Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-28 / 13. szám

yarországon

CODOX ECjyHAZ

az orthodox egyház elnevezését körülveszi. Ugyanis ezt az egyházat történelmünk folyamán többféle néven nevezték: óhitűnek, görög nem egyesült szertartásúnak, görögkeletinek. Csak a múlt század második felétől tűnt fel nálunk - nem hivatalosan - az „orthodox” jelző, amely pedig az egész világon évszázadok óta általánosan elfogadott kifejezés. Bonyolítja a kérdést, hogy újabban egyre sűrűbben találkozunk a sajtóban a „pravoszláv” jelzővel, amelytől sokan azt hiszik, hogy az orthodox ia szláv részére vonatkozik. Erre utal a gyakran olvasható pleonazmus is: „pravoszláv orthodox”. Pedig az „orthodox” és a „pravoszláv” egy és ugyanaz, lévén az utóbbi az előbbinek kissé félresikerült, szláv nyelvű tükörszava, amely semmiféle utalást nem tartalmaz a szláv etnikumra, hanem a doxa-szlava szavak párhuzamából ered.

Többé-kevésbé köztudomású, hogy honfoglaló őseinkhez az első hittérítők a X. század közepe táján Konstantinápolyból érkeztek. Ezek a kereszténység keleti, bizánci formáját hozták hazánkba. Az 1054. évi nagy egyházszakadás előtt történt ez, akárcsak egy másik fontos történelmi esemény, hogy ti. 1000-ben kapta Szent István II. Szilveszter pápától a királyi koronát, s ezt követően kezdődött meg a nyugati hittérítők beáramlása az országba. De az egyházszakadás után kapott királyi koronát I. Géza király is VII. (Dukasz) Mihály bizánci császártól (a két korona együttesen alkotja ma a magyar Szent Koronát), és számos más tény is arra utal, hogy Magyarországon a nyugati és a keleti kereszténység igen lassan vált el egymástól. Csak az Árpád-ház kihalása után kerekedett felül a magyarság körében véglegesen a római egyház, háttérbe szorult a bizánci.

Az orthodoxia azután szinte kizárólag az itt élő, vagy ide bevándorló népektől kapta az utánpótlást, s így vált a közéikor végére a ruszinok, a románok, a szerbek, majd később a görögök egyházává is. Csak éppen a magyar nemzetiségű és anyanyelvű orthodox lett nagyon hosszú időre nemlétező fogalommá.

A magyarországi orthodoxia történetében a XVII. század végén kettős nagy fordulat következett be. Ugyanis 1690-ben, az ipeki érsek vezetésével 40 ezer szerb család menekült át a török uralom alatt lévő Szerbiából hazánk déli vidékeire. Másfelől pedig 1698-ban az erdélyi román orthodox papság nagy része aláírta a Rómával való uniót. Közben, 1646-1721 között lezajlott a kárpátaljai ruszin orthodoxok totális római uniója is. (Az orthodoxok uniálása Rómával - miként másutt is — azt jelentette, hogy megtarthatták orthodox szertartásaikat, a „görög rítust”, valamint néhány kánoni kedvezményt - pl. hogy pap-Csoritos Jolán felvételei a Petőfi-téri görögkeleti templomban készültek