Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-07 / 10. szám
Mohácsi-Regős Ferenc rajza Végül a vincellér fölemelte a fejét és az asszony felé fordult: - Nem gondolod, hogy isteni végzés ez? Bizonyosan az Úr szándéka volt. hogy mi - átkelve a tengeren - ebben a viskóban vegyünk hajlékot, s hogy az öreg dajka egyszer csak ajtónkon kopogjon. Aztán így szólt a rabszolgához:- Barátom, üzenetátadásra kérlek én is. Jól jegyezd meg szavaimat, hogy hibátlanul elmondhasd Fausztinának. És így mondd el neki: „Barátod, a vincellér, üdvözletét küldi a Szabin hegyekből. Te láttad fiatal feleségeméi, és szépnek egészségesnek láttad. Pedig ő is ugyanabban a betegségben szenvedett, amelyikben most a császár.” A rabszolga kételkedve ingatta a fejét, de a vincellér folytatta: - Ha Fausztina gyanakodnék szavaimban, mondd meg neki, hogy feleségemmel a messzi Ázsiából — Palesztinából számlázunk, ahol gyakor ez a betegség. Lepra a neve. Akik megkapják, azoknak a törvény szerint temetőkben, szikla-barlangokban, kietlen vidékeken kell meghúzódniuk, távol minden emberlakta helytől. Azt is mondd el. hogy feleségem egy ilyen barlangban született, mert szülei leprásak voltak. Gyermekkorában még egészséges volt, fiatal lányként kapta meg a betegséget. Amikor a vincellér eddig jutott, a rabszolga elncvette magát: - Azt gondolod, Fausztina mindezt elhiszi? Hiszen ő is tudja, hogy ezt a borzalmas nyavalyát nem lehet gyógyítani.- Pedig elhihetné. Még tanúim is vannak. Ha elhüldené hírszerzőjét Galileába - Názeretbe, ott mindenki megerősítené szavaimat.- Csak nem valami isteni csodának köszönheti gyógyulását? - incselkedett a küldönc. p ■L-ontosan így van. Egy napon a poklosok közt elterjedt a hír, hogy Názáretben, a kisvárosban, nagy próféta él. akibe Isten lelke költözött, s kezének érintésével meggyógyítja a betegeket. A leprások azonban nyomorúságukban legyintettek a híresztelésre, hiszen rajtuk már senki sem segíthet. Mégis volt köztük valaki, aki hit, egy fiatal lány. Elhagyta a többieket, hogy Názáretbe menjen a prófétához. A pusztaságba bandukolt, amikor magas termetű, sápadt arcú férfi jött vele szembe. Fekete haja fürtökben omlott a vállára. Mély szemei ragyogtak, mint a csillagok. A lány már messziről kiáltott: ..Ne jöjj közelembe, mert tisztában vagyok! Csak azt mondd meg, hol találom a názáreti prófétát?” A férfi azonban egyre közeledett, majd megállt a lány előtt, és azt kérdezte: ..Miért keresed?” - „Hogy megkérjem, tegye kezét a homlokomra, hogy megtisztuljak sebeimtől.” Akkor a férfi a kezét a lány homlokára tette. Azonban ő ijedten rászólt: - „Mit használ nekem, ha te érinted homlokom, hiszen le nem vagy próféta”. A férfi mosolygott: - „Menj most a városba, amely ott. a hegyen épült, és mutasd meg magadat a papoknak.”- A lány azt gondolta: „Csak gúnyolódik hiszékenységemen. Kár volt megszólítani.” Azzal tovább ment. Később egy lovast látott közeledni. „Ne jöjj felém! - kiáltotta ismét leprás vagyok! De kiálts vissza, hol találom a prófétát, akit názáretinck ismernek?” - „Mit akarsz tőle?” — kérdezte a jövevény és közelebb léptetett. - „Csak annyit, hogy a kezével érintse meg a homlokomat, hogy meggyógyuljak”. A lovas már egészen közel volt. és szemügyre vehette a lányt. - „Miféle betegségből akarsz le .meggyógyulni?” - szólt hozzá. - „Nem látod, hogy tisztátalan vagyok?” hangzott a keserű panasz. — „Szüleimtől kaptam el a leprát, barlangban laktam, kietlen sziklák közt.” A lovas - mert eleven virágnak látta a lányt — mellé léptetett. - „Te vagy Júda legszcbbik rózsája” - mondta gyönyörködve. - „Ne gúnyolódj! Tudom, arcom csupa mély seb, s ha szólok, hangom, mint az erdők vadjaié.” Az idegen mélyen a lány szemébe nézett: - „Hangod csiliingei, mint a tavaszi patak, ha habjai köveken futnak, s orcád, mint selymekendő, sima és fehér.” A mJány közel állt a lovashoz, hogy a nyereg ezüstös veretén megpillanthatta arcát. - „Ebbe nézz” - mondta a lovas —, és csillogó acéltükröt tartott elé. A lány üde arcot látott, amely bársonytapintású, mint a pillangó szárnya. „Ez az én arcom? Lehetetlen!” - kiáltotta, és sírvanevetve ismételgette. - „Igen, a tied” - hangzott a nyugtató válasz. - „És a hangom, nem úton zötyögő kocsikeréké?” - „Már mondtam: csillingel és lágyan zeng, mint a hárfa húrja”. Erre megfordult a lány. és az út távolabbi pontjára mutatott: - „Nem tudod, ki az a férfi, aki most halad el a két tölgyfa között?”-„Akit te keresel, a názáreti próféta” — felelte a lovas. A lány szeme újra megtelt könnyel, s leikéből kitört a boldogság szava: „Szent vagy és áldott, te ismeretlen, akit Isten töltött el erejével, hogy meggyógyíts engem!” A lovas akkor nyergébe emelte, és a hegyre épült városba vitte. Megkeresték a papokat és a véneke, és elmondták a történteket. Azok kikérdezték a lányt mindenről, de amikor arról beszélt, hogy leprás szülők gyermeke, hitetlenül rázták a fejüket: — „Menj vissza, ahonnan jöttél, mert beteg vagy és az is maradsz életed végéig. És be ne tedd többé a lábadat a városba!” (Folytatjuk) Ford.: TÓTH SÁNDOR HARANG 25
