Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-28 / 9. szám
Kő helyett kenyérrel... Véget ért a február. Csalókán enyhe volt, nem feledhető fekete hétfőkkel, s kurtán-furcsán távozott, mint Grósz Károly Leninvárosból. Vissza se jöjjön egy darabig. Mert ugyan ki szeretnétudná még egyszer duplán végigunatkozni a pártok ismertető ötperceit. Nyolcvanszor öt percig győzködtek bennünket, hogy ők a legjobbak. Egyetlen párt akadt, amelyik elismerte, hogy nem is vágyakozhat sok szavazatra, sőt nem baj, ha nem rá adjuk voksunkat. Nekik az egészségünk a legfontosabb. Mondhatná bárki, hogy ne siessünk a meghatódással, biztosan jól jön nekik szavazatok nélkül is a cenzúrázatlan reklám. Nekik? Az ő egészségüknek? Vagy valamennyiünknek inkább? Mert azt bizonygatni aligha kell, mi teendő lenne ebben a vonatkozásban is. Mennyi vállalkozó kedv kellene egy kis változáshoz. Egyelőre még a ráverőkalapácsos reflexek működnek itt is: éppen Csepelen a gyáróriás területére kapott pár hónapig működési engedélyt az ország első maszek gyógy szertárosa. Még huszonhat kérvény fekszik a miniszterasszony asztalán, s most, hogy az elsőnekjárótévéhíradós-sajtótájékoztatós esemény megtörtént - megadtuk a módját - perceken belül nyithatnak a többiek is. Kisebb reklámmal, de alighanem nagyobb tőkével. Lehet-e pénzkérdés - kérdezte volna ezen a ponton pár évvel, sőt akár hónappal ezelőtt magára valamit adó publicista. Aki viszont nem csak valamit adott magára, az már akkor is tudta, hogy nagyon is pénz-kérdés egyénileg, de méginkább társadalmi méretekben, hogyan élünk, élhetünk, sőt, hogy meddig. De ez már statisztika, s erről újfent az elmúlt hónap ugrik be: mégpedig az, dekádonként hogyan ál Inak egymáshoz viszonyítva a pártok, kinek nagyobb az esélye épen. Igaz, nagy vonalakban rábólinthatunk, valóban érezhető pártok térnyerése, s öbbek térvesztése. Mégis, amikor egyik-másik elemzés megfeledkezik — vagy nagyonalúan eltekint - a nagyok közül valamelyikről, ismét csak az egészség kerül előtérbe. Például az, vajon teljesen egészséges volt-e aki ezt az egyelősdi 5-5 percet kitalálta. így ugyanis csak kitálalás lehetséges a pártok számára, sőt borogatás, hogy felfigyeljen a nagyérdemű. Ez pedig hova vezet? Igen, persze a demokrácia: mindenkinek egyenlően kell mérni. De mit és miből? Mert a végeredmény szép nagy körré kerekedik ugyan, de felületes szemlélő azt mondhatja rá: ezt ismerem, ez a nula. Mi történt volna, ha a pártok szabad versengése során tapasztalhatjuk meg, ki mit mond? Talán kiderült volna, ki mögött van program. Öt perchez sok minden kell, csak program nem. Az ugyanis, hogy - ha van - zavaró, mert nem fér az időbe. Kár is belekezdeni az ismertetésébe. Szegényebbek lehetnénk persze néhány kedves elszólással: milyen bázis állhat például egy párt mögött, ha a vezetője azt mondja: sajnos voltak szervezési hiányosságaink, amelyek akadályozták a kibontakozást és betegeskedtem is... Valóban aranyos. Csak az a kérdés, elég lesz-e ennyi a reális választáshoz, hogy olyan kormányunk legyen, amely rögtön az elején nem hagyja el az elülső „k”-t? Mert akkor könnyen odakoppinthat - van hova - aki arra jár. Mi lenne például, ha azok győznének, akik mindent megígérnek - nóta bene, akik a legtöbbet ígérik - gyakorta a legkevesebb ötlettel, tettrekészséggel. Vagy hogy a házunk táján maradjunk: mennyire lehet kereszténynek tekinteni azt a (magát annak valló) pártcsoportosulást, amelyik ugyan meghirdeti a bibliai jelszót, hogy kő helyett kenyérrel, ám a kopogtatócédulákkal kapcsolatban már az egyháztörténet sötét napjait eleveníti fel „stílusosan”: máglyára velük. Óvatos a kérdés mi, vagy ki jönne a cédulák után, ha már úgyis kész a parázs. * * * Az egészség nagy dolog. Idővel sajnos megkopik. S akkor a kéz teszi a dolgát: pihen. A jobb kéz a boton nyugszik, ledolgozott évtizedek gyűrődéseivel. A bal kéz alig-csikket tart, mintha minden mindegy lenne már. Az ing ujja kifoszlott, alig takar, alig mutat. Hát így nézünk ki fáradt, nyugodt, várakozóan március elején. HALÁSZ LAJOS HARANG 7
