Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-03 / 14. szám
Roger Schutz telődés mára alapvetően más az, hogy valaki csatlakozik egy politikai párthoz vagy pedig lépéseket tesz az emberi igazságosság és béke érdekében. Éppen ezért tartózkodik minden felszínes kapcsolattól és politikai élet vezetőivel. Hiszi, hogy nem kereshetjük az egységet megosztás által, nem kereshetjük egyesek rokonszenvét azon áron, hogy másokkal szembeforduljunk. Roger Schutz élete zarándok út. A bizalom zarándok útja a földön. A szegények, a szenvedők, a gyerekek és a fiatalok reménysége és támasza. Különleges figyelemmel fordul a leginkább kitaszítottak felé. Szerzetközösségének a világ különböző szegénynegyedeiben vannak fratemitásai, - ezek mindig ideiglenesek s az új helyeket a rászorulóktól függően jelölik ki a testvérek. Schutz munkásságáért 1974-ben Templeton-díjat kapott s még ugyanebben az évben elnyerte a német könyvkiadók egyesületének békedíját is. Mi az ökumenizmus? Keresztény egység? Nem. Sokkal több mint a keresztény egyházak közötti szakadás megszüntetése, - ember és ember közötti szakadás megszüntetése. Roger testvér az emberiséget egyetlen családnak látja, amely szétszakadozott, s hiszi, hogy az egyház azonban az emberiség szívében bizalmat és kiengesztelődést teremthet. S végezetül egy történet, melyet Roger Schutz naplójában ír le: Egy alkalommal, amikor Bangladesben élő testvéreit látogatta meg, az utolsó este néhány percre benézett hozzá egy Szúft, akivel megismerkedett. Azért jött. hogy elutazása előtt valamit elmondjon neki: „Minden embernek ugyanaz az ura. Ezt a titkot eddig senki sem tárta fel. De eljön az idő, amikor a titok nyilvánvalóvá lesz.” S e szavakkal eltűnt az éjszakában. LÉDER ÁGNES VÁGYÓDÁS BŰNTELENSÉGRE Miért van az, hogy a tél hidegét is vállalva ilyen sokan eljöttünk egész Európából ide, a mindannyiunknak oly kedves Lengyelországba, hogy a bizalom zarándokútját járjuk? Azért, mert elengedhetetlenül fontos az emberiség családja számára, hogy a félelem és szorongás korát elhagyva, a bizalom korszakába lépjen. Ebben az 1989-es esztendőben több nép is szemtanúja lehetett, amint egy csapásra leomlottak a vasfüggönyök és ledőltek a félelem és megalázás falai. Sok olyan fiatal, sőt gyermek él a földön, aki birtokában van mindannak, ami az elmérgesedett viszonyok megváltoztatásához kell. Nagyon gyakran éppen az alázatosak tárják föl - a maguk szinte eszköztelen életével -, hogyan járhatjuk a bizalom és kiengesztelődés útjait a földön. Már tíz éve, hogy meghívtak Lengyelországba a piekaryi bányászok zarándoklatára, akiknek a következőket mondtam: „Talán senki sincs köztelek, lengyel munkások, aki azt gondolná magáról, hogy képes befolyásolni a világot. De ez nem így van. Tudjátok meg, hogy nem azok határozzák meg a világ sorsát, akik az első sorokban állnak. Nézzétek a Szű/.anyát, ő sem gondolta volna, hogy élete valaha is fontos lesz az emberiség nagy családja számára. Az Istenanyához hasonlóan, éppen ti, akik egyszerű emberként éltek ebben a világban, ti készítitek a jövő útját a többieknek. Tegnap azt kérdezték tőlem a televízióban: Hogyan lehet, hogy az önök taizéi közössége képes arra, hogy ötvenezer európai fiatalt Lengyelországba hívjon, hiszen ezeket a fiatalokat vendégszerető wroclawi családoknak kell befogadni, meg kell szervezni az étkeztetésüket, helyet kell teremteni közös imádságok számára - és mindezt hat napon keresztül? Amikor ilyen kérdéseket tesznek fel, azt mondom magamban: egy kicsit úgy vagyunk testvéreimmel a taizéi közösségben, mint a lengyel bányászok. Mi sem tudjuk, hogyan kell válaszolnunk minderre. Mi sem voltunk különösebben felkészülve ilyen sok fiatal befogadására. pedig Taizében egész évben az történik, ami itt Lengyelországban ezekben a napokban. Antikor befogadjuk ezeket a fiatalokat, fontos, hogy az evangéliumi boldogságok szellemében gondolkozzunk. Csak a szív és az anyagi lehetőségek nagy-nagy egyszerűsége teszi lehetővé mindezt. Amikor Taizében kezdtem - a jövő nyáron lesz 50 éve -, egyedül voltam, minden nélkül. Háború volt, bújtattam az üldözött menekülteket. Ebben az időben sokszor megkérdeztem magamtól: Miért van, hogy azok a Az emlékezés mécsesei a Wroclawban rendezett Taize-i találkozó központi sátrában elhelyezett kereszt alatt HARANG 3
