Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-14 / 7. szám
hasznos tudnivalóig Sorozatunkban olyan recepteket adunk közre, melyeket könnyen, gyorsan, de legfőképpen olcsón lehet elkészítőm hétköznapi vacsorának egy négyszemélyes család részére. A receptek válogatásánál figyelembe vettük, hogy főként az évszaknak megfelelő, olcsó, de magas vitamintartalmú zöldségekből vagy mélyhűtött termékekből álljanak. Kelbimbó szalonnamártásban Hozzávalók 4 személyre: 3 csomag mélyhűtött kelbimbó. 2 fej vöröshagyma, 1 evőkanál fűszerkeverék, őrölt fehér bors, só, 10 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál liszt. A mélyhűtött kelbimbót felolvadás után öblítsük le. A hagymát vágjuk apró kockákra, majd a kelbimbót a hagymával és a fűszerekkel kb. negyedliter vízben lassú tűzön pároljuk 20 percig. Adjuk hozzá a sót, borsot, közben szeleteljük vékony csíkokra a szalonnát, és serpenyőben süssük ropogósra. Ezután szedjük ki a serpenyőből és a maradék zsírban pirítsuk meg az evőkanálnyi lisztet. Engedjük fel másfél deciliter vízzel és a megpárolt kelbimbó levével. Ötpercnyi főzés után keverjük bele a már főtt kelbimbót. Fedjük be a pirított szalonnával, majd az egészet süssük át előre melegített sütőben. Krumplival, de köret nélkül főételnek is nagyon finom. Sajtfelfújt szalonnával, hagymával Hozzávalók 4 személyre: 6 szál újhagyma, másfél deciliter erőleves - leveskockából, 25 gramm vaj, 15 gramm liszt, 2 egész tojás, 50 gramm ízlés szerinti reszelt sajt, 4 szelet sültszalonna, só, bors, kakukkfű. Tisztítsuk meg a hagymát: eltávolítva a zöldjét vágjuk félbe, és mossuk meg. A sóval, borssal ízesített erőlevesben főzzük - kb. 20 percig. A vajon pirítsuk meg a lisztet, majd adjuk hozzá a hagyma levéhez, és főzzük az egészet 3 percig. Levéve a tűzről, keverjük bele a két tojás sárgáját. Eközben verjünk kemény habot a tojások fehérjéből, öntsük bele a reszelt sajtot, s mindezt keverjük szép lassan hozzá a hagymaszószhoz. A megfőtt hagymát helyezzük tűzálló tálba, takarjuk le a pirított szalonnaszeletekkel és adjuk hozzá az elkészült mártást. Magas hőmérsékleten süssük meg. amíg megpirul. 38 HARANG