Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-14 / 11. szám
SELMA LAGERLOF r F n viszont tudom, hogy meggyógyultam. A názáreti próféta kezét a homlokomra tette”. Ezt hallva, a papok dühösen kiabálták: „Hát kicsoda az, hogy a poklosok gyógyulást nyernek nála?! A gonoszlélek működik általa! Takarodj innen, a magadfajta tisztátalanokhoz, mert mindannyiunkat romlásba viszel!” Egyetlen szavát sem hitték el, és kikergették a városból, az embereknek pedig megtiltották, hogy befogadják. „Ha valaki gondjába veszi - hangzott a kemény figyelmeztetés — hozzá hasonló tisztátalannak kell tartani!” Ezek hallatára a lány tanácstalanul nézett a lovasra: - „Mit tegyek, és hová menjek? Vissza a zord sziklák közé?" A férfi újra nyergébe emelte és mosolyogva így szólt: - „Velem jössz. Átkelünk a tengeren, s egy másik országba megyünk, ahol a törvény nem ismeri ezt a szót: tisztátalan.” És elindultak... A rabszolga erre fölállt, majd ennyit mondott: - Ne folytasd! Inkább gyere, kísérj el az úton, hiszen te ismered a járását. Reggelre vissza kell érnem, hogy üzenetedet mielőbb átadjam. A vincellér bólintott. Amikor visszatért, feleségét még ébren találta.- Nem jön álom a szememre - mondta -, folyton arra gondolok, milyen lesz a találkozásuk? Az Övé, aki mindenkit szeret, s császáré, akiben annyi a gyűlölet. Ki tudja, a világ folyását talán ez változtatja meg. Fausztina úton volt Jeruzsálem felé. Ó maga akart találkozni a prófétával, hogy a beteg császárhoz vezesse. Másra nem bízta. Bizonyára ezzel a meggondolással: - Amit ettől az ismeretlentől szeretnénk, nem érhetjük el sem erőszakkal, sem vesztegetéssel. Legjobb, ha valaki alázatosan megköveti, és elmondja a császár nyomorúságát. És akad-e nálam erre alkalmasabb? Hiszen én ismerem leginkább Tibériuszt, és szenvedésében is együtt vagyok vele. A reménység, hogy megmentheti a császárt, megfiatalította. A tengeri út nem okozott gondot, Joppéból pedig nem gyaloghintón, hanem lóháton indult Jeruzsálem felé. Bírta a nehéz utat, mint egy római légionárius, vagy mint a kíséretében lévő rabszolgák. VERONIKA KENDŐJE (4., A szárazföldi út sok szépséget hozott. Tavasz volt, a Sáron síkság tündöklő virágszőnyeget terített eléjük. És nem hiányoztak a virágok a hegyekből sem, amikor Júdea ormait járták. Az útba eső halmokon gyümölcsfák pompáztak, és amikor szemük már betelt a kajszi- s az őszibarack fehér és rózsaszín virágaival, következtek a fiatal szőlők. Fekete s barna venyigéken a dús levelek zöldje szinte harsogott a tavaszban. E nnyi szín szinte könnyűvé tette az utazást. De nem csak ez. Éppen reggel volt, s ezen a reggelen temérdek ember igyekezett Jeruzsálembe. Mellékutakról, ösvényekről, messzi sík tájakról özönlöttek ugyanarra az útra. Ott örömmel köszöntötték egymást, aztán csoportokba verődtek és úgy mentek tovább. Ringó tevén öregember jött. vele fiai, lányai, vejei, menyei és sok-sok unokája. Népes nemzetség, hogy beillettek volna egy kisebb seregnek. Egy töpörödött anyókát, aki már nem bírta gyalog, fiai karjukon vitték. S ő mily büszkén tekingetett a sokadalomra, amelyik tisztelettudóan kitért előle. Valóban lelket indító reggel volt. Az ég homályos opálján szürkésfehér felhőfüggöny rojtozódott, amely a nap hevétől védte a zarándokokat. A fátyolos ég alatt tombolt a virágerdő, csöppet sem veszítve parfümét, amely áradt az utak, s a mezők fölött. A bágyadt fény, a szélcsend esti nyugalomra, békességre emlékeztetett. Nem volt tülekedés, s a máskor nagyhangú embereken ünnepi bensőség uralkodott. Zsoltárok, himnuszok csendültek, furcsa, régi hangszereken gyönyörű dallamokat játszottak. A húrok hangja egyszer zümmögő volt. mint a szúnyog-kórus, máskor meg mint tücsök-ének, cirpelő. Fausztina lován a csoportok közt haladt, s a vidámságból őrá is ragadt. A poroszkáló állatot ügetésre fogta, majd odakiáltott a mellette haladó fiatal rómainak: - Az éjszaka Tibériuszról álmodtam. Arra kért, még ma menjek Jeruzsálembe. Az istenek akarata, hogy ezen a csodaszép reggelen induljak. Hamarosan elnyúló hegyhátra érkezett. Ott ösztönösen megállította a lovát. Mély völgykatlan tárult elé, szabályos domboktól koszorúzva. Az árnyékos mélyből sziklaszirt emelte fejét a magasba, amelyre a város, Jeruzsálem épült. A hegyi város falaival, tornyaival ezen a napon ezerszerte nagyobbnak tűnt, mint máskor, a völgyi magaslatokon színes sátrak sokasága sorakozott. Fausztina már tudta, az ország minden részéből idesereglők nagy ünnepre készülnek. A messziről jöttek, mivel korábban érkeztek, fölverték sátraikat, a szomszédban lakók pedig most érkeznek. Jól látszott, hogy körben, a fényes magaslatokon mint árad szakadatlanul az embertömeg. Kiragyogtak a fehér köntösök, énekszó hallatszott, ünnepi örömhang. Fausztina nézte a sokadalmat, a sátrak sorait, majd odafordult a rómaiakhoz: - Szulpiciusz. nekem úgy tűnik, az egész ország Jeruzsálembe jött.- Az bizony meglehet - válaszolta amaz (akit Tibériusz azért rendelt az idős nő mellé, mert több évet Júdeábán töltött már) -, a nagy tavaszi ünnep ideje ez, amikor öreg és fiatal a városba iparkodik. Egy pillanatnyi hallgatás után így szólt Fausztina: - Örülök, hogy mi is 24 HARANG
