Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-07 / 10. szám
SELMA LAG ER LÖF VERONIKA rr KENDŐJE 3. ü........ egyik - az istenek küldtek, hogy könnyíts nyomorúságunkon.- De hát mi történt itt. Milo? Miért ez a sivárság, s miért ez a csend? Nekem azt mondták, Tibériusz még Capriban van! - hallatszott a keserű kérdés.- A császár elkergette rabszolgáit. Gyanakszik. Fejébe vette, hogy közülük valaki mérgezett bort adott neki, attól beteg - mondta a kérdezett. Titót meg engem is kidobott, de mi maradtunk, hiszen jól tudod, egész életünkben őt, meg az anyját szolgáltuk.- Nemcsak a rabszolgák érdekelnek - szólt közbe Fausztina. - FIol vannak a szenátorok és a főemberek? A császár fó'bizalmasai. a hízelgő talpnyalók?- Tibériusz többé nem akar idegenek előtt mutatkozni. Luciusz szenátor és Marco, az őrség parancsnoka mindennap itt vannak, és átveszik parancsait. Egyébként másokat nem fogad. Fausztina megindult föl, a lépcsőkön. A rabszolga vezette, akitől - mielőtt a császári nyári lakba léptek volna - megkérdezte, mit mondanak az orvosok Tibériusz betegségéről.- Gyógyíthatatlan. És egyikük sem tudja, mikor dönti a sírba - hallotta a választ. - Egyet mondhatok, hamarosan, ha így folytatja, félelmében ugyanis semmit sem eszik. S ráadásul aludni sem mer. nehogy álmában megöljék. Kell ennél több egy betegnek? Ha egy kicsit bizakodóbb hangulatban találnád, talán rábeszélhetned, hogy egyék, meg aludjék. Ezzel szaporíthatnád napjait. A rabszolga Fausztinát több folyosón és udvaron át egy teraszra vezette, ahonnan fenséges kilátás nyílt a hullámfodros tengeröbölre és a büszke Vezúvra. Itt-tartózkodott Tibériusz. F Ab ausztina felpuffadt arcú, állati vonásokat viselő emberfonna lényt látott maga előtt, akinek a kezét és a lábát fehér kötés takarta, de ujjainak csonkjai kimeredtek a kötésből. Ruhája piszkos, elhanyagolt s látszott, képtelen akár egyetlen lépést is megtenni. Csak mászni tudott már. Lehunyt szemmel feküdt a mellvéd végében és nem vette észre, hogy Fausztina és a rabszolga odamentek hozzá. Fausztina még menet közben odasúgta kísérőjének: - Miért kell egy ilyen betegnek a teraszon tartózkodnia? Sürgősen el kell vinni innen! Alig ejtette ki a szavakat, a rabszolga mélyre hajolt a nyomorúságos test előtt: - Tibériusz császár, jó hírt mondok neked - szólt, majd Fausztinára nézett. Döbbenten látta, hirtelen mennyire megöregedett a büszke matróna, akiről joggal hihették korábban, hogy a Szibilla korával fog versenyre kelni. Most töpörödött volt, erőtlen, tekintete elborult, kezével tétován tapogatott. Jóllehet Fausztinának beszéltek a császár állapotáról, mégsem tudta elképzelni, hogy ennyire leesett a lábáról, hiszen ereje teljében lévő férfinak látta utoljára. Úgy hallotta, betegsége lassan őrli fel a szervezetét, s évek telnek el. amíg teljesen leromlik. A császár azonban néhány hónap alatt ronccsá vált. Odatámolygott hozzá. Szólni sem tudott. állt és hulllak a könnyei.- Mégis eljöttél. Fausztina? - nyögte Tibériusz anélkül, hogy szemét fölnyitotta volna. - Fekszem itt és arra gondolok, mellettem állsz és sírsz. Szememet zárva tartom, mert félek, csalóka álom ez, amely nem lehet igaz. Az idős nő leült mellé, s fejét ölébe vette. A császár most sem pillantott rá. csak feküdt csöndesen. Végtelen béke töltötte be a lelkét, s a következő pillanatban álomba szenderült. _ Néhány héttel később a császári rabszolga rótta az utat föl. a Szabin hegyi kunyhóhoz. Alkonyóra volt, a vincellér meg a felesége az ajtóban álltak, és a napot nézték, mint csúszik egyre lejjeb a nyugati égen. A rabszolga, amikor odaért, köszöntötte őket. majd övéből erszényt húzott elő, és a férfi kezébe nyomta:- Fausztina küldi a nagylelkűségtekért. Azt akarja, hogy szőlőt vegyetek itt a hegyen, s rá házat építsetek. Igazi családi házat és ne sasfészket!- Fausztina él? - derült fe a vincellér arca. - Szakadékokban kerestük és mocsarak közt. S mivel nem találtuk, cs vissza sem tért hozzánk azt hittük.a zord hegyekben érte utói a halál.- Emlékszel? - szólt közbe az. asszony- én mindig mondtam, Fausztina nem hall meg, hanem visszament a császárhoz.- Örülök, hogy érzésed nem csalt meg- mondta a férje. - És jó, hogy újra Tibériusznál van. Nem azért, hogy nekünk pénzt küldjön, hanem hogy segítsen a betegen. A A. m. rabszolga azon mód fordult volna vissza, hogy még az éj előtt kiérjen a hegyekből, de a házaspár tartóztatta: - Holnapig maradnod kell. hogy mindent megtudjunk az öreg dajkáról: miért kereste föl a császárt, milyen volt a találkozásuk és - tudnak-e még örülni egymásnak? A küldönc hallgatott rájuk, betért a kunyhóba és a vacsoravilágnál beszélt Tibériusz betegségéről, Fausztina visszatéréséről. Pontot téve elbeszélése végére látta, hogy a férfi meg az asszony mozdulatlanul ülnek, tekintetük a földre esik, és valamiféle zavart leplez. 24 HARANG
