Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-04-03 / 14. szám

Krisztus halotti gyolcsát idéző hosszú, fehér lepel ível át egyik bokortól a másikig: virgácsszerű, szürke csokortól az élő vesszőkig. Az aranyeső, a barkás ágak és zsenge levélkék mintha azt üzennék: a zord idők múltán élni akarunk! Az elnökség háta mögött deszkából össze­állított kereszt magsodik, rajta az összejö­vetel emblémája. Ugyanezt az ábrát vise­lik jelvénykél kabáthajtókára tűzve a résztvevők. (Én is kaptam, amikor belép­tem a kapun, de vendég lévén inkább a zsebembe csúsztattam.) „A hegyre épült város el nem rejthető” Mt 5, 14 - hirdeti a színpadi függönyre rögzített felirat. A zölddel borított hegy csúcsán pirostetős, takaros házak sorakoznak. A fehérre me­szelt épületek közül kimagaslik a temp­lom. Ez a város tehát még nem a mennyei Jeruzsálem, hanem a köztünk épülő Isten országa. volna „bokor” a Gyurka bácsi nélkül? - A közös jézusi örökségről hallhatunk tőle. Többek között azt, hogy a hegyi beszéd nem utópia, hanem elpídia, azaz remény­ség. A társadalomnak olyan kisközössé­gekből kellene felépülnie, amelyekben az emberek személyesen ismerik és szeretik egymást, ahol az erőszaknak emiatt nincs is helye. Ehhez az Isten országa a modell és kovász e földön. Második előadó Merza József. Ő is az idősebbek közé tartozik. Valaha egyete­mistaként volt jelen a debreceni indulás- * nál. Illő hát. hogy ő vázolja fel mozgal­muk történetét. Bujkálniuk kellett, mint mindenkinek, aki nem elégedett meg a ke­resztény élet egyre szűkülő lehetőségeivel. A kisközösségi mozgalom mégsem csu­pán a diktatúra szüleménye. Világjelenség a megújuló egyházban. Ennek ellenére tény, hogy huzamosabb ideig maga az hanem az igehirdetéssel is. Bizony szóval is, kezdeményező módon is tanúságot kell tenni Mesterünkről. Hogyan is tarthatnánk meg önzőén magunknak az életet jelentő szeretet evangliumát?! - Jézus is laikus volt, Áron és Lévi törzsén kívül született. Nem áhítozott főpapságra. Nem vallást alapított, nem intézményt hozott létre, hanem próféta volt. „Egybe szerette” az embereket, és nekünk is ez a dolgunk: kis közösségek (kahal) megteremtése az egy­mással való osztozás és szolgálat révén. Minden tanítványnak egy kahalban kell nevelődnie, és minden tanítványnak létre kell hoznia a maga kahalját, amelyben ő neveli azokat, akiket ki tud halászni a tár­sadalom halastavából. Utolsó téma az ökumené Kaszap István péceli mérnök bevezető előadásával. Most is egyszerű, világos érvelést hallhatunk, és remény támad bennünk. Talán ha nem A megnyesett bokor kizöldül? Itt és most, e februári hétvégén főleg szavak révén épül. Előadások hangzanak el. felkért és önként jelentkező hozzászó­lók követik egymást a mikrofonnál. Gon­dosan megtervezett rendben folyik a prog­ram a Ferencvárosi Művelődési Központ­ban, amelynek bejárata fölött e szokatlan címet olvashattam: Katolikus Megújulási Fórum. A mintegy háromszázötven fő befogadására alkalmas terem megtelt a közös eszmélődésre, tapasztalatcserére jött hívekkel. A megszokott templomi se­reghez képest ez az alkalmi gyülekezet jóval fiatalabb. Hátha még az otthonmara­dottakat is hozzájuk vennénk! Nem ritka, hogy családonként négy-öt-hat, sőt kilenc gyereknek örvendhetnek. A hangulat is