Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-28 / 13. szám
WEÖRES SÁNDOR • • Kodály Zoltán mesternek Oly árvák c5k mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednck hazafelé - vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban - vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóízűen - nyújtott tenyérrel a templom előtt úgy állnak búsan, csüggeteg, mint hervadt őszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: „Jónapot, bácsi." A nyári Nap, a téli hó, őszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az ő fülükbe: „Élet-katlanban régi étek, élet-szekerére régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek. téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni..." Olyanok ők, mint ki utazni készül és már csomagol. És néha, hogyha agg kezük játszik egy szőke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé. És rabok ők már, egykedvű, álmos, leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bűne, baja, bánata - hetven nehéz évtől leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tűrő kéz parancsszavát: „No gyere, tedd le." HARANG 5
