Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-21 / 12. szám
Bölcsődei búsongások ENNYIRE GOND A GYEREK? Oktatásügyünkről napjainkban élénk vita folyik. Nézetek csapnak össze, állami és egyházi, latin nyelvet tanító vagy reáliákat oktató középiskolákról. A nevelés válságáról beszélnek. Az alábbi írás a maga vázlatos nyerseségével arról szeretne adatokat közölni, hogy hol kezdődik és hol kellene a nevelést elkezdeni? A bölcsőde szükséges rossz - kezdi a gondozónő. A kijelentés meglepő, mert bölcsődei gondozónő szájából hangzik el. Kissé fáradt mosollyal igazítja karosszékében a párnát, hátizmait mozgatja, lazít. A kérdésre először kissé vonakodva válaszol, de rövidesen vibrálni kezd hangjában a lefojtott szenvedély, melyben lelkesedés, méltánytalanság és igazságkeresés érződik. Kezében megfeszül a ceruza úgy, hogy csaknem eltörik. Miféle indulat feszül ebben az asszonyban?- Gyötör a felelősségtudat. A bölcsőde azért létesült, mert a szülők dolgoznak, nincs idejük gyermekükre. Amit tőlünk, „nappali szülőktől” tanul a kicsi, azt egész életére magával viszi. Hibás feltételezés, hogy a kisgyerek - „felejt”. Nem. pontosan emlékezik és megkülönböztetve raktározza el magában a jó és rossz emlékeket . Mindezekkel gondoljon a lakótelepekre, az otthonhoz jutott fiatal házasokra, az ebből adódó túlzsúfolt bölcsődékre. Ma már 6 hónapos kortól 4 évesig, itt „tárolják” a gyerekeket, akik nem maradhatnak a családban. De ludunk-e mi családi körülményeket biztosítani? Válaszom nem egyértelmű. Ha egy gondozónőre 14-16 gyerek jut, ez. a feladat szinte megoldhatatlan. Ahol a lakótelep régebben épült, s a gyerekek zöme iskolába jár, a mi helyzetünk könnyebb. Sőt, Zay Péter felvétele HARANG 13