családias, mondhatnám őskeresztényi. A tisztelet és közvetlenség együtt jut érvény­re. A mondókájába belemelegedőt egy gyerek figyelmezteti kis csengőjének csi­­lingeltetésével. Kezemben tartom a műsorlapot. Talán nem is szabadna ilyen profán névvel illet­nem. hisz imádsággal kezdődik és taizéi énekekkel tagolódik részekre a lelki táplá­lékul szánt tanítássorozat. Elsőként páter Bulányi szól hozzánk. Közepes termetű, fehérhajú öregúr, vastag, feketekeretes szemüveggel. Hetvenkét éves vagyok - mondja -, és negyvenöt éve élek bokor­közösségben. A termen halk derültség fut végig: hisz mindenki ismeri őt, és hogy is egyház is csodálkozva és gyanakodva szemlélte önnön átalakulásának kezdemé­nyeit. Bizonyára még most is - állapítom meg magamban, amikor egy zaklatott asszony elcsukló hangon szólítja meg a Fórumot: Legyen már vége a harcnak! Nem akar mást mondani, úgyis mindenki tudja, miről van szó, és ki az ő fia. Legyen békes­ség! - csupán ezt szeretné, és most el is megy a közeli templomba, hogy az Oltári­­szentség^ előtt ezért imádkozzék. - Az ebéd­szünetben tapintatosan utánakérdezek: ki volt ez a néni? A közösséghez tartozó egyik papnak az édesanyja - kapom a választ. Eszembe jut Mónika. Ilyen lehetett az ő lelkiállapota is, hisz mindaddig nem tudott megnyugodni, amíg Ágoston fiát az egyház nagy közössége magába nem fogadta. Az ajándékba kapott elemózsiát az ud­varon sétálva fogyasztjuk el a nejlonzacs­kóból. A tavaszi levegő egy kicsit felfris­sít, mielőtt az elcsépelt téma érdekében (Laikus apostolkodás) a terembe visszavo­nulnánk. Tagbaszakadt, negyvenes férfi áll a pulpitushoz: hittudományi akadémiát végzett, a foglalkozása ács, tizenegy gyer­mek apja, Király Ignácnak hívják. E be­mutatkozástól mindjárt felserkenek és, ébren is maradok. Hát hogyne, amikor azt kell hallanom, hogy a világiaknak mégis pótolhatatlan szerepe van az egyházban. Jézust kell követnie nem csupán a pél­dásan végzett kenyérkereső munkával, ragaszkodnánk megszokásainkhoz, és nem az uralkodás szempontja felől néznénk a kérdést, már sokkal közelebb lennénk egy­máshoz... Meghívott vendégként evangéli­kus, református és baptista küldöttek kapnak szót. Valaki felolvassa Tőkés István levelét. Testvéri köszöntését küldi, de sajnos most nem tud útra kelni Kolozsvárról. Mielőtt elhagynánk a termet, hirdetések következnek. Megtudjuk, hogy milyen rendezvényi költségek merültek fel; hogy egy havilap elindítását tervezik; hogy az előcsarnokban megvásárolhatók az Egy­házfórum és a közösség kiadványai; csek­ket is találunk a pulton, a Család Alapít­vány támogatására lehet kitölteni. Elme­nőben megajándékoznak egy füzetkével, ami a vitaindító előadások anyagát tartal­mazza. Bele kíváncsiskodom. Vasárnapra két előadást ígérnek: ,Az egyház népe és vezetői”, utána pedig „Az Istentől jövő információ (Ige, Logosz) küzdelme az információs hatalommal”. Hosszú volt a mai nap, de igen tanulsá­gos. Régi, ismert dolgok kerültek új meg­világításba. Egy kicsit el is szégyelltem magam: milyen kényelmesen élek, mennyivel tüzesebb lelkűek nálam, mennyivel többet cselekszenek, mint én. Az Úr asztalához mégis együtt járulha­tunk. Este nyolc órakor benépesítjük a Haller téren álló csöndes templomot. UNGER ZSUZSA 8 HARANG

Next

/
Thumbnails
Contents