élniük, de nem a világért. Egyébként nem hiszik magukról, hogy az egyedüli üdvözítő vallás az övéké. Feltétlenül hisznek viszont abban, hogy a Szentlélek az ember egész lényét átformálja, és hogy a változó, érték nélküli világban megláthatjuk a Szentírásban az örök, szilárd értékeket. Amikor elbúcsúzom Schmied And­rástól arra gondolok, hogy mennyi előítélet él bennünk a hitüket máskép­pen gyakorlókkal szemben. Vigyázz, mert a végén még majd megtérítenek, figyelmeztettek néhányan ismerőseim közül, s nem tagadom, bennem is volt egy kis félsz, mielőtt idejöttem. Azon­ban senki nem akart megtéríteni, tisz­teletben tartották a hitemet. Nem let­tem őskeresztyény, de lélekben min­denképpen gazdagodtam. BODNÁR DÁNIEL Megrendelőlap Megrendelem a HARANG című lapot....................példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:..................................................................................................................... Címe:.................................................................................................................város, község .....................................................................'..............................................................utca, tér ........................hsz............................em............................ajtó..........................irányítószám Az előfizetési díjat a részemre küldendő postautalványon egyenlítem ki. Előfizetési díj: egy évre 1482,—Ft fél évre 741,— Ft negyed évre 370,50 Ft egy hónapra 123,50 Ft A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iroda Budapest 1900. Lehel út 10/a. 28 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents